Vlagyimir Putyin orosz elnök megígérte Szlovákiának, hogy az orosz Gazprom alternatív módot talál a szerződésben lekötött gáz Szlovákiába szállítására az ukrajnai tranzit megszűnése után – közölte pénteken Robert Fico szlovák miniszterelnök.
Fico december 22-én Moszkvában találkozott Putyinnal, hogy megvitassák a gáz és az ukrajnai háború ügyét, miután Kijev úgy döntött, hogy január 1-jétől nem engedi az orosz gázszállítást Ukrajnán át.
Fico megtorló intézkedésekkel fenyegette meg Kijevet, Szlovákia ugyanis továbbra is szeretne Ukrajnán keresztül orosz gázt kapni, hogy alacsonyan tarthassa a költségeket, és tranzitországként bevételhez jusson az Európába irányuló gázszállításból.
„Beszéltem Putyinnal a Gazprommal kötött szlovák szerződésről, amely előírja, hogy valamilyen módon gázt kell szállítaniuk nekünk – mondta egy parlamenti bizottság előtt. – A Déli Áramlaton, Törökországon keresztül tudunk behozni valamit, de egyelőre van tartalékunk, a szlovák fogyasztás biztosított.”
Fico elmondása szerint Putyin garantálta, hogy Oroszország teljesíti kötelezettségeit, bár a Török Áramlat vezeték teljesítőképessége, illetve az orosz gázt Törökországon keresztül Európába szállító összekötő útvonal kapacitása korlátozott. „Putyin elnök garantálta, hogy betartják kötelezettségvállalásaikat” – mondta.
Ehhez kapcsolódóan: Az ukrán elnök szerint az orosz földgáztranzit felszámolása súlyos csapás Moszkva számáraA gáz egy része Nyugat-Európán keresztül is szállítható – tette hozzá arra utalva, hogy a szlovák gázvezetékek csatlakoznak a közép- és nyugat-európai szomszédok gázhálózataihoz.
Fico azzal érvelt, hogy Európa több milliárd eurós veszteséget szenvedett el a gázárak emelkedése miatt, amelyet az elmúlt évben Ukrajnán át érkező, mintegy 13,5 milliárd köbméter gáz kiesése okozott. Ebből körülbelül hárommilliárd köbméter a szlovák fogyasztás.
Fico szerint közel volt a megállapodás arról, hogy folytatódik Ukrajnán keresztül a szállítás, mégpedig úgy, hogy az orosz gáz az Azerbajdzsánnal vagy a szlovák gázimportőr SPP-vel kötött megállapodás alapján tulajdonost vált, mielőtt belép Ukrajnába, ám Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az EU decemberi csúcstalálkozóján elutasította bármilyen gáz áthaladását Ukrajnán.
A szlovák bírálatokra reagálva Kijev közölte: az a gond, hogy egyesek nem hajlandók elengedni az orosz gázt. Az ukrán külügyminisztérium pénteken úgy vélekedett, hogy a probléma Oroszországgal van, és azzal, hogy egyes politikusok nem hajlandók csökkenteni a függésüket Moszkvától.
Ukrajna, amely csaknem három éve küzd a teljes körű orosz invázióval, visszautasította a múlt hónapban lejáró tranzitmegállapodás meghosszabbítását Moszkvával.
Ehhez kapcsolódóan: Reggel óta nem jön orosz gáz Európába Ukrajnán keresztül