Csúszásban lévő vasúti beruházások, 110 milliárd forintnál több közpénz Mészáros Lőrinc cégeinek – előlegként

A V-Híd vagonjai

Az Építési és Közlekedési Minisztérium válaszolt közérdekű adatigénylésünkre.

Bár még a környezetvédelmi engedélye sincs meg, Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd Zrt. így is kapott 101.371.220.202 millió forint előleget a Déli Körvasút megépítésére. Arról korábban is szóltak már hírek, hogy az állam százmilliárdos nagyságrendű összeget fizetett ki a V-Hídnak. Egy közérdekű adatigénylésünk nyomán most az Építési és Közlekedési Minisztérium megerősítette az információt, és közölte a pontos összeget is.

Információink szerint ez az eddigi legnagyobb előleg, amelyet egy összegben fizetett ki az állam, a kormány döntését pedig az teszi furcsává, hogy úgy folyósították a pénzt, hogy közben tudni lehetett: legfeljebb a beruházás előkészítését végezheti el a V-Híd, ami egyáltalán nem indokolná a százmilliárd forintos nagyságrendet. A bíróság ugyanis kétszer is megsemmisítette a Déli Körvasút építési engedélyét, ennek hiányában pedig nyilvánvalóan nem lehet elkezdeni az építést.

Túlárazva

Ezenkívül a bíróság még idén januárban a munkálatok teljes felfüggesztését rendelte el egy beadvány nyomán, igaz – mint korábban megírtuk –, ennek ellenére a V-Híd és alvállalkozói még májusban is dolgoztak a vasútvonal kelenföldi szakaszán. (A beruházást jelenlegi formájában ellenző Polgárok a Pályán az Élhető Közlekedésért Egyesület aktivistái azóta ezt nem tapasztalták.)

Ehhez kapcsolódóan: Az évszázad túlárazott vasútépítése lehet a Déli Körvasút kivitelezése.

A százmilliárdos előleg egyébként önmagában meghaladhatja a beruházás teljes valós költségét. Mint megírtuk, egy ilyen léptékű vasúti pályaszakasz-bővítés bekerülési költségét szakértők harminc–ötvenmilliárd forintra becsülték – igaz, még azelőtt, hogy a magyar infláció meredek emelkedésbe kezdett volna.

A V-Híd 338 milliárdos ajánlattal nyert, ebből a pénzből Malmőben alagutat fúrtak a város alá, és ott vezették el a vonatokat. Bécsben a főpályaudvar jött ki annyiból, mint néhány kilométernyi vasúti pálya a magyar államnál.

Kiszorítósdi

Ehhez képest szinte elenyészőnek tűnik az a 7.745.432.009 forint előleg, amelyet a Püspökladány és Biharkeresztes között húzódó vasútvonal felújítására fizettek ki a szintén Mészáros Lőrinc tulajdonában álló R-KORD Kft.-nek. Itt a teljes felújítás összesen 47,76 milliárd forintba kerül. Bár a vonal villamosítása már megtörtént, itt is van csúszás.

Nem dolgoznak olcsón

A beruházást az teszi pikánssá, hogy – ahogy szintén megírtuk – az R-KORD Kft. márciusban minden előzmény nélkül felmondta az alvállalkozói szerződést a Vasútvill Kft.-vel. Utóbbi Homlok Zsolt tulajdona, aki Mészáros Lőrinc veje. A Vasútvillt ezt követően más beruházásokból is kitették a Mészáros-cégek, a jelek szerint az ország leggazdagabb embere szisztematikusan igyekszik kiszorítani a magyar vasúti piacról egykori szövetségesét.

Ehhez kapcsolódóan: összeveszett Mészáros Lőrinc és Homlok Zsolt, ami milliárdokba fájhat az országnak.

A beruházás egyébként már az újonnan létrehozott kormányzati korrupcióellenes szervezet, az Integritás Hatóság figyelmét is felkeltette. Mint korábban megkeresésünkre írták: „figyelemmel kísérik” a munkálatokat, vélhetően a csúszás, illetve amiatt is, mert a fővállalkozó több alvállalkozót sem fizetett ki időben.

Vissza a XX. századba

Csúszásban van a GSM-R-nek nevezett vasúti informatikai fejlesztési program is. Ennek lényege, hogy az ország fontosabb vasútvonalain a jelenleginél sokkal megbízhatóbb, gyorsabb kommunikációt tegyen lehetővé ne csak a vonatokat irányítók és az állomásokon dolgozó szakemberek, hanem a vonatok és a mozgásukat befolyásoló biztosítóberendezések között is.

Ehhez kapcsolódóan: titkos határozattal dobná meg Mészáros Lőrinc cégét 17 milliárd forinttal a kormány.

Ebben az esetben sem fizették ki időben az R-KORD fővállalkozásában megvalósuló fejlesztés kivitelezőit. Ráadásul az eredetileg 58,8 milliárd forintra tervezett vállalkozói díjat egy nem nyilvános kormányhatározattal akár 17 milliárd forinttal is megfejelheti az állam, az erről szóló tárgyalások folynak, információink szerint novemberben írhatják alá a megállapodást.

A beruházást ráadásul az állam kiveszi az Európai Unió Közlekedési Operatív Programjából, és teljes egészében magyar költségvetési pénzből valósítja majd meg – erről szintén kormányhatározat döntött. A GSM-R így nemcsak jóval drágább lesz, hanem csökkentett műszaki tartalommal is valósul meg. Egy, a megvalósítás részleteire rálátó forrásunk szerint sok pályaszakaszon a fejlesztés helyett gyakorlatilag a XX. századi kommunikációs technológiákat építik be újra. Érdekes egyébként, hogy a GSM-R-programra a teljes berekülési költséghez képest valóban elenyészőnek számító, 914.823.179 forintos előleget kapott az R-KORD Kft.

Gőzerővel

Két napja írtuk meg, hogy helyszíni tapasztalataink alapján a szeptember közepén kezdett Szárliget–Biatorbágy-pályafelújítást is Mészáros Lőrinc cége, a V-Híd végzi. Igaz, ebben az esetben pontosabb újjáépítésről beszélni, hiszen a katasztrofális állapotú (ma már természetesen betonból készülő) talpfákat teljesen kicserélik, miként a síneket is.

Ehhez kapcsolódóan: Fotók, videó: valóban azok a gépek dolgoznak Biatorbágynál, amelyeknek a Budapest–Belgrád vasutat kellene építeniük

A munkálatokat olyan sürgősen rendelte el az Építési és Közlekedési Minisztérium, hogy – miként Biatorbágyon készített fotóinkon is látszik – a V-Híd a Budapest–Belgrád vasútvonal építéséről vitte át a szükséges munkagépeket. A beruházás érdekessége, hogy – a Telex információi szerint – itt nemhogy előleget nem kap a kivitelező, de csak valamikor a tervezett decemberi befejezést követően, bizonytalan határidővel jut hozzá a 32 milliárd forintos vállalkozói díjhoz.