3 perc: a Szájer-botrány részletei helyszíni fotókkal, engedélyezett Covid-oltás és romló ukrán-magyar kapcsolatok

Szájer József elismerte, hogy illegális „bulin” vett részt Brüsszelben; lehet, hogy mégsem lesz gyors megoldás az uniós vétóügyben és akár már hétfőtől olthatnak az Egyesült Királyságban Covid ellen.

Szájer-ügy: beismerés, fotók a helyszínről

Alighanem a rendszerváltás óta eltelt 30 év egyik legnagyobb politikai botránya tört ki kedden, amikor kiderült, az Alaptörvényt író Fidesz-alapító, Szájer József is ott volt azon a 25 fős „szexpartin”, amelyet pár nappal korábban számolt fel a belga rendőrség a járványügyi szabályok megszegése miatt. A helyszínről, ahol drogokat is találtak, az említett képviselő állítólag az ereszcsatornán próbált elmenekülni, majd amikor a rendőrök elfogták, a diplomáciai mentességére hivatkozott. A teljes történetet itt írtuk meg.

Brüsszeli tudósítónk elment a parti feltételezett helyszínére és fotózott. A képeket ebben a galériában lehet megnézni, mint kiderült, a hely Brüsszel központjában van.

Milyen az amerikai-magyar viszony?

Lehet, hogy mégsem lesz gyors megoldás uniós vétóügyben. Sajtóértesülés szerint ugyanis Angela Merkel német kancellár azt kéri a tagállamoktól, nyissák újra a jogállamiságról szóló nyári megállapodást. Közben a két vétózó állam kormányfője, a magyar és a lengyel miniszterelnök a német javaslatra vár.

Simonyi András egykori washingtoni nagykövet szerint Orbán Viktornak jól jött négy évnyi Trump-kormányzás, de Magyarország közben szövetségesként lecsúszott Amerika szemében. A volt diplomata a 24.hu-nak adott interjúban arról is beszélt, hogy szerinte ez akkor is így lett volna, ha Trump idén is nyer, mert a tengerentúlon nehezen viselik, hogy Magyarország „Kína provinciája” lett.

December elejétől már nem Tisza Kálmán, hanem Orbán Viktor a leghosszabban regnáló magyar kormányfő. Infografikánkból több érdekesség is kiderül, például az, hogy befért-e a tíz leghosszabb ideig hatalmon lévő politikus közé Gyurcsány Ferenc.

Engedélyezték az első Covid-vakcinát a britek

Szerda reggeli adatok szerint 165 ember halt meg Magyarországon Covid-19 következtében, miközben 4136 embernél mutatták ki a fertőzést. Eközben az Egyesült Királyságban engedélyezték a Pfizer és Biontech vakcináját, így ez lett az első koronavírus elleni oltás, amit biztonságosnak és hatásosnak ítéltek, jövő hétfőtől megkezdik az oltásokat.

Több mint ezer fertőzöttet és azok 15 600 kontaktját vizsgálta és elemezte egy kínai tanulmány. Eszerint a megfertőződések 63 százaléka a a tünetek megjelenése előtt zajlott le. A leginkább fertőző időszak a tünetek megjelenése előtti és a tünetek megjelenésének ideje, emellett kiemelten veszélyes a közelség, a zárt helyek és a szociális interakciók növekedése.

Tovább feszülő ukrán-magyar kapcsolatok

Fegyveres razziát tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SBU) számos kárpátaljai magyar intézményben. Lefoglaltak többek közt például egy konferenciakiadványt és egy nagy-magyarországos térképet. Korábban soha nem volt még házkutatás ezeknél az intézményeknél, a kárpátaljai magyarokkal szemben a szeparatizmus vádját viszont már korában is felhozták.

Őrizetbe vették Szlovákia egyik leggazdagabb emberét. Szlovák lapértesülések szerint Jaroslav Haščákot, a Penta pénzügyi csoport vezérét korrupcióval és pénzmosással gyanúsítják. Szintén letartóztatták a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) kémelhárításának korábbi vezetőjét, Ľubomír Arpášt és titkosügynök feleségét is. Ők a gyanú szerint 194 ezer euró értékben kötöttek fiktív tanácsadói szerződést egy olyan céggel, amely Haščák ellenőrzése alatt áll.

Végül a BBC beszámolóját ajánlom arról, hogy a svéd rendőrség letartóztatott egy idős nőt, akit azzal gyanúsítanak, hogy több mint 30 évig tartotta bezárva saját fiát a lakásukba Stockholm külvárosában. A 40 éves, sebesült férfit vasárnap fedezték fel, miután anyja megbetegedett és kórházba szállították.

Nyugodt, békés napot kíván

Csák Gyula

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából!