Tavaly még javában készültek Washingtonban egy magyar kormányzati tisztviselőket és kormányközeli szereplőket érintő, korrupcióra fókuszáló törvényjavaslat elfogadtatására, őszre azonban biztossá vált, hogy nem fog sor kerülni rá. A Szabad Európa háttérbeszélgetések alapján rekonstruálta, miért alakulhatott így a döntés, és mi várható a következő négy évben a magyar–amerikai viszonyokban.
A Szabad Európa írt elsőként a készülő törvényjavaslatról. Amerikai kormányközeli forrásaink szerint majdnem tíz magyar személyt érintett volna, hivatkozva az amerikai külügyminisztérium külügyi műveletekről és kapcsolódó programokról szóló törvényének 7031(c) passzusára, amely szerint külföldi kormányok tisztviselői és közvetlen családtagjai nem jogosultak belépésre az Egyesült Államokba olyan információk alapján, amelyek szerint közvetlenül vagy közvetve súlyos korrupcióban vettek részt. Washingtoni állami tisztviselők szerint idén augusztusban még asztalon volt, hogy életbe lép, ám több körülmény és érv ellene szólt.
Miért nem léptek életbe?
Az első és legfontosabb érv, ami miatt a Biden-adminisztráció nem tartotta a leghatékonyabb módszernek ezt a szankciós csomagot a Magyarországon zajló korrupció ellen, az, hogy a magyar kormányhoz közel álló személyek vagyonának viszonylag elenyésző százaléka van csak Amerikában. Még a szintén lehetséges opcióként felmerülő Magnyickij-szankciók is csak akkor lettek volna hatékonyak, ha extraterritoriális, az ország területén túlterjeszkedő pénzügyi intézkedéseket is tartalmaznának, hasonlóan az orosz szankcionált személyekhez, akiknek ha valamilyen entitás hitelt ad, az szintén szankcióval sújtható. Tekintve azonban, hogy egy NATO-szövetséges országról van szó, ilyen súlyos intézkedések információink szerint nem kerültek terítékre.
„Az amerikaiak erre mindig is úgy tekintettek, mint egy tradingeszközre, nem mint egy valódi szankciós mechanizmusra. Ám úgy tűnik, nem találtak olyasmit, ami kellően értékes lett volna számukra a magyar kormánytól ahhoz, hogy mérlegre kerüljön a szankciókkal szemben, illetve hogy a magyar fél meg is adja” – mondta lapunknak egy washingtoni agytrösztnél dolgozó, neve elhallgatását kérő forrás.
A szankciók bevetése forrásaink szerint a svéd NATO-tagság blokádja alatt is esélyes volt, ám ekkor a Biden-adminisztráció úgy látta: a magyarok egy idő után maguktól is a ratifikálás mellett döntenek majd. „Nem volt teljes konszenzus erről – mondta lapunknak a munkatárs. – A Fehér Ház és a pénzügyminisztérium indokoltnak látta a döntést, bár ez utóbbi a törvénytervezet idején még megkérdőjelezte a szankciók hatékonyságát, míg a védelmi minisztérium vezetői közül többen ellenezték.” Forrásunk szerint egyértelmű, hogy nem a helyzet elmérgesítése volt a cél, vagy a magyar kormány megbüntetése, hiszen Amerika több szempontból is értékes üzleti partnernek tekinti Magyarországot, például a fegyvervásárlás terén.
A washingtoni forrásokkal folytatott háttérbeszélgetésekből az a kép rajzolódik ki, hogy nem volt egységes stratégia arra, mit kezdjenek Orbánékkal. Több fontos állami intézmény vezetője sem gondolta, hogy a szankció lenne a legjobb eszköz a problémák kezelésére. Amikorra azonban kellő számban támogatták volna a javaslatot, jöttek a félidős választások, és egyre nehezebb volt kétpárti, tehát demokrata és republikánus támogatást találni.
„Az, hogy nem alakult ki a kellő politikai akarat Washingtonban egy formálisan szövetséges ország elitjére kivetetett szankciókhoz, összességében két okra vezethető vissza; egyrészt a Biden-adminisztráció alapvetően konfliktuskerülő magatartására Budapesttel szemben. Ez részben a magyar ügy amerikai nézőpontból alacsony prioritásából fakadt, részben pedig abból a félelemből, hogy a szankciók alapvetően még destruktívabbá tehetik a magyar magatartást a nyugati szövetségi rendszeren belül, ami Ukrajna miatt magas kockázattal járt volna, ráadásul még közelebb sodorhatták volna Budapestet Moszkvához és Pekinghez – nyilatkozta a Szabad Európának Hegedűs Dániel, a German Marshall Fund elemzője. – Másrészt a magyar rezsim tagjaival szembeni szankcióknak sosem volt igazi nagypolitikai támogatottságuk vagy hátszelük az adminisztrációban, inkább az országgal foglalkozó szakértők próbálták napirenden tartani.” Hegedűs Dániel szerint mindez azért különösen érdekes, mert a Nemzetközi Befektetési Bank (IIB) és a pénzintézet magyar alelnöke, Lászlóczki Imre szankciós listára helyezése mutatta, hogy a bevezetett szankciók milyen gyors változáshoz vezettek a magyar kormány politikájában, és azt eredményezték, hogy az IIB végül elhagyni kényszerült Magyarországot.
Egy washingtoni amerikai diplomata élesen kritizálta a Biden-adminisztrációt a az elmaradt szankciók miatt: „A Biden-kormány Magyarország-politikája csődöt mondott. Washingtonban nagyon nagy viták vannak és voltak azzal kapcsolatban, mi a leghatékonyabb fellépés az orbáni Magyarországon zajló korrupció ellen. Összességében az elmúlt négy évben az erről való kommunikáció elég zavaros volt, és nem gyengítette az Orbán-kormányt, nem is hatott, sőt inkább Amerika ellen fordította az Orbánra szavazókat, akik mostanra még inkább Amerika-ellenesek lettek, az ellenzéki szavazók pedig elégedetlenek voltak, mert úgy érezték, az Egyesült Államok fellépése nélkülözte az igazi erőt.”
Mire lehet számítani a szankciókkal kapcsolatban a következő négy évben?
Washingtonban a leköszönő adminisztráció tisztán látja, milyen irányba tart az Orbán-kormány. Közel voltak ahhoz a lépéshez, hogy kemény szankciókkal jelezzék, nem értenek egyet az iránnyal, ám nem született határozott és egyhangú döntés arról, pontosan mi lenne a megfelelő lépés egy szövetséges NATO-tagállam esetében. Forrásainkkal folytatott háttérbeszélgetéseink alapján két álláspont vetekedett: az egyik szerint nem érdemes nagyobb erőt fordítani Magyarországra, a másik szerint pedig jobb lett volna erőt mutatni, és jelezni: Amerika látja, milyen helyzetben van a magyar demokrácia.
A következő négy évben nem igazán várható parázs vita erről a témáról, a szankciók várhatóan teljesen lekerülnek az asztalról egészen 2028-ig. „A hivatalba lépő Trump-adminisztrációhoz fűződő magyar kormányzati kapcsolatokra tekintettel szinte magától értetődő, hogy a szankciók kérdése le fog lekerülni a napirendről. Washington és Budapest között az egyetlen – jelenleg még elfojtott és ki nem beszélt feszültségforrás – Magyarország Kína-politikája lesz – mondta lapunknak Hegedűs Dániel. – Az azonban nehezen elképzelhető, hogy a republikánus többségű kongresszus szankciós eszközökkel próbálná Budapest magatartását befolyásolni, az adminisztráció részéről pedig – a Trump és Orbán közötti személyes kapcsolatrendszer miatt – ez jelenleg teljességgel kizárható.”
Ehhez kapcsolódóan: Orbán Amerikában: kampányeszköz, valódi szövetséges vagy nemzetbiztonsági kockázat?