Gondola Zsolt Zoárd: Ellenzéki összefogással meg lehetett volna gátolni a Fidesz győzelmét Debrecenben

Gondola Zsolt Zoárd, a Civil Fórum Debrecen Egyesület képviselője

„A debreceni választási eredmény azt mutatja, hogy többségben vannak azok, akik elutasították a kínai akkumulátorgyárat. Először fordult elő a rendszerváltozás óta, hogy az ellenzék összességében több szavazatot kapott, mint a Fidesz. Ez azt mutatja, hogy ha az ellenzék összefogott volna, akkor meg lehetett volna ezt gátolni” – mondja a Civil Fórum Debrecen Egyesület képviselője. Hogy miért nem sikerült ez Gondola Zsoltnak, arról beszéltünk a Szabadon Pluszban.

  • Közel húszezer ember szavazott a Civil Fórum Debrecen Egyesületre, ami kötelez. Meg kell találni azokat az új módszereket, azokat az új lehetőségeket, amelyekkel a közgyűlésben, a bizottságokban, de akár az utcán is tudnak tiltakozni az akkugyár ellen.
  • A városvezetés tudja blokkolni az akkumulátorgyár építését, hiszen ők adják a vizet, a csatornát, a közutat.
  • Kialakult egy Momentum–DK budapesti paktum, a pártszobákban eldöntötték, hogy egy párttag legyen a polgármesterjelölt egy pártok feletti civil jelölt helyett, pedig sejthető volt, hogy Mándi László nem tudja megszólítani a jobboldali, konzervatív szavazókat.