„Valószínűleg” egy harmadik dózisra is szükség lesz a Pfizer/BioNTech koronavírus elleni vakcinájából a második oltást követő egy éven belül – mondta az amerikai gyógyszergyár vezérigazgatója.
Albert Bourla lehetségesnek nevezte, hogy a vírus egyfajta szezonális járvánnyá alakul át, így a védőoltásokat annak megfelelően, évente meg kell majd ismételni.
A vezérigazgató erről április 1-jén beszélt, a felvételt azonban csak április 15-én tették közzé.
„Rendkívül fontos visszaszorítani a vírusnak kitett emberek halmazát” – hangsúlyozta Bourla a CNBC amerikai hírcsatornának adott interjújában, hozzátéve, hogy új formulán dolgoznak, amely 4-6 hónapon keresztül lehetővé tenné az oltóanyag tárolását normális hőmérsékleten.
A Pfizer április elején közzétette a legfrissebb klinikai vizsgálatainak eredményét, e szerint az oltóanyag mintegy 91 százalékos hatékonysággal véd a Covid-19 ellen, a súlyos tünetek elleni hatékonysága fél évvel a második dózis után pedig 95 százalékos.
Joe Biden amerikai elnök kormányának járványügyi szakértő tanácsadója kijelentette, hogy a teljes beoltottság elérését követően 9-12 hónappal ismételt oltásokra lehet szükség az újabb vírusváltozatok ellen. „A jelenlegi állás szerint a sérülékenyebb helyzetben lévők kerülhetnek majd előre” – mondta David Kessler.
Your browser doesn’t support HTML5
Meggyőző hatékonyság
Rochelle Walensky, az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) igazgatója a kongresszus meghallgatásán elmondta, hogy figyelemmel követik a mindkét vakcinadózist megkapó embereknél jelentkező koronavírus-fertőzést. Rámutatott, hogy az Egyesült Államokban eddig 77 millió személyt oltottak be teljesen, közülük nagyjából 5800-nál regisztrálták ezt követően a fertőzést, ezen belül 396-an kerültek kórházba, 74-en haltak meg.
Walensky aláhúzta: egyeseknél nem alakul ki kellően erős immunválasz, másoknál pedig az okozza a problémát, hogy valamelyik fertőzőképesebb vírusvariánst kapják el.
Ehhez kapcsolódóan: A Pfizer-vakcina védelmet nyújt a 12-15 éveseknek