Furcsa hangfelvételek alapján gyanúsítják korrupcióval a főpolgármester-helyettest

Kiss Ambrus, a pénzügyekért és a Városháza üzemeltetéséért felelős főpolgármester-helyettes a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésén 2019. november 5-én

Hangfelvételrészleteket kezdett el közölni a kormánypárti médiabirodalom egy-egy tagja arról, hogy a főváros eladná a Városházát. A főváros cáfolta ezt. Majd egy újabb felvételen egy üzletember arról beszél, hogy a fővárosi önkormányzatot átszövi a korrupció. A főváros büntetőfeljelentést tett.

  • Ellenőrizetlen forrásból hangfelvételeket kezdett el publikálni a kormánypárti sajtó, amelyen különböző szereplők a Városháza értékesítéséről beszélnek.
  • A fővárosi önkormányzat cáfolta ezt a szándékot. Bár korábban felmérették ezt a lehetőséget is, szerintük már korábban elvetették.
  • A fővárosi vagyonkezelő cég régi vezetője, Barts Balázs saját bevallása és egy másik felvétel tanúsága szerint a döntés után, idén májusban mégis úgy tárgyalt egy befektetői csoporttal, mintha az eladási szándék még élt volna, csak 2024 után lenne aktuális.
  • Ezért a fővárosi városvezetés írásbeli fegyelmi büntetést adott Barts Balázsnak. Emellett megtiltották neki, hogy a jövőben a Városháza ingatlanának közép- és hosszú távú hasznosításáról hivatali minőségében bármit tárgyaljon. Karácsony Gergely kiállt azonban mellette, szerinte ezt a hibáját leszámítva jól dolgozott a vagyonkezelőt 2014 óta irányító Barts.
  • November 16-án kikerült egy újabb beszélgetés, amelyen Gansperger Gyula üzletember beszél, és szervezett korrupcióval vádolja Kiss Ambrus főpolgármester-helyettest. Egészen pontosan szerinte jutalékrendszert működtet az ingatlanértékesítéseknél, amelyet utána eltussol.
  • Kiss Ambrus aznap sajtótájékoztatón jelentette be, hogy büntetőfeljelentést tesz rágalmazás miatt. Állítása szerint sem Gansperger Gyulával, sem a többi megnevezett ingatlanos szereplővel sem beszélt még életében soha, és korrupt bűnszervezetet sem üzemeltet.
  • Karácsony Gergely főpolgármester kiállt a helyettese mellett is. Szerinte a támadás elsősorban ellene megy, noha abszurd maga a bemondásalapú gyanúsítás, a döntéseik eddig is nyilvánosak voltak, a nevezettekkel pedig ő sem állt soha semmilyen kapcsolatban.

November 4-én a legolvasottabb kormányközeli híroldal, az Index írt szokatlan cikket arról, hogy főváros eladná a Városházát. A cikket maga a főszerkesztő írta, az érintetteket nem kérdezték meg az információról, bizonyítékot nem mutattak mellé. A hírt a főpolgármester cáfolta Facebookon.

Nem mutattak semmi érdemi információt

A lap erre kirakott egy professzionálisnak nehezen nevezhető szerződést, amelyen egy jelenleg kényszertörlés alatt lévő magáncég megbíz egy másikat, hogy húszszázalékos sikerdíjat kapnak, ha eladják a Városházát. Ezúttal sem kérdezték meg az érintetteket. A hírt a főpolgármester cáfolta, hozzátéve, hogy soha nem alkalmaznak ingatlanos cégeket, ez egy értelmetlen papírfecni, és feljelentést ígért.

Majd ismeretlenek átküldtek több szerkesztőségnek egy hangfelvételt, amely arról szólt, hogy NER-közeli szereplők megvettek egy ingatlant a fővárostól, és általában egy Berki Zsolt nevű ingatlanos „intézi a vagyonkezelő ügyeit”. Több kormánypárti lapban, az Indexen, az Origón, a Demokratában vagy a Magyar Nemzetben szinte teljesen szó szerint ugyanazzal a szöveggel megjelent cikkek szerint Gansperger Gyula üzletember beszélhetett a felvételen.

Gansperger Gyula
Gansperger Gyula onnét lett ismert, hogy először a Fidesz delegáltja volt az állami privatizációs cégnél, majd 1998-tól őt tették meg az ÁPV Rt. elnökének is. 2002-től a Wallis Zrt.-hez ment. Itteni működése kapcsán gyanúsították meg később azzal, hogy 2003-ban több mint kétmilliárd forinttal csökkentette a felszámolás előtt lévő Hajdú-Bét Zrt. vagyonát. Az ügyészség azonban 2015-ben úgy döntött, hogy Gansperger mégsem gyanúsítottja a nyomozásnak. Gansperger Gyula jelenleg egy, a NER-hez erősen kötődő üzletember ingatlanos cégénél vezérigazgató.


A főváros erre közölte, hogy a jelzett telek eladásáról Tarlós István alatt döntöttek, az ingatlanértékesítéseiket közvetítők igénybevétele nélkül bonyolítják le, nyílt pályázat volt, a lehető legnagyobb nyilvánosság mellett, a döntést megszavazták a fideszes képviselők, és a fideszes vezetésű budafoki önkormányzat is támogatta.

A vagyonkezelő vezetője mégis eladásról beszélt

Egy újabb felvételen viszont Barts J. Balázs, a fővárosi vagyonkezelő cég vezérigazgatója mégis arról beszélt idén májusban bizonyos üzletembereknek, hogy el kéne adni a Városháza épületét, és mellette kellene újat építeni.

„Azért csinálunk egy közparkot, mert megígértük, hogy csinálunk közparkot”,

– mondja a felvételen, amelyet ostobaságnak tart, hiszen minek parkot építeni, ha később úgyis eladják az egészet. Viszont szerinte 2024-től lesz csak esedékes az értékesítés, mert

„van itt három kib*** dátum. ’22-ben parlamenti választás, ’23-ban százötven éves lesz Budapest, és ’24-ben meg önkormányzati választás”.

A Telex információi szerint a találkozót Berki Zsolt ingatlanos kérte. Rajta és Gansperger Gyulán kívül még három érdeklődő érkezett a Válasz Online híre szerint a Mészáros Lőrincnél is lényegesen gazdagabb Rahimkulov család megbízásából.

Erről a találkozóról a városvezetés részéről nem tudtak, de úgy ítélték meg utólag, hogy nem is kell tudniuk róla. Még Tarlós István alatt hozott korrupcióellenes lépés volt ugyanis, hogy az ingatlanügyekkel ne kereshessék a befektetők egyből a döntéshozókat, a vagyonkezelővel állhatnak csak szóba ilyen ügyekben.

Barts Balázs állítólag azzal védekezett később, hogy tárgyalási technika volt részéről úgy beállítani a folyamatot, mintha reális eshetőség lenne az értékesítés, így akart minden befektetői információt begyűjteni.

Karácsony Gergely utólag ezt a húzást mégis súlyos hibának és „szerencsétlen dolognak” tartotta, mivel ilyenre a vezérigazgatót semmilyen módon nem biztatták. Bartsot végül nem bocsátotta el a főpolgármester, mivel szerinte ez volt az első komoly hibája, munkájával egyébként ciklusokon át elégedettek voltak.

Kiss Ambrus a célkeresztben

Egy november 16-án kijött hanganyagon már nem Bartsot támadják, hanem egy ismeretlen férfihang – állítólag Gansperger Gyula – egyfajta előadásként sokszor elismétli egy másiknak azt, hogy Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes korrupt hálózatot üzemeltet a fővárosi önkormányzatnál, „jutalékrendszerben” kell őt kifizetni.

Ebben a hang szerint segíti őt Tordai Csaba, Karácsony Gergely jogi tanácsadója, de ő valamiért ingyen tussolhat el készülő ingatlanos bűncselekményeket. Berki Zsolt ingatlanos pedig az arcát és nevét adja („frontol”) a korrupt ügyletekhez.

Kiss Ambrus és Tordai Csaba még aznap elmondták, hogy soha nem találkoztak és nem is beszéltek ezekkel az emberekkel, írta a Telex. Karácsony Gergely szerint az egész teljesen abszurd, olyan emberek beszélnek egymás közt, akikkel semmilyen kapcsolatban nem volt a városvezetés egy tagja sem, állításaik pedig tiszta hazugságok. Kiss Ambrusért pedig „tűzbe teszi a kezét”.

Emellett Karácsonyék sajtótájékoztatón bejelentették, hogy rágalmazás miatt büntetőfeljelentést tesznek, emellett helyreigazítási pereket is indítanak azon újságok ellen, akik két hang beszélgetése alapján tényként állították a korrupciót.

Hozzátette még, hogy a főváros vagyongazdálkodásával kapcsolatban eddig is nyilvánosak voltak a döntések, de most még inkább megkönnyítik az újságíróknak ezek hozzáférhetőségét.

A fővárosi Fidesz-frakció pedig bejelentette, hogy vizsgálatot indítanának az ügyben: szerintük azt kell kideríteni, hogy ki milyen információk birtokába jutott, amely a videofelvételeken hallható állításokhoz vezetett.