Miért gond az, ha eldobom az ételt? Ha egyszer megvettem, kifizettem, az én tulajdonom, utána nem azt csinálok vele, amit akarok?
Teljesen igaz, hogy jogilag senkinek semmi köze hozzá, mit kezdünk a megvásárolt élelmiszerrel.
Erkölcsi felelősségünk viszont van abban, hogy ez az étel ne a szemetesben végezze. Egy hosszú gyártási láncon át jut el az élelem az asztalunkig. Kezdve azzal, hogy szántóföldi területet kell foglalnunk a növényi termékekhez, energiát és élőmunkát használunk a termelés során, majd a feldolgozás, a szállítmányozás, a kereskedelem mind terhelik a környezetet. Ha kidobjuk az ételt, akkor elveszik mindez a befektetés. Emellett az élelmiszer-hulladékot meg is kell semmisíteni, ez is felesleges környezetterhelést jelent.
Utóbbit hogyan csináljuk?
Az ilyen hulladékot ma még sajnos leginkább égetéssel, esetleg deponálással semmisítjük meg, ami semmiképp nem nevezhető környezetbarát folyamatnak. A komposztálás vagy állatok etetése már egy magasabb szintű kivezetési mód, ha már emberek nem tudják megenni az adott ételt. Ennél még jobb például, ha a felesleget el tudjuk adományozni. Szóval jogi felelősségünk nincs, de mindenkinek tekintettel kell lennie arra, hogy egy bolygónk van, aminek az élhetőségét veszélyezteti a sok ember összeadott környezetterhelése.
A szántóföldtől az ebédlőasztalig tartó láncban az egyes szereplők arányosan mennyi élelmiszerhulladékért felelősek?
Az EU felmérése szerint Európában az összes élelmiszerhulladék 11%-a a mezőgazdaságban, 19%-a a feldolgozás során, 5% a kereskedelemben, 12% a vendéglátásban és közétkeztetésben keletkezik, a fogyasztók pedig a maradék 53%-ért felelősek. Különbözően működnek a fejlődő és a fejlett országok, de nagyon érdekes, hogy mindkét csoportban nagyjából hasonló mennyiségű élelmiszerhulladék keletkezik. Azt lehet mondani, hogy globálisan az összes megtermelt élelmiszer harmada veszendőbe megy.
Mit lehet elmondani a fejlődő országokról?
A fejlődő országokban az ellátási lánc elején keletkezik sok hulladék, különösen a mezőgazdaság, a feldolgozás és a logisztika területén. A mezőgazdaságban nincsenek meg azok a technológiák, amik a termelésbiztonságot szavatolnák. Itt összehasonlítva arra lehet gondolni, hogy nálunk már régóta ismert a növényvédelem, az öntözés, tudunk bizonyos kármentesítő lépéseket tenni éghajlati vagy időjárási problémák esetén. A mi modern fajtáink egyszerre érnek, ami a gyümölcsöknél, zöldségeknél kifejezett előny. Ahol ez elhúzódik, ott nem biztos, hogy mindent időben be tudnak takarítani.
Kasza Gyula, a Nébih Kockázatmegelőzési és Oktatási Osztályának vezetője.
A legnagyobb problémájuk ráadásul általában ezután jön, hogy hova is kerül a betakarított élelmiszer. Nálunk ez egyszerű, mert a legtöbbet tudjuk tartósítani, akár csak hűtéssel, fagyasztással vagy mondjuk konzervet készítünk belőlük. Ahol erre nincs lehetőség, ott környezeti hőmérsékleten hamar romlásnak indul az élelmiszer. Ezt sok helyen még igen nehéz megoldani, mert nekünk természetes, hogy fejlett a logisztikai hálózat, de ez nem minden országban van így. Magyarországon megszoktuk azt, hogy nem csak a szezonális élelmiszerek közül tudunk választani, de sok helyen nem ez hétköznapi valóság. Annak egy része pedig megromlik, ami a szezonban túl sokat termett.
Mi a helyzet a fejlett országokban?
Ott ennek éppen az ellenkezője figyelhető meg. Az élelmiszerlánc hivatásos szereplői nálunk már elég fejlett technológiával dolgoznak, és habár aránylag itt is nagy a hulladékarány, de ez leginkább a nem megelőzhető hulladékot jelenti, ez nem pazarlás. Például, ha betakartunk egy tonna répát vagy burgonyát, és alaposan megmossuk, kiválogatjuk az idegen anyagokat, az már 1-2 százalék veszteséget hozhat. Ha utána hámozzuk, az még pár százalékot jelent, ezeket nem nagyon tudjuk elkerülni. A kereskedelemben viszont már olyan a veszteség, amit odafigyeléssel el lehetne kerülni. Itt a pazarlás mértéke már érezhető, öt százalék körülire becsüljük.
Milyen pazarlás megy a kereskedelemben, mire érdemes gondolni?
Gyakori, hogy egy modern gazdaságban a kereskedő nem engedheti meg magának, hogy foghíjas legyen a polc, vagy akár üres legyen zárás előtt. Mindig igyekezniük kell olyan polcképet mutatniuk, ami hívogató, vonzó a vevőknek. Ennek a kirakatnak viszont az az ára, hogy egyes termékek másnap már nem lesznek fogyaszthatók. Kevés olyan bolt van, ahol zárás előtt nem tudok aznapi kenyeret venni, ciki is lenne az átlagos fogyasztó szemében, de a friss kenyeret másnap már nem adhatják el.
Hasonló példákat lehetne hozni a zöldségeknél vagy tőkehúsnál, az ún. lédig termékeknél. A csomagolt termékeknél a lejárati idő fontos tényező, ha ugyanis ez lejár, akkor már tilos eladni. Otthon megehetjük saját felelősségünkre a lejárt élelmiszert, a kereskedő viszont nem mérlegelhet, meg kell semmisíttetnie azt. Nagyon érdekes, hogy sokszor a kereskedők még oda is figyelnek, hogy a lejáratos termékeket előrébb teszik a polcon, hogy azok fogyjanak el hamarabb, viszont a vevők direkt hátra nyúlnak, a hosszabb lejárati idejű terméket keresik, akkor is, ha még aznap elfogyasztják. Az egyes ünnepekkor is szeretnek betárazni a kereskedők, megmutatni, hogy náluk nagy a választék például húsvéti sonkából. Ezek egy része biztosan nem fogy el.
Mi a helyzet a vendéglátással?
A konyhákon igyekeznek minimálisra szorítani a pazarlást. Ezen a területen a vendég és a vendéggel való kommunikáció a kulcs. Érdemes például elérhető áron féladagot is kínálni, vagy, hogy a vendég ne érezze kellemetlenül magát, elcsomagoltathatja a maradékot. A vendéglátóhelyek számára egyébként van egy külön útmutatónk is. A catering másik kategória, mert aki kifizeti az ételt, az szeretné azt mutatni, hogy alaposan gondoskodott a vendégei igényeiről. Az étkeztető cég viszont jól be tudja lőni, hogy mennyi étel fog elfogyni, óriási meglepetések nincsenek. A rögbiválogatott eseményén egy ember alighanem többet fog fogyasztani, mint mondjuk az óvónők bálján, de öt kilót még egy rögbis sem fog megenni. Érdemes ilyenkor megbeszélni a megrendelővel, hogy milyen fogások mellett lesz kevesebb maradék. Jó ötlet kitérni arra is, hogy olyan ételeket is válasszunk puffernek, amit utána el lehet csomagolni, és elvihetik a vendégek. A pogácsát például el lehet csomagolni, a lazacos szendvicset vagy a húslevest nem igazán.
A legnagyobb pazarlás akkor a háztartásoknál lehet.
Igen, a háztartási fogyasztó okozza Nyugat-Európában nagyjából a felét, Magyarországon a harmadát az összes élelmiszer-hulladéknak. A Nébih kutatja is ezt, nálunk 65 kg az egy főre jutó éves élelmiszer-hulladék, ennek fele pazarlásnak tekinthető. Másképp mondva, évente nagyjából 300 ezer tonna élelmiszert pazarlunk el, amivel nagyjából 170 milliárd forintot dobunk ki az ablakon. Egy átlagos négytagú családnál ez évi 70-80 ezer forintra jön ki. A környezeti problémáknál is hangsúlyos ez, mivel ez a hulladék szükségtelenül keletkezik. Amíg a közlekedéssel kapcsolatos szennyezéseknél mondhatjuk azt, hogy bizonyos embereknek muszáj autóval közlekedniük, addig az élelmiszer-pazarlásnál csak egy kis figyelembe kerülne a többletterhelés megelőzése.
Nem megelőzhető: olyan részei az élelmiszernek, amit nem tudunk megenni, mint a csirkecsont, a krumplihéj, a tojáshéj. A csomagolás nem tartozik ide. Ez nem pazarlás. Nagyjából a felét adja az összes háztartási élelmiszer-hulladéknak.
Potenciálisan megelőzhető: egyedi ízléstől és egészségi állapottól függ, hogy ez pazarlás-e. Például akinek nagyon rosszak a fogai, az nem fogja tudni megenni a kenyérhéjat, nála nem pazarlás, ha ezt eldobja. Vagy ha valaki undorodik a csirke bőrétől, és nem akarja megenni. Ez 4 százaléknyit tesz ki a fenti kategóriából.
Elkerülhető: meg lehetett volna enni, de valamiért kidobtuk, ez pazarlás. Csak erre koncentrálnak az élelmiszer-pazarlás elleni programjaink. Ez adja nagyjából a másik felét a háztartási élelmiszer-hulladékoknak.
Magyarországnak van valami specialitása a környékbeli országokhoz képest?
Ezt mi is nagyon szeretnénk tudni, de kevés helyen van még ilyen kutatás, és a módszertan sem mindig összehasonlítható. Magyarország a Nébih kutatásával itt első fecske volt. Olyan általános jellegzetességek vannak inkább, mint hogy tudatosabban bánik az étellel az, aki termel otthon élelmiszert, tart tyúkot, van egy kis konyhakertje vagy akár egy lakótelepi erkélyen termeszt paradicsomot. Az is általános, hogy ha van otthon gyerek, akkor többet pazarol a család, mert a gyermek válogat, a gyerekek ilyenek, ezzel jelenlegi ismereteink szerint nem tudunk mit kezdeni. Az is megfigyelhető, hogy a nők figyelmesebben vásárolnak, jobban tudják, mi van otthon, milyen mennyiségekre lehet szükség. Emellett a gazdagabbak többet pazarolnak, a képzettségi szint viszont nem befolyásolja a pazarlást olyan mértékben, mint a jövedelem. Elgondolkodtató még, hogy rendkívül tudatosak azok az idősebbek, akik a II. világháború utáni nélkülözéseket megtapasztalták. Szinte semmit sem pazarolnak el például a zöldségekből, a gyümölcsökből, nagyon beosztják az ételüket.
Ünnepekkor megugrik a háztartási hulladék is?
Igen, karácsonykor, húsvétkor létezik például a tukmálásként megismert jelenség, amikor mindenáron étellel akarjuk kényeztetni a vendégeinket. Ciki az, ha elfogy valami, a „legalább ilyenkor együnk egy jót” felfogás érvényesül. Vagy amikor érnek a gyümölcsök, akkor a gyümölcspazarlás megugrik. Karácsonyra ugyanazt a tanácsot tudjuk adni, mint a vendéglátásnál, hogy igyekezzünk felmérni, mennyi fog elfogyni, és puffernek olyan ételeket válasszunk, melyek jobban elállnak vagy fagyaszthatóak.
Kattintson az infografikáért:
A hazai hulladékok legnagyobb hányadát a magasan feldolgozott ételeknek is a csúcsán lévő készételek adják.
Mik a tipikus hibaforrások az egyes ételfajtáknál?
A készételeknél gyakran túl sokat főzünk, túl sokat szedünk ki a tányérra, különösen, ha nem magunknak szedünk, hanem például a gyereknek. Itt a tároláson is sok múlik. A zöldségeknél, a gyümölcsöknél helyes tárolással csökkenthetjük a szezonális hulladékok mértékét. A pékáruk vannak a harmadik helyen, ezeket sokszor úgy dobjuk ki, ahogy megvettük, bontatlanul.
Az ételek lebomlásában lehet jelentős különbség?
Ott van különbség, hogy valami komposztálható-e vagy sem. Állati eredetű termékek komposztálását semmiképp nem ajánljuk, főleg járványügyi szempontok miatt, odaszokhatnak a rágcsálók is. A növényi eredetű hulladékoknál is az alacsonyabb szinten feldolgozottakat érdemes csak komposztálni. Egy frissebb salátát például lehet, de olajos, zsíros növényi eredetű ételt nem szabad a komposztba tenni.
Mit lehet adni a háziállatoknak? Odaadhatom a kutyámnak a maradék csokit?
Azt pont nem, mert mérgezési tünetei lehetnek tőle. A kutyának nagyon sokszor akkor adják oda az ételt, amikor az már elkezdett büdösödni. Ez nem jó megoldás, a romlott étel által terjesztett kórokozókat könnyen vissza tudjuk kapni a kutyától, amikor az utána megnyalja a kezünket. Főleg, ha van otthon kisgyerek, akkor különösen nem ajánlatos romlott ételt adni a kutyának. A disznóknak sem szabad olyat adni, ami fertőzésveszélyes. Moslékkal emellett nem etethetnek a vállalkozók, de magánemberek a saját moslékukkal a saját disznójukat igen. A fertőzésveszély elkerülésében nagy szerepe van annak, hogy a tányérmaradékot ne adjuk oda az állatnak.
A szánkban van már egyfajta immunrendszer, de ha a nyálunk összekeveredik az étellel, annak már nem lesz ilyenje. Így ki tud alakulni olyan mikrobiológiai helyzet, hogy az ilyen módon megfertőződött ételtől még saját magunk is megbetegedhetünk, ha később megesszük, egy másik ember pedig különösen.
Mi a különbség a „minőségét megőrzi” és a „fogyasztható” dátumjelölések között? Meg lehet enni a kukoricakonzervet, ha már túl vagyunk a minőségmegőrző dátumon?
A kukoricakonzervet, ha nem volt felbontva, akkor igen. A kétféle jelölés tényleg okozhat zavarokat. Az elsőnél, a minőségmegőrzési időnél a minőséget garantálja a gyártó az olyan tartós termékek esetében, amelyek a lejárat után sem hordoznak általában kockázatot. A másodiknál azt, hogy nem leszünk tőle betegek, ha a fogyaszthatósági időn belül megesszük, de utána kockázatossá válhat az étel. Ha bármelyik időszak lejárt, onnantól már boltban tilos árusítani. Fogyaszthatósági idő romlékony termékeken van, ahol mikrobiológiai kockázatokra kell felkészülni. Ha ilyen termék lejárt, akkor a Nébih nem javasolja, hogy megegyük. Lehet, hogy százból 95-ször semmi bajunk nem lenne egy két napja lejárt joghurttól, de az élelmiszerlánc-biztonsági hatóságnak az sem férhet bele, hogy a tízmilliós népesség öt százaléka betegedjen meg. Ha a termék minőségmegőrzési ideje járt le, akkor ez egy tartós termék. Ha nem volt kibontva és szakszerűen volt tárolva, akkor érdemes kibontani, megszagolni, megvizsgálni, és ha a jellemzőiben jónak tűnik, akkor valószínűleg jó is. Itt a Nébih is azt mondja, hogy adjunk ezeknek a tartós élelmiszereknek még egy esélyt.
Hogy állunk az élelmiszerek adományozásával? Sok helyen problémás volt, hogy akartak volna segíteni az emberek, de az nem jó módszer, ha kirakják a kukára vagy valami szabadon áll hűtőbe az adományukat.
Nálunk nagyon jó élelmiszer-adományozási kultúra működik, van bennünk egy ilyen jellemvonás. Magánemberek és vállalkozások is szívesen adományoznak ételt. Hiány inkább a karitatív szervezetek kapacitásaiban van, ezért magánemberektől egyesével nem is szívesen fogadnak el adományokat. Már csak azért sem, mert ez elég veszélyes. Sokan felbontott, lejárt élelmiszert akarnak adni, mondván, hogy nekik nem ízlik, de hátha a rászorulóknak jól jön. Ez tilos. A vállalatok felelősséget vállalnak a termékeikért. A magánemberek adományai úgy működhetnek, ha egy kilóval több lisztet vagy kettővel több konzervet veszünk, amit már boltban oda tudunk adni egy önkéntesnek. A Nébih is hirdet néha hasonló programokat, de ennél sokkal jobb, ha körbenézünk a környékünkön, hogy hol vannak olyan emberek, akik rászorulók lehetnek. Velük kapcsolatot kell építeni, és ha úgy látjuk, hogy örömmel elfogadnák a segítségünket, akkor érdemes bennük gondolkozni. Teljesen jó megoldás, ha kettővel több rántott húst sütünk vasárnap, és azt átvisszük délután vagy hétfő reggel. A Magyar Élelmiszerbank egyébként világszínvonalú, a tudásukra nagyon sok helyen kíváncsiak a világban. Az egyházi és az önkormányzati szervezeteket is ki kell emelni, akik szintén rengeteg rászorulón segítenek.
Vannak kedvenc tippjei és trükkjei, amik az elhangzottakon túl még a háztartások hasznára válhatnak?
Igen, és van a gyakorlati tanácsokból hosszabb listánk is. Például bevásárlás előtt nem árt átfutni, hogy mi van a hűtőben, még jobb persze a bevásárlólista. Vagy saját példám alapján is mondhatom, hogy ha éhesen megyek vásárolni, akkor hajlamos leszek túl sok mindenbe beleszeretni. Az is fontos, hogy hűtött termékkel az első utunk haza vezessen, és ott is először ezt tegyük be a hűtőbe vagy a fagyasztóba, ezek nagyon hamar meg tudnak romlani. Otthoni ételeknél érdemes először azokat felhasználni, amik lejárathoz közelítenek. Ha egy tartós élelmiszert, mondjuk egy babkonzervet felbontunk, az onnantól már nem lesz tartós, és a szabad levegőn hamar beindulnak a mikrobiológiai folyamatok, ami kockázatos lehet. Vagy ha valamit nem tudunk megenni, akkor a fagyasztás a legjobb tartósító módszer. Azt viszont el kell kerülni, hogy alternatív szemetesként használjuk a fagyasztót, időnként végig kell nézni és meg kell enni, ami benne van. Érdemes emellett kisebb adagonként csomagolni, és ráírni, hogy mi van benne. A legfontosabb tanács viszont, hogy ha valamiért mégis ki kell dobni az ételt, akkor szánjunk rá egy másodpercet, hogy végiggondoljuk, ez miért végezte így. Így tudatosíthatjuk magunkban, hogy mit kellene másképp tennünk ahhoz, hogy elkerüljük az élelmiszer-pazarlást.