Hidegháborús bunker lett a menedéke egy ukrán falu lakóinak
Az 55 éves Szvitlana Gyinzsul február 24-én az ukrajnai Mikolajivi területen található Lucs faluban lévő, még a szovjet érában épült atombunker bejáratánál áll, amely az otthona lett
Az asszony ételt készít férjének és a bunkerben élő másik három embernek. „Az első napon, amikor minden elkezdődött, elkezdtük kitakarítani a bunkert. Nagyon jól tettük, hogy elkezdtük, mert február 24-én este 11 órakor a falunkban felrobbant az első gránát” – mondta
Áprilisban, amikor falujuk az orosz és ukrán csapatok közé szorult, Szvitlana férje, Dmitro (a képen) és fiuk kénytelenek voltak elmenekülni otthonukból
„Mivel a lakásomat lebombázták, onnan csak pár dolgot hozhattam át a bunkerbe: a gáztűzhelyemet és a takarókat. Amikor a fejünk fölött repültek a gránátok, itt lent biztonságban voltunk, és most is itt élünk” – mondta Szvitlana
Szomszédjuk, Irina Szicskar (balra) Szvitlanával beszélgetve siratja fiát. A férfit a háború elején Mariupolban fogságba ejtették, és nem tudni, hogy életben van-e. „Csak azért imádkozom, hogy hazajöjjön” – mondja a nő
A faluban maradt egyetlen gyermek a hatéves Szlavik, aki annál a bunkernél látható, ahol másfél hónapig élt szüleivel. A család végül elmenekült Lucsból, de visszatértek, hogy megmentsék, amit csak tudtak lerombolt otthonukból
A bunker bejárata madártávlatból. Mielőtt Oroszország 2022-ben megtámadta Ukrajnát, a falunak 935 lakosa volt; most ötven ember él a háború sújtotta tájon. Közülük körülbelül harmincan a föld alatt
„A jövőnk attól függ, hogy megpróbáljuk-e jobbá tenni a helyünket. Igyekszünk, amennyire csak tudunk, hogy újra rendes faluban éljünk, ahol virágok, tiszta házak és zöld fák vannak. Minden rendben lesz” – mondja reménykedve Szvitlana