Egész New York füstben áll a kanadai erdőtüzek miatt
Kutyasétáltatás New Yorkban, 2023. június 7-én. A kanadai erdőtüzek füstje ekkorra érte el a várost, ahol a hatóságok levegőminőségi riasztást adtak ki, és az emberek elkezdték ismét hordani a világjárvány óta elhagyott maszkokat és védőszemüvegeket
Egy klímaaktivista hegedül a Times Square-en, miközben a kanadai erdőtüzekből délre sodródott füst borítja be New Yorkot. A szakértők figyelmeztettek, hogy az éghajlatváltozás miatt egyre gyakrabban lehet számítani az ilyen szélsőséges helyezetekre
Hintázó kislány sziluettje New York Bronx kerületében, június 7-én. A New York-i Környezetvédelmi Minisztérium rendelete alapján az állami iskolákban egy ideig nem lesz szabadtéri szünet
Járókelők a forgalmas Hatodik sugárúton New York-ban, 2023. június 7-én. Az amerikaiak többségét sokkolja a napok óta fennálló helyzet. A füst, gázok és ipari vegyi anyagok okozta intenzív légszennyezés azonban Ázsia számos nagyvárosát az év nagy részében érinti
Kilátás a Rockefeller Center tetejéről. A posztapokaliptikus látványt nyújtó New York-ot "Sepia City"-nek, azaz szépia városnak nevezték el a helyiek, utalva a képeken is látható barnásvörös árnyalatra
Kanadai ludak a Hudson folyó mentén röviddel napfelkelte után, június 7-én New Yorkban. Nem minden erdőtűz okoz problémát, sőt, a tüzek alapvető szerepet töltenek be a természetben, például megtisztítják az elöregedett lombozatot, ezzel segítve a fák erősödését. A túl száraz éghajlat azonban további tüzeket okoz, amelyek megakadályozzák az erdők regenerálódását
Turista tekint le maszkban a Rockefeller Center tetejéről. Itt található Paul Manship amerikai képzőművész híres Prométheusz-szobra is. A görög mitológia titánja ellopta a tüzet az istenektől, hogy az embereknek adja
Torontói égbolt június 6-án. Kanadában több mint négyszáz tűzeset van, amely már húszezer embert kényszerített lakóhelye elhagyására
Kilátás a CN-toronyból a füstös Torontóra 2023. június 6-án. Becslések szerint évente hétmillió korai halálesetet okoz világszerte a légszennyezés. Az erdőtüzek füstje a tűz útjába kerülő elektromos vezetékek és egyéb káros anyagokat is tartalmazza
Nappali látkép a torontói Ontario-tó partján június 6-án. A szennyezett levegő minősége különösen káros hatással lehet a veszélyeztetett csoportokra, a gyermekekre, az idősekre, a várandósokra, a tüdő- és szívproblémákkal küzdőkre