Karácsony nem fog visszalépni, Márki-Zay nem fog hiúsági kérdést csinálni ebből

Az ellenzéki előválasztás szavazatait számolják 2021. szeptember 30-án.

Karácsony Gergely ellenzéki miniszterelnökjelölt vasárnap bejelentette, hogy nem fog visszalépni az ellenzéki előválasztáson, emellett visszaszólt az őt támadó DK-nak. Márki-Zay Péter szerint a visszalépés neki nem hiúsági kérdés, de igazából Karácsonynak kéne visszalépnie.

Az előválasztás első fordulója óta vasárnap mondott először nyilvános beszédet ​Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd-LMP miniszterelnök-jelöltje. Beszédében bejelentette, hogy ő biztosan jelölt lesz az ellenzéki előválasztás második fordulójában, nem fog visszalépni.

A második helyen végző Karácsony Gergely és a harmadik Márki-Zay Péter az előválasztás első fordulója után hamar megállapodtak abban, hogy egyiküknek vissza kell lépnie a másik javára a második fordulóban. Különben az első helyen végző Dobrev Klára nyerne, a DK-s jelölt vezetésével pedig szerintük nem lehet legyőzni Fideszt.

Ehhez kapcsolódóan: Előválasztás - Értékelt Dobrev, Karácsony és Márki-Zay, kezdődnek a tárgyalások

Karácsony beszédében reagált a DK oldaláról érkező támadásokra is. Szerinte "a DK tájáról alacsonyan szállnak a stukkerek" felé, ezek a támadások viszont annyira alacsony színvonalúak, hogy nem akar ezen a szinten vitatkozni.

DK-s odamondások kezdődtek
Karácsonyt korábban a DK-s Czeglédy Csaba azzal kezdte el támadni a Facebookon, hogy "nagy arccal érkezett", illetve, hogy szerinte nem lenne elég demokratikus visszalépni más javára. Egy nappal később párttársa, Molnár Csaba jött elő a Facebookon azzal, hogy a Karácsonyék által is favorizált szakértői kormány sem lenne demokratikus.


A Főpolgármester beszédében elmondta, hogy a kormányában Márki-Zay Péterre bízná az alkotmányozási folyamatot, Dobrev Klárára a külügyet, Hadházy Ákosra pedig a az elszámoltatást.

Ehhez kapcsolódóan: Könnyen lehet, hogy nem a legesélyesebb nyeri a miniszterelnöki előválasztást

Márki-Zay Péter vasárnap kicsit később tartott beszédet szintén Budapesten. Szerinte ő tudná a legtöbb szavazót megszólítani, de még fel kell mérni az ellenzéki szavazók másodlagos preferenciáit a a visszalépések előtt.

Ugyanakkor, ha Karácsony hiúsági kérdést csinál a jelöltségből, akkor nem fog részt venni ebben a gyáva nyúl játékban, és „félre fogja rántani a kormányt".

"Rajtam nem fog száradni a Dobrev-győzelem, és Orbán újabb négy éve"

– mondta Márki-Zay Péter, a következő napokban meggyőzné azért Karácsonyt, hogy jobb döntés lenne, ha utóbbi lépne vissza.

Vasárnap emellett megállapodtak a szervezők és az érintett pártok, hogy az előválasztás második fordulója október 10-16. közt lesz.

Ehhez kapcsolódóan: „Ha csalódnak, akik rám szavaztak, nem mennek el”– Márki-Zay Péter interjú
Van bármilyen észrevétele a cikkel kapcsolatban?
Mondja el véleményét a Szabad Európáról ebben a rövid kérdőívben: https://bit.ly/szabadeuropa-kerdoiv
Köszönjük!