Kilencvenegy éves korában elhunyt Szergej Kovaljov, az emberi jogok egyik legismertebb és legnagyobb hatású védelmezője Oroszországban, akit szilárd elvei, önzetlen aktivizmusa miatt a szovjet érában hosszú börtönbüntetésre ítéltek.
Fia tájékoztatása szerint álmában érte a halál moszkvai otthonában Kovaljovot, aki a szovjet időkben pályára lépő emberi jogi aktivisták egyik utolsó, még életben lévő tagja volt. Már a hatvanas években bekapcsolódott az emberi jogok védelmébe hazájában, és társaival sokat tett azért, hogy a kérdés komoly hangsúlyt kapjon a globális politika napirendjén is.
Társai között volt többek között Andrej Szaharov atomfizikus és felesége, Jelena Bonner, a Moszkvai Helsinki Bizottságot megalapító Ljudmila Alekszejeva és Jurij Orlov, illetve Anatolij Marcsenko író, a Gulag krónikása. Szaharovval való hosszan tartó és közeli kapcsolata miatt a férfit széles körben a tudós protezsáltjaként tartották számon.
Szergej Kovaljov társszerzője volt a jelenleg hatályos orosz alkotmány emberi és állampolgári jogokat rögzítő második fejezetének, amely a nemzetközi jogon és Az emberi jogok egyetemes nyilatkozatán alapul.
„Nem szabad feláldozni az elveket a pragmatikus dolgok kedvéért. A végén nagyobb árat kell fizetni” – mondta a Szabad Európa orosz szolgálatának 2011-ben.
„Antipatrióta vagyok. Nem szeretem azt, amit »patriotizmusnak« neveznek, társadalmilag káros eszmének gondolom” – jelentette ki egy másik interjúban 2005-ben.
Már életében számos rangos nemzetközi elismerésre jelölték. Alekszejevával és Orlovval együtt ő vette át 2009-ben az Európai Parlament Szaharov-díját, amelyet a gondolat- és véleményszabadságért folytatott küzdelem elismeréseként ítéltek oda a Memorial oroszországi jogvédő szervezetnek.
Ehhez kapcsolódóan: „Hazafias értékek?” – cenzúrától tartanak az orosz színházakbanHarcos aktivista, elismert tudós
Kovaljov 1930. március 2-án született a mai Ukrajna területén található Szeregyina Budában, majd 1954-ben diplomázott a Moszkvai Állami Egyetem biológia szakán. Ígéretesen indult a tudományos pályafutása, összességében több mint hatvan publikációt jegyez.
Generációja számos jövőbeli aktivistájához hasonlóan a biofizikus politikai „ébredése” is az Andrej Szinjavszkij és Julij Daniel írók elleni 1966-os koncepciós perhez köthető, akiket „szovjetellenes propaganda” vádjával hosszú börtönbüntetésre ítéltek. Kovaljov nyílt levélben tiltakozott az eljárás ellen, amelyet a fővároshoz közeli Biofizikai Intézet három másik munkatársa is aláírt.
Kovaljov 1968-ban csatlakozott a születőben lévő emberi jogi mozgalomhoz, egy évvel később kirúgták a Moszkvai Állami Egyetemről. Ekkoriban lépett be a Szovjetunió Emberi Jogvédelmi Kezdeményező Csoportjába, az ország első ilyen jellegű szervezetébe. 1971-től bekapcsolódott a szamizdatírásba is, társaival részletesen dokumentáltak különböző súlyos emberijog-sértéseket. Emellett az évek során számos nyílt levelet kezdeményezett és írt alá, felszólítva több politikai fogoly, például Alekszandr Szolzsenyicin író vagy Vlagyimir Bukovszkij jogvédő szabadon bocsátására.
Kovaljovot 1974 decemberében letartóztatták „szovjetellenes agitáció és propaganda” vádjával, hét év szabadságvesztésre ítélték Perm határterületen és Tatárföldön, illetve azt követően háromévi belső száműzetésre, amelyet a távol-keleti területen kellett töltenie. Moszkvába 1987-ben költözhetett vissza.
Aktivistatevékenységével a Gorbacsov-érában sem hagyott fel, alapító tagja volt a Memorial jogvédő szervezetnek, amelynek 1990-től társelnöke is volt. Dolgozott egyebek mellett az Amnesty International helyi szervezetének, a Nemzetközi Humanitárius Konferenciának és a Glasznoszty Sajtóklubnak is.
Ehhez kapcsolódóan: Újabb oknyomozókat üldöztek el OroszországbólPolitikai pályára lépett
Szaharov arra buzdította Kovaljovot, hogy induljon politikai tisztségért, 1990-ben be is választották Szovjet-Oroszország Legfelsőbb Tanácsába, ahol az emberi jogi bizottságot vezette 1993-ig. Társszerzője volt az 1991-es Az emberi jogok oroszországi nyilatkozatának.
Ezt követően tíz éven át, 1993 és 2003 között a szövetségi parlament alsóházának egyik vezető liberális tagja volt. 1994–1995-ben ő volt az ország első emberi jogi ombudsmanja, s ilyen minőségében többször felszólalt a csecsenföldi jogsértések ellen, ezért az Állami Duma megfosztotta a tisztségétől.
Továbbá 1993 és 1996 között az elnök mellett működő emberi jogi tanácsot is vezette, amíg le nem mondott, arra hivatkozva, hogy Borisz Jelcin eltért a demokratikus elvektől. „Nem dolgozhatok tovább együtt egy olyan elnökkel, aki véleményem szerint nem számít a demokrácia támogatójának, a szabadságjogok biztosítójának” – közölte.
Pártja, a liberális Jabloko végül a 2003-as parlamenti választáson nem érte el a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.
Vlagyimir Putyin elnöksége alatt a férfi gyakran élesen bírálta az erősödő centralizációt az országban, 2010-ben egyik legismertebb aláírója volt a „Putyinnak mennie kell” nevű kezdeményezésnek. Ellenezte a 2008-as georgiai katonai beavatkozást, valamint a nemzetközi jogilag Ukrajnához tartozó Krím félsziget 2014-es annektálását és a kelet-ukrajnai szakadárok támogatását is.
„Meg kell érteni, hogy Oroszország fenyegetést jelent az egész világra nézve” – figyelmeztetett egy 2016-os konferencián Ukrajnában. Egy évvel korábban pedig közkeletű és veszélyes tévedésnek nevezte, hogy „Oroszország erkölcstelensége és politikai barbarizmusa kizárólag Oroszország belügye”.
Szergej Kovaljov az utóbbi éveket félig-meddig elvonultan töltötte Moszkvában, habár időként nyilatkozatokban még kommentálta a szerinte aggodalmat keltő fejleményeket.