A Fudan Egyetem nem létező campusára létrehozott alapítvány egy év alatt a harmadik főigazgatóját kapja

Mao Ce-tung-szobor és -emlékmű a kínai Fudan Egyetem sanghaji campusán 2021. június 5-én

Az idő előtt lecserélt egykori pekingi nagykövet, Szilas Cecília a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány élén is csak kilenc hónapot töltött. Utódja Harsányi Péter lett, Csák János miniszter politikai tanácsadója. Szilas telefonját korábban a Pegasus kémszoftverrel is támadták. A Fudan-beruházás évek óta áll, tavaly viszont csak fizetésekre 123 millió forintot költöttek.

Újra vezetőt cserélt a kínai kommunista Fudan Egyetem nem létező budapesti campusának üzemeltetésére létrehozott alapítvány – vette észre a HVG.

Egy éven belül a harmadik főigazgatóját fogyasztja a hivatalosan közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány. A szervezetnél tavaly 123 millió forint ment el bérekre, miközben a beruházás régóta áll, jelenleg is jegelve van.

Ehhez kapcsolódóan: A kínai kommunista egyetem budapesti campusberuházása évek óta halasztódik.

Az eddigi vezető, Szilas Cecília sinológus mindössze kilenc hónapot töltött főigazgatóként az alapítványnál. Szilas apja üzleti kapcsolatai révén is kötődött Kínához, illetve 2014–2017 között pekingi nagykövet volt, de idő előtt lecserélték, akkor Pesti Imre fideszes képviselő fiára.

Szilas Cecília helyettes államtitkár, majd miniszterelnöki tanácsadó lett. A hírekbe mégis leginkább azzal került be, hogy

a Pegasus kémszoftverrel megcélzott személyek listáján azonosították a telefonszámát.

Szilas utódja Harsányi Péter lett a nem létező egyetemi campust fenntartó közalapítvány élén.

Az új vezető Csák János miniszter politikai tanácsadója, illetve korábban a növekedés.hu kormányközeli médiakiadvány szerzője és egyik igazgatója volt.

Your browser doesn’t support HTML5

Ha kínai egyetem épül, a Dalai Láma utcán lehet odajutni

2021-ben tiltakozásképp átnevezték az utcákat a Fudan Egyetem tervezett területe környékén a Ferencvárosban

Szilas Cecília elődje, Szabó László még rövidebb ideig, hét hónapig volt főigazgató az alapítványnál.

Szabó László 2014-ben lett államtitkár a Szijjártó Péter vezette külügynél, majd 2017-ben kinevezték washingtoni nagykövetnek. 2020-ban visszatért, és a kormányközeli Mediaworks Zrt. médiaóriás vezérigazgatója lett.

Később hirtelen távozott onnan, miután esett az olvasottság, majd gyógyszeripari miniszteri biztosként kapott ismét állami feladatot.

Ehhez kapcsolódóan: Hivatalosan is kínai állami propagandaeszköz lett a Fudan, ahol a kommunista párthoz hű egyéneket kell nevelni

Gulyás Gergely miniszter egyébként a tavaly őszi állami pénzhiány alatt jelentette be, hogy a kormány a jövőben nem tervez fenntartani olyan állami projektcégeket, ahol nincs érdemi munka, mert nem halad a beruházás.

Ehhez kapcsolódóan: A Fidesz szavazói nagyon támogatják a kínai kommunisták befolyásának növekedését