Észak-Korea sokáig csak egzotikus diktatúrának tűnhetett a távolból, mára viszont érdemesebb valóban fenyegető atomhatalomként tekinteni az országra. A világ egyik legbrutálisabban elnyomó országában tényleg csak pár ember szeszélyén múlhat egy óriási konfliktus. Az elrettentés eddig többé-kevésbé kordában tartotta az országot, de az egész világnak fel kell készülnie arra, hogyan lehet együtt élni az észak-koreai nukleáris fenyegetéssel.
Melyik az az ország, amelynek legális gazdasági ereje nagyjából Málta vagy Botswana szintjén van, a katonasága viszont félkatonai szervezeteivel együtt nagyobb, mint az USA-é és Kínáé együttvéve?
Vannak erőszakos vagy háborúra készülő diktatúrák a világon, de egy sem állítja annyira durván és kitartóan a fegyverkezés szolgálatába az egész országot, mint Észak-Korea. Ebben a cikkben erről az atomfegyverkezésről és megismerhető eredményeiről lesz szó.
Kim Dzsongun észak-koreai diktátor megtekinti egy rakéta kilövését ismeretlen helyen és időpontban. A képet 2022. október 22-én adta ki az észak-koreai állami hírügynökség
Észak-Korea finoman szólva is elzárkózó, nagyon távol is van, magyar külképviselet nincs az országban, a disszidensek pedig nem nagyon jutnak el Magyarországra.
Az idősebbek a híradókból talán még emlékeznek az 1994–1998 közti, bibliai mértékű észak-koreai éhínségre, vagy egy-két régebbi terrorakcióra, túszul ejtett nyugati turistára, de a környékbeli hírek jellemzően nem különösebben foglalkoztatták eddig a hazai közvéleményt.
Sőt Legfőbb Vezetőjük, Kim Dzsungun a filmekben, viccekben inkább egyfajta szórakoztató popkulturális mémmé vált: a kommunista diktátor Monty Pythonba illő paródiájává, aki legfeljebb egzotikusan borzongató, mintsem valóban félelmetes szereplő.
De mókás külsőségei ellenére súlyos hiba lenne alábecsülni az észak-koreai fegyverkezést és lehetséges hatásait a világra. Az országnak ugyanis már most lehet negyven-ötven, ismeretlen minőségű atomtöltete, amelyeket lehet, hogy már a világon szinte bárhova el tud juttatni. Emellé ők az egyetlen atomhatalom, amely szinte folyamatosan atomtámadással fenyegetőzik változatos célpontok ellen.
Diktatúra állig demokráciában és fegyverben
A Románia-méretű, 25 milliós ország a világ talán legkeményebb diktatúrája, noha hivatalosan demokrácia van az országban. Sőt akkora a demokrácia, hogy még a nevükbe is betették, hivatalosan a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságról van szó.
Több párt is létezik az uralkodó Demokratikus Front a Szülőföld Egyesítéséért párt irányítása alatt. Négy-öt évente választások is vannak, hivatalosan független állami intézmények felügyeletével, amelyek papíron annyiban demokratikusabbak is, mint például a magyarországiak, hogy ott rendre száz százalék körüli a részvétel.
A Hwasong–14 interkontinentális rakéta sikeres tesztjét ünneplő észak-koreai tömeg a phenjani Kim Ir Szen téren 2017. július 6-án
A valóságban viszont az életét kockáztatja, aki nyíltan el kíván térni a párt által ajánlottaktól tetszőleges kérdésben. Példaként elég lehet annyi, hogy újabban öt–tizenöt év kényszermunka járhat azért, ha egy állampolgár bizonyíthatóan megnézett egy dél-koreai fotót.
Az országot a félistenként tisztelt diktátordinasztia aktuális tagja, Kim Dzsongun teljhatalmú vezetőként irányítja. Alatta az ország legfelső elitjének számító réteg is meglehetősen szűk, nagyjából ötven család játszhat még bármiféle helyi gazdasági befolyásoló szerepet. A fékek és ellensúlyok hiánya azért fontos, mert így nagyon kevés ember szeszélyétől függhet a legpusztítóbb katonai eszközök bevetése is.
A legfőbb vezető
A 38-39 év körüli Kim Dzsongun az eggyel korábbi helyi diktátor, Kim Dzsongil legkisebb fia, akit eleinte annyira titkolt apja, hogy feltehetően hatéves koráig nem mehetett a szabad ég alá a műholdaktól tartva. A kilencvenes években álnéven Bernben tanult nagybátyja és nagynénje felügyelete alatt. Utóbbiak viszont 1998-ban az USA-ba menekültek, később új személyazonossággal vegytisztítót nyitottak. Kim Dzsongunt nem vitték magukkal, ő nem sokkal később, még a svájci érettségi előtt hazatért, majd a helyi katonai egyetemen végzett. 2011 óta, apja halála után többek között „legfőbb vezetői” tisztségében irányítja az országot.
A Koreai Néphadsereg az ország egyik legfontosabb intézménye, amelynek egyszemélyes irányítója szintén a legfőbb vezető. A világ egyik legszegényebb országa évente nagyjából a GDP-je negyedét költheti közvetlenül az ország méretéhez képest óriási hadseregére.
Kim Dzsongun Hwasong–12 rakétatesztet tekint meg a helyi híradó közvetítésében valamikor 2017-ben. A helyi kormányzati kommunikáció évtizedek óta igyekszik a rakéta- és atomteszteket a nemzeti büszkeség egyik pillérévé tenni
A csaknem 1,3 millió aktív katonát foglalkoztató észak-koreai hadseregnek hagyományosabb eszközei mellett feltételezhetően kiterjedt vegyi és biológiai fegyverzete is van.
A legsúlyosabb fenyegetést mindezzel együtt is a diktatúra már említett nukleáris fegyverei és nagy hatótávolságú rakétái jelentik.
Az ország régóta kísérletezik ütőképes rakétaarzenál felállításával, ám eleinte ez főleg taktikai ballisztikus rakétarendszereket jelentett. Itt leginkább a régi szovjet Scud vagy a modernizált Iskander típusú rövidebb, pár száz kilométeres hatótávolságú rakétákra érdemes gondolni.
Viszont amíg ezek csak a szomszédos országokat aggaszthatták, interkontinentális rakétákkal már csapást tudnának mérni lényegében bármely nagyvárosra a földön. Ilyen támadás ellen pedig egyelőre nem létezik semmiféle megbízható védelmi rendszer.
Az országoknak egyébként jellemzően nem véletlenül nincs interkontinentális rakétarendszerük. Ez egy elképesztően drága technológia, miközben a hidegháború óta nem igazán merült fel olyan katonai vagy politikai cél, hogy bárki el akarjon pusztítani több ezer kilométerre lévő városokat.
Észak-Korea viszont nyilvánosan pontosan ezzel a fenyeget, amit megerősít, hogy a 2013-as vonatkozó szabályozásuk óta Kim Dzsongunt papíron is feljogosították megelőző atomcsapásra, akár pusztán abban az esetben is, ha a vezetés valamiért veszélyben érzi magát.
A hasonló rakéták tesztje is döntően Kim Dzsongun alatt pörgött fel Észak-Koreában. Rakétaprogramjuk ott tart, hogy az öt éve sikeresen tesztelt Hwasong–14 és Hwasong–15 típusú rakétákkal már valószínűleg elérhetnék Párizst vagy Washington D.C.-t is.
A két éve bemutatott, gigantikus Hwasong–17 rakéta viszont egyelőre a felvonulásokon kívül még nem tűnik másra megbízhatóan használhatónak, de a helyi erőfeszítések tükrében jó eséllyel mindez csak idő kérdése.
Az ország gyakorlatilag azóta atomfegyverekért dolgozik, amióta az ötvenes évek elején nem sikerült elfoglalniuk déli szomszédjukat. A két ország hivatalosan azóta is hadban áll. Az USA akkoriban atomfegyvereket telepített Dél-Koreába az újabb támadások megakadályozására, és szigorú szankciókat vetett ki az ország ellen.
Az atomfegyvereket 1991-ben kivonták, az atom-tengeralattjárók korszakában az elriasztáshoz közelebbi földi kilövőállomásokra már nem volt szükség. Az észak-koreai diktátoroknak viszont a háború óta Dél-Korea és az USA a legfőbb ellenségük.
Az angol nyelvű 2018-as videóban az amerikai riporterrel észak-koreai kisiskolások közlik, hogy agyonlőnék, illetve egy államilag kijelölt nyilatkozó munkásnő válaszol a kérdésére, hogy kizárólag gyűlöletet érez az amerikaiakkal szemben. Fontos megjegyezni, hogy valószínűleg nem is mondhatnak mást egy külföldi riporternek a szóhasználat szintjén szabályozott észak-koreai diktatúrában
Az északi diktatúra folyamatosan rettegett attól, hogy az USA egy megelőző csapással kiiktatja az egész rezsimet, ezért jelentős részben a föld alá vonultak.
Több ezer kilométernyi alagút- és bunkerrendszer rejtőzhet az országban, Donald Rumsfeld korábbi amerikai védelmi miniszter 2001-ben világklasszis alagútépítőként jellemezte ezért Észak-Koreát.
Az alagútrendszer csak részben szolgál a fegyvertesztek elrejtésére vagy a rezsim túlélésére. Jelentős részben a Dél-Korea elleni folyamatos, kisebb-nagyobb támadásokra szolgál, amelyekkel évtizedek óta terrorizálják a szomszédos országot.
Konkrétan az észak-koreai atomfegyverkezést eleinte szovjet tanácsadók segítették, majd a hetvenes években már inkább a kínaiak. Később pedig maga „a pakisztáni atomprogram atyja”, a Líbiát vagy Iránt is hasonló céllal felkaroló Abdul Kvadír Hán támogatta az észak-koreai atombomba elkészítését.
A kétezeres évek közepére már feltehetően képessé váltak valamilyen, komolyabb radioaktív szennyezést okozó piszkos bomba kifejlesztésére. 2011 után viszont Kim Dzsongun új szintre emelte az atomprogramot, mára kevesen kételkednek már abban, hogy több tucat kisebb nukleáris töltetük lehet.
Itt angolul meg is nézheti, hogy a különböző töltetekkel végrehajtott csapások nagyjából mit okoznának az egyes városokkal.
Mindeddig egyébként a túléléshez már csak azért sem volt szüksége atomfegyverre vagy alagútharcra az északi vezetésnek, mert a rezsim biztonságát két másik nagyhatalom, Kína és Oroszország biztosítja kitartóan. Az atombombáért tett erőfeszítések így jelentős részben az önállóságért folytatott küzdelemként is felfoghatók.
Kim Dzsongun idén november elején minden korábbinál erősebb jelzést küldött azzal, hogy rakéták tucatjait lövette át mélyen délre, Japán és Dél-Korea felségvizeire.
Ilyenkor érdemes rohanni a bunkerbe
Ha egy ballisztikus rakéta tart az ember települése felé, nincs sok idő felmérni a lehetőségeket, mert nem lehet tudni, hogy milyen töltetet hordoz. A japán Mijagi és Jamagata prefektúrában november másodikán megállították a vonatokat, beindították a légvédelmi szirénákat, és megszakították a tévéadásokat közölni, hogy mindenki igyekezzen óvóhelyre, ballisztikus rakéta tart feléjük Észak-Korea irányából. Ez a rakéta szerencsére elromlott, és út közben a tengerbe esett. De az ország októberben már átlőtt Japán felett egy interkontinentális rakétát, a veszély valós az ott élők számára.
A fenyegető rakétaprovokáció oka elvileg egy akkor induló nagy, közös hadgyakorlat volt az USA és Dél-Korea részvételével. De talán lehetett volna bármi más is, Észak-Korea ugyanis évtizedek óta a madman-theory, az őrült ember elmélete alapján kíván fellépni a nemzetközi érdekérvényesítéskor.
Ennek lényege, hogy jobb tárgyalási pozícióban van az, aki meggyőzően el tudja hitetni, hogy teljesen megőrült, és gond nélkül bevállalja a totális, öngyilkos támadást is, ha az érdekei esetleg kissé sérülnének.
Ehhez illeszkedően Észak-Korea közölte azt is, hogy az USA „a történelem legszörnyűbb árát fogja fizetni”, ha a hadgyakorlat lezajlik.
Ilyesmi azóta sem történt, talán azért sem, mert az USA az észak-koreai vezetés számára még az atomtámadásnál is szörnyűbb fenyegetést jelentett be: biztosították Észak-Koreát arról, hogy az atomfegyvereik bármilyen bevetése Kim Dzsongun rezsimjének végét fogja jelenteni.
A leghatékonyabb védekezés valószínűleg még jó darabig az elrettentés marad, Kim Dzsongun ugyanis láthatóan közel sem annyira őrült, mint amennyire láttatni szeretné.
Ezzel együtt Észak-Korea nem azért áldozott évtizedeket atomfegyvereire, hogy ne próbálja meg őket felhasználni, ahol csak lehet. A világnak alighanem arra kell felkészülnie, hogy egy minden korábbinál kiszámíthatatlanabb atomhatalommal kell együtt élnie még beláthatatlanul sokáig.
Frissítés: Kim Dzsongun 2017-es Hwasong–12 rakétatesztjéről eredetileg egy másik videó volt a cikkben, de az a Youtube-on később elérhetetlenné vált, ezért 2024. november 5-én cseréltük egy másik hasonló híradórészletre. Észak-Korea 2017 második felében több Hwasong-12 tesztjéről is hírt adott.