Báthory Róbert, a Szabad Európa szenior oknyomozó újságírója kapta a 2018 óta negyedszer átadott Fejlesztési Újságíró Díjat. Kollégánknak a klímaválság közepette a Homokhátságon élők sorsával foglalkozó riportját értékelte a zsűri a legjobbnak. Különdíjat kapott együttműködő partnerünk, a Nyugat.hu újságírója, Czömpöl Bianka is a bérlakásrendszerrel foglalkozó anyagért.
Kollégánk, Báthory Róbert nyerte a Fejlesztési Újságíró Díjat idén Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagban című cikkéért. Alább kattintva olvashatja a díjazott riportot.
Ehhez kapcsolódóan: „Ha le kell lőnöm a lovaimat, akkor majd lelövöm, aztán majd jövök én, ennyi” – Aszály és reménytelenség a magyar félsivatagbanA zsűri kiemelte, hogy a cikk valóságossá és átélhetővé teszi a klímaválságot a Homokhátságon élni és dolgozni próbáló emberek életén keresztül. Úgy ítélték meg, hogy a téma a fontossága ellenére nem kap elegendő figyelmet a hazai nyilvánosságban, de ez a riport „kiváló újságírói eszközökkel hozza közel az olvasókhoz”.
Hozzátették, hogy a szerző számos más Szabad Európá-s riportja is kevésbé látható, de fontos és érzékeny témát dolgoz fel. Báthory Róbert anyagait időrendben itt találja.
„Gratulálok az összes díjazottnak, nagy megtiszteltetés számomra ez a díj. Amikor nekiálltam dolgozni a cikken, azt szerettem volna megtudni, hogy a Homokhátságon, amelyet az ENSZ már 2020-ban félsivataggá minősített, hogyan élnek azok a gazdák, állattartók, akik első kézből tapasztalták meg a klímaválság hatásait” – mondta kollégánk a díj átvétele után.
A Fejlesztési Újságíró Díjat 2018 óta negyedszer adták át. Bármely olyan, magyarországi médiumban 2021. december 1. és 2022. december 15. között megjelent alkotással lehetett jelentkezni, amely a nemzetközi fejlesztés témakörével foglalkozik az emberi jogoktól kezdve a szegénységen vagy a gazdaságfejlesztésen át például a méltányos kereskedelemig. A díjra érkezett pályázatokat háromtagú szakértői zsűri bírálta el, amelynek tagja Dudás Gergely, az Index volt főszerkesztője, Móricz Ilona, a Független Médiaközpont kuratóriumának tagja és Polyák Gábor, a Mérték Médiaelemző Központ vezetője és az ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszékének vezetője. A díjat a Minority Rights Group Europe alapította, 2022-es támogatói pedig a magyarországi holland és a finn nagykövetség volt.
Különdíjat kapott Czömpöl Bianka, együttműködő partnerünk, a Nyugat.hu újságírója. Czömpöl Bianka a Mindenkinek lakni kell valahol – Közvetítő lett a város a bérlők és a bérbeadók között Szombathelyen című anyagáért kapta az elismerést. A cikk a közösségi bérlakásrendszerrel és a lakhatási szegénységgel foglalkozott.
Szintén különdíjat kapott Pálos Máté, a G7 újságírója, illetve az energiaszegénységgel és egy szociáliskályha-programmal foglalkozó cikke. Pálos az ország egyik legszegényebb településén, a baranyai Ágon vizsgálta a helyi program eredményességét.
Különdíjas lett még Pintér Luca és Ajpek Orsolya a Telextől az Egy utolsó fotót szeretett volna az ikrekről, Istvánt és Tamást pedig arra kérte: nagyon szeressék a babákat! című anyagukért. Ők egy évig követték egy szivárványcsalád, István, Tamás és az általuk örökbe fogadott ikrek, illetve a kisebbségi lét mindennapjait.
Ehhez kapcsolódóan: Újabb rangos szakmai elismeréssel díjazták a Szabad Európa két újságírójának munkáját