Így változik a tömegközlekedés Budapesten a korlátozások miatt

Védőmaszkot viselő utasok a Wesselényi utca villamosmegállóban Budapesten, 2020. április 27-én.

Nemhogy nem ritkítja, de éppen, hogy sűríti járatait a Budapesti Közlekedési Központ, és újra díjmentesen utazhatnak az egészségügyi dolgozók.

Szerdán 0 órától lépett életbe a minden korábbinál szigorúbb - este 8-tól reggel 5 óráig tartó - kijárási korlátozás országszerte. A BKK szerda reggel türelmet kért a részletek kidolgozásához, mert mint írták, "ez egy nagyon komplex feladat, hiszen sok szempontból más a jelenlegi helyzet, mint a tavaszi első hullám".

Azt, hogy az egészségügyi dolgozók ismét díjmentesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést, már szerdán bejelentették, illetve hangsúlyozták, hogy továbbra is szigorúan kötelező a maszkviselet a járműveken és a megállóhelyeken.

Szerda este kiadták a bővebb tájékoztatást

  • A nappali járatokat a kijárási korlátozásoktól függetlenül változatlan menetrenddel indítják.
  • Sok vonalon a délutáni csúcsidőben is sűrítik a járatokat, ahogyan ezt szeptember 1-jétől a reggeli csúcsidőben már megtették.
  • Az éjszakai járatok vonalán a tavaszival megegyező menetrendet vezetnek be.

Járatsűrítések

A kormányrendeletben meghatározott, 15 és 19 óra közötti délutáni csúcsidőben a BKK a lehetséges legtöbb jármű forgalomba állításával fokozatosan sűríti a legkihasználtabb járatait

  • az M3 és az M4 metró vonalán,
  • az 1-es, a 4-es, a 6-os villamos vonalán,
  • a budai fonódó villamoshálózaton,
  • a Rákóczi úti tengelyen közlekedő buszjáratok esetében
  • a nagy kerületközpontokat, lakótelepeket kiszolgáló járatok (így a 9-es, a 23-as, a 31-es, a 32-es, a 85-ös, a 95-ös, a 105-ös, a 151-es, a 159-es busz, valamint a 76-os és a 79M trolibusz) vonalán.

Péntektől az éjszakai közlekedés teljesen megváltozik

Minden járat továbbra is közlekedik, új menetrendjük szerint azonban november 13-tól Budapest belső területén 15 percenként indulnak a buszok, a külsőbb kerületek központja, illetve a nagyobb lakótelepek felé tartó járatok 30 percenként, az ezeken túli külső területek felé közlekedők pedig 60 percenként követik majd egymást.

Az éjszakai járatok új menetrendje rövidesen elérhető lesz a BKK weboldalán.

Díjmentesen utazhatnak

A kormányrendeletben foglaltak szerint, az abban meghatározott feltételekkel szerdától díjmentesen utazhatnak a fővárosban

  • az egészségügyi dolgozók, a személyazonosságuk igazolására alkalmas okmánnyal és a november 10-én megjelent kormányrendeletben található igazolás bemutatásával. Utóbbit a munkahelyül szolgáló egészségügyi intézmény állítja ki.
  • azok az orvos- és egészségtudományi képzésen tanuló hallgatók, akik a járvány elleni védekezésben közreműködnek. Nekik ehhez a hallgatói jogviszonyt tanúsító igazolvány mellett az őket foglalkoztató egészségügyi intézmény által kiállított, a november 10-én megjelent kormányrendeletben található igazolást szükséges megmutatniuk.

Az egészségügyi dolgozóknak időarányosan visszatérítik a bérletek árát.

Az általános ajánlások szerte Európában hasonlóak

Mindenütt azt tanácsolják, hogy az utasok vegyék meg a jegyüket előre, lehetőleg ne használjanak készpénzt, a járműveken próbáljanak legalább másfél méter távolságot tartani és a tömegközeledés használata után hamar mossanak kezet. A maszk használata lényegében mindenhol és minden tömegközlekedési eszközön kötelező.

Svájcban a legtöbb utasokat szállító éjszakai járatot megszüntették, mivel a kereslet is lényegében nullára csökkent. Emellett kevesebb vonat is jár az országban.

A spanyol fővárosban a tavalyi felére esett a forgalom a metróban, de növelték a buszok és a metrók számát Madrid legforgalmasabb zónáiban.

Londonban kézfertőtlenítőket tettek ki a metróállomásokon, a vasúttársaságok közül némelyek csökkentették a járatszámukat, mások növelték.

Finnországban az elsőosztályú vonatjegy mellé az utas kap egy üres helyet maga mellett és egy ajándék maszkot is.

Csehországban a tömegközlekedési eszközök kihasználtsága mindenütt csökkent, a közép-morvaországi Olmützben mérték a legkisebb, 20 százalékos visszaesést, a fővárosban viszont a tömegközlekedési eszközök használata 49 százalékkal alacsonyabb, mint korábban volt.