Egyeztetésre hívta levélben a parlamenti pártok elnökeit Hadházy Ákos. A független képviselő Facebook-bejegyzésében azt írja, el kell kerülni, hogy díszletellenzékként legitimálják a Fidesz hatalmát.
Hadházy azt írja, egyeztetést kezdeményezett azokról a javaslatokról, amelyekkel szerinte el lehet kerülni, hogy a mandátumok felvétele után díszletellenzékként, egy szerinte tisztességtelen választáson létrejött parlamentben legitimálják a Fidesz hatalmát.
A független képviselő azért sürgeti a tárgyalást, mert információi szerint egyes pártok már a hét elején megkezdenék a parlamenti pozíciók elosztásáról szóló megbeszélést. Szerinte ezt mindenképpen meg kellene előznie egy egyeztetésnek, egyebek között arról, „szabad-e ilyen, komoly munkával nem, de annál több fizetéssel járó pozíciókat elfogadni”.
Ehhez kapcsolódóan: Donáth és Hadházy szerint túl sok mindent privatizálna a 4iG, EU-s vizsgálatot kérnekAzért is sürgeti az egyeztetést, mert április 10-én az LMP képviselője már bejelentette, hogy mind a négyen részt vesznek azon a nyitó ülésen, ahol a Nemzeti Választási Bizottság elnöke jelenti a köztársasági elnöknek, hogy minden rendben zajlott a választáson. A Momentum ugyanakkor a hétvégén azt jelentette be, hogy nem vesznek részt az alakuló ülésen, Hadházy Ákos információi szerint az elnökség egyéb lépésekről is tárgyal.
A képviselő reméli, hogy a többi párt is nyitott lesz az egyeztetésre. A LMP-re utalva írja, bízik abban, hogy korábbi pártja képviselőit is meggyőzheti arról: problémákról, megoldási javaslatokról nem csak a parlamentben lehet beszélni úgy, hogy látható legyen. Hadházy Ákos 2014 és 2018 között volt az LMP tagja, 2016–2018 között a társelnöke.
A politikus úgy véli, hogy jelen körülmények között a képviselők mandátumukkal az Országgyűlés falain kívül élhetnek igazán hasznosan.
Ehhez kapcsolódóan: Újabb nagyhal elleni nyomozásra derített fényt Hadházy Ákos