10 év börtönre ítélték Sakib Mahmuljint. A boszniai hadsereg volt parancsnokát háborús bűncselekmények elkövetésével vádolták meg. Az ítélet nem jogerős.
Január 22-én 10 év börtönre ítélték a boszniai hadsereg egykori parancsnokát, amiért nem akadályozta meg, hogy a csapatához csatlakozott iszlamista önkéntesek kínozzák és meggyilkolják a szerb foglyokat az 1992–1995 közötti boszniai háborúban.
A szarajevói bíróság kimondta, hogy a 68 éves Sakib Mahmuljin felelős több mint 50 etnikai szerb fogvatartott haláláért Vozuća és Zavidovići északkeleti régiójában.
Az áldozatokat az „El Mujahid” – főleg észak-afrikai és közel-keleti, valamint néhány nyugati országból származó – külföldi iszlamista önkéntesekből álló hírhedt egység tagjai ölték meg. Az „El Mujahid” a boszniai hadsereg harmadik hadtestének része volt.
Sakib Mahmuljin „nem akadályozta meg a gyilkosságokat sem embertelen bánásmódot, és nem törekedett arra sem, hogy az elkövetőket megbüntessék”– így érvelt a bíróság, szerintük a parancsnok felügyelete alatt elkövetett bűncselekmények magukban foglalják több civil, sebesült és hadifogoly kínzását is.
Azzal védekezett, hogy nem volt „szuperparancsnok”
Mahmuljint 2015 decemberében tartóztatták le, de óvadék ellenében szabadon engedték. 2016. január 7-én emeltek vádat ellene. A volt parancsnok egyike azon keveseknek, akiket a muszlim hadsereg tisztviselőjeként elítéltek az 1992-1995 közt elkövetett háborús bűnök miatt. A háború következtében mintegy 100 ezren vesztették életüket.
Ehhez kapcsolódóan: "Kiszámíthatatlanul aratott a halál"Mahmuljin védőügyvédjei a tárgyalás során azzal érveltek, hogy a parancsnoknak „nem volt tényleges kontrollja az egység felett”.
A BalkanInsight beszámolója szerint az ex-parancsnok a tárgyalás során azzal védekezett, hogy nem volt tudomása a brutális bánásmódról.
„A hadtestben 36 000 katona volt. 41 beosztott tisztemmel voltam kapcsolatban. A kijelölt ügyész megpróbál „szuperparancsnokként” bemutatni, mintha a parancsnok és a katona között nem lenne hét szint ”– mondta Mahmuljin a bíróságnak. Az ítélet nem jogerős.
A boszniai háborúhoz csatlakozó külföldi iszlamista harcosok nagy része távozott, miután az Egyesült Államok által közvetített békeszerződéssel háború véget ért 1995-ben.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!