Lejárt az egészségügyi dolgozóknak szóló határidő, csak orvosi szakvélemény mentesítheti őket az oltástól. Az állam tudja, de nem árulta el, hány érintett lehet, az egyik szakszervezet viszont igen.
Az egészségügyi dolgozóknak először szeptember elsejéig, majd a határidő kitolásával szeptember 15-ig volt kötelező beoltatniuk magukat Covid–19 ellen. Aki nem teszi meg, az nem dolgozhat az iparág számos munkakörében. Felmentést csak orvosi szakvélemény alapján lehetett kapni.
Ehhez kapcsolódóan: Minden egészségügyi dolgozót be kell oltani szeptemberig, megjelent a rendeletA nyári szabályozás indoklása szerint az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és forrásai lehetnek a vírus közösségi terjedésének, ezért oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van. A döntést a Magyar Orvosi Kamara is támogatta. Ugyanakkor előre lehetett tudni, hogy a dolgozók egy része emiatt elhagyhatja az iparágat.
Nem árulja el, elfelejtette
Az Emmi nem árulta el a Népszavának, hány egészségügyi dolgozótól kell megválni azért, mert nem hajlandó beoltatni magát. Elzárkózott a választól az Országos Kórházi Főigazgatóság is.
Guylás Gergely a kormányinfón elismerte, hogy vannak adataik erről, látta is ezeket, csak nem emlékszik rájuk „tizedszámra”, ezért inkább nem beszél róla. Valószínűleg tizedesjegyek nélkül is teljesen pontos lett volna az adat, mert elbocsátani kizárólag természetes számú embert lehet.
„Néhány százan lehetnek azok, akik távozhatnak a védőoltás megtagadása miatt a rendszerből” – mondta el viszont a lapnak Soós Adrianna, a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Szerinte sok múlt azon is, hogy például az adott kórházi vezetés mennyire alaposan magyarázta el az oltást elutasító dolgozóinak a helyzetet. Emellett a szakszervezet is folyamatosan próbálja tájékoztatni az érintetteket.
Az egyik legnagyobb egészségügyi foglalkoztató, a Semmelweis Egyetem egyébként arról számolt be, hogy tízezer dolgozójuk közül nagyjából száz utasította el egészségügyi indok nélkül az oltást.
Köszönjük!