Franciaországban gyerekek százezreit molesztálták papok

Apáca imádkozik mindenszentek napján a párizsi Sacré Cœur-székesegyházban 2020. november 1-jén

Egy kedden nyilvánosságra hozott nagyívű francia jelentés szerint az elmúlt hetven évben körülbelül 330.000 gyermek esett szexuális zaklatás áldozatául a francia katolikus egyházban. A mostani az első jelentős számadás az országban. A püspöki konferencia elnöke bocsánatot kér az áldozatoktól.

A jelentést kiadó bizottság elnöke, Jean-Marc Sauvé elmondta, hogy a tudományos kutatásokon alapuló becslés magában foglalja a papok és más egyházi, valamint az egyházhoz kötődő nem vallásos személyek által elkövetett visszaéléseket is. Az áldozatok körülbelül nyolcvan százaléka fiú – tette hozzá.

„A következmények nagyon súlyosak" – mondta Sauvé. „A szexuálisan bántalmazott férfiak és nők mintegy hatvan százaléka komoly problémákkal szembesül érzelmi vagy szexuális életében.”

A független bizottság által készített kétezer-ötszáz oldalas dokumentum akkor jelent meg, amikor a katolikus egyház Franciaországban – más országokhoz hasonlóan – úgy döntött, hogy szembenéz a régóta takargatott szégyenletes titkokkal.

Háromezren több mint háromszázezret

A jelentés szerint körülbelül háromezer gyermekbántalmazó – kétharmaduk pap – dolgozott az egyházban ebben az időszakban. Sauvé elmondta, hogy az áldozatok összlétszámában ott van az a becslések szerint 216.000 gyerek, akit papok és más egyházi alkalmazottak erőszakoltak meg.

Olivier Savignac, az áldozatok Parler et Revivre (Beszélj róla és élj újra) nevű egyesületének vezetője, aki részt vett a vizsgálatban, az Associated Pressnek elmondta, hogy az egy-egy bántalmazóra jutó áldozatok magas aránya különösen „ijesztő a francia társadalom, a katolikus egyház számára”.

Két és fél év munkája

A bizottság két és fél évig dolgozott, áldozatokat és tanúkat hallgatott meg, tanulmányozta az egyházi, bírósági, rendőrségi és sajtóarchívumokat az ötvenes évektől kezdve. A vizsgálat elején üzembe helyezett forródróton hatezer-ötszáz hívást kaptak állítólagos áldozatoktól vagy olyanoktól, akik azt mondták, hogy ismernek egy áldozatot.

Sauvé az egyház hozzáállását a kétezres évek elejéig „az áldozatokkal szembeni mélyen kegyetlen közömbösségként” írta le. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „nem hittek nekik vagy nem hallották meg őket”, és néha azt feltételezték, hogy „részben felelősek” a történtekért.

Sauvé elmondta, hogy huszonkét, még folyamatban lévő bűncselekményt továbbítottak az ügyészeknek. Több mint negyven olyan ügyet, amelyek túl régiek ahhoz, hogy büntetőeljárást indíthassanak, de a feltételezett elkövetők még élnek, átadtak egyházi tisztségviselőknek.

Ehhez kapcsolódóan: Politikus botránya miatt szigorítottak a franciák a pedofilok büntetésén

Ajánlások a megelőzésre

A bizottság negyvenöt ajánlást adott ki a visszaélések megelőzésére. Ezek közé tartozik a papok és más egyházi emberek oktatása, a kánonjog – a Vatikán által az egyház irányítására használt törvénykódex – felülvizsgálata, valamint az áldozatok elismerésére és kárpótlására vonatkozó gyakorlatok előmozdítása, mondta Sauvé.

A jelentés azután jelent meg, hogy a papi rendből frissen kitaszított Bernard Preynat botránya rázta meg a francia katolikus egyházat. A papot tavaly öt év börtönre ítélték kiskorúak szexuális bántalmazásáért. Preynat beismerte, hogy több mint 75 fiút erőszakolt meg több évtized alatt.

Meg kell reformálnia önmagát

Preynat egyik áldozata, Francois Devaux, a La Parole Libérée (A felszabadított szó) áldozati csoport vezetője azt mondta az Associated Pressnek, hogy „ezzel a jelentéssel a francia egyház először hatol le ennek a rendszerszintű problémának a gyökeréhez. A deviáns intézménynek meg kell reformálnia önmagát.”

Szerinte a jelentésben szereplő áldozatszám a „minimum”.

„Egyes áldozatok nem mertek megszólalni vagy nem bíztak a bizottságban” – mondta, aggodalmát fejezve ki amiatt, hogy a francia egyház még mindig „nem értette meg” a felelősségét, és minimalizálni igyekszik azt.

Az egyháznak nemcsak be kell ismernie a történteket, de kárpótolnia is kell az áldozatokat – mondta Devaux. „Elengedhetetlen, hogy az egyház helyrehozza a bűncselekmények által okozott károkat; az anyagi kártérítés az első lépés.”

Ehhez kapcsolódóan: Fontos tabut tört meg Simone Biles és más olimpikonok kiállása

Az igazság próbája

A Preynat-ügy miatt tavaly lemondott a volt lyoni érsek, Philippe Barbarin bíboros, akit azzal vádolnak, hogy nem jelentette a visszaéléseket a polgári hatóságoknak, amikor a 2010-es években értesült róluk. A francia legfelsőbb bíróság az év elején kimondta, hogy Barbarin nem tussolta el az ügyet.

A francia érsekek a plébánosoknak küldött és a vasárnapi szentmisén országszerte felolvasott üzenetükben kijelentették, hogy a jelentés közzététele „az igazság próbája, és kemény, súlyos pillanat”.

„Megkapjuk és tanulmányozni fogjuk ezeket a következtetéseket, hogy hozzájuk igazítsuk a tetteinket – áll az üzenetben. – A pedofília elleni küzdelem mindannyiunkat érinti (…) Támogatásunk és imáink továbbra is azokért az emberekért szólnak, akiket az egyházban bántalmaztak.”

Bocsánatkérés

Közben a francia katolikus püspöki konferencia vezetője bocsánatot kért a jelentésben szereplő 330 ezer áldozattól. Eric de Moulins-Beaufort kedden azt mondta: „megdöbbentünk” a jelentés következtetéseitől és az áldozatok számától. „A hangjuk megrendít, a számuk kínoz bennünket – mondta. – Szeretném, ha azon a napon bocsánatot kérnénk, mindannyiótok bocsánatát” – mondta az áldozatoknak

Ferenc pápa 2019 májusában új, úttörő egyházi törvényt adott ki, amely előírja, hogy a világ minden katolikus papja és apácája köteles jelenteni az egyházi hatóságoknak a papság által elkövetett szexuális zaklatást és az eltussolásukat.

Júniusban Ferenc rövid úton elutasította Reinhard Marx bíboros, Németország egyik legjelentősebb papja és közeli pápai tanácsadó lemondását a müncheni és freisingi érseki tisztségéről, amit a főpap azért nyújtott be, mert az egyház helytelenül kezelte a visszaéléseket. Azt mondta, szükség van reformfolyamatra, és minden püspöknek felelősséget kell vállalnia a válság okozta „katasztrófáért”.

Ehhez kapcsolódóan: Bíróság elé áll a szexuális zaklatással vádolt volt párizsi pápai nuncius
Készült az AP tudósításának felhasználásával.
Van bármilyen észrevétele a cikkel kapcsolatban?
Mondja el véleményét a Szabad Európáról ebben a rövid kérdőívben: https://bit.ly/szabadeuropa-kerdoiv
Köszönjük!