Humoristából háborús elnök: képeken Zelenszkij életútja

Volodimir Zelenszkij 1978-ban született az Ukrajna délkeleti részén található Krivij Rihben. „Ideális esetben Ukrajnát fel kell szabadítani és meg kell tisztítani a náciktól, a náci orientációjú emberektől és ideológiáktól” – mondta a Kreml szóvivője nem sokkal Ukrajna lerohanása után. Dmitrij Peszkov arra az újságírói kérdésre nem válaszolt, hogy a zsidó családba született ukrán elnököt és kormányának tagjait is nácinak tartja-e. (Zelenszkij dédapja és nagyapjának három fiústestvére is a holokauszt áldozata lett)

Zelenszkij Prágában 2009-ben. Édesapja a szülővárosában található főiskola tanszékvezetője, édesanyja mérnök volt. Miután jogi diplomát szerzett a Kijevi Közgazdasági Egyetemen, két hónapig gyakornokként dolgozott. Ezzel véget is ért jogi karrierje

Sikereket ért el viszont egy másik szakmában: komikusként tevékenykedett. Megalapította a Kvartal 95 filmstúdiót, amellyel 1999-től húsz éven át készítettek szatírákat vezető ukrán politikusokról

Áttörő sikert és ismertséget A nép szolgája című sorozat hozott számára, amelyben egy történelemtanárból lett elnököt alakított. A sorozat négy évig futott az ukrán televízióban

Sokak meglepetésére 2019. január 1-jén bejelentette, hogy indul a 2019. márciusi elnökválasztáson. A párt neve nem más lett, mint a Nép Szolgája

Az elnökválasztás második fordulójába Zelenszkij mellett Petro Porosenko, Ukrajna volt elnöke jutott be. A tévévita egy pontján, amelyre Porosenko előtte öt éven át nem vállalkozott, Zelenszkij színészi képességeire hagyatkozott

Amikor Porosenko a vitában felhozta, hogy Zelenszkij egy korábbi tévéinterjúban azt mondta: hajlandó letérdelni Putyin előtt, Zelenszkij helyesbített, mondván, hogy kész letérdelni Putyin előtt, csak Ukrajnát ne kényszerítse térdre. Majd váratlanul térdre ereszkedett mindazok előtt, akiknek szerettei nem tértek vissza a kelet-ukrajnai frontról. Erre Porosenko is letérdelt, csak ő a közönségnek háttal

Zelenszkij elsöprő győzelmet aratott a 2019. áprilisi választáson: a szavazatok 73,2 százalékát szerezte meg. Ígéretei között szerepelt a korrupció elleni harc, az autópálya-hálózat javítása, a szakadár területeken foglyul ejtett katonák hazahozatala és a kelet-ukrajnai háború befejezése tárgyalásos úton

Donald Trump volt amerikai elnök még a választás éjjelén felhívta Zelenszkijt, hogy gratuláljon a győzelméhez. Az ominózus telefonbeszélgetésre július 25-én került sor kettejük között, amikor Trump arra kérte az ukrán államfőt, hogy indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden – az akkori  elnökjelölt – fia ellen, aki korábban egy ukrán gázipari cég igazgatótanácsának tagja volt. Zelenszkij ezzel a Trump elleni impeachmenteljárás kellős közepén találta magát

A kétéves elnökségét értékelő sajtótájékoztatón Zelenszkij arról beszélt, hogy meg kell védeni az Ukrajnában élő nemzeti kisebbségeket, beleértve a magyar kisebbséget annak érdekében, hogy ne ismétlődjenek meg a Krím félszigeten és a Donyec-medencében történtek. Ehhez szerinte arra van szükség, hogy a Kárpátalján élők ne vegyék fel a magyar útlevelet

2021 júniusában Zelenszkij előterjesztette az úgynevezett oligarchaellenes törvényt, amely több kritérium – többek között a vagyon, az iparági dominancia, a politikai tevékenység és a média feletti befolyás – alapján törvényileg definiálja az oligarcha fogalmát. Ironikus módon sokak szerint Zelenszkijt 2019-ben Ihor Kolomojszkij oligarcha és médiája segítette hatalomra

Miközben Ukrajna és az egész világ a koronavírus-járvánnyal küzdött, a kelet-ukrán szakadár területeken egyre gyakoribbá vált a tűzszünet megsértése 

2021 decemberében érkeztek az első híradások arról, hogy Oroszország csapatokat vont össze az ukrán határ közelében. 2022 februárjában megkezdődött a Belarusszal közös hadgyakorlat, február 24-én pedig Oroszország három oldalról indított katonai inváziót Ukrajna ellen

„Lőszerre van szükségem, nem fuvarra” – mondta Zelenszkij, miután az amerikaiak felajánlották neki, hogy kimenekítik az országból

Annak ellenére hogy sokak szerint ő Oroszország első számú célpontja, családjával Kijevben maradt, ahonnan rendszeresen tájékoztatja az ukrán polgárokat videóüzenetben

Országos sikert és ismertséget az a tévésorozat hozott számára, amelyben egy tanárból lett elnököt játszott. A cselekmény aztán visszaköszönt az életben, amikor Zelenszkij elsöprő győzelmet aratott Porosenko volt elnökkel szemben. A jogászvégzettségű humorista most Putyin első számú célpontja.