„Joggal és büszkén viselünk hidzsábot” – Diáktüntetések Indiában
Karnátaka állam számos településén tüntetések indultak kedden, miután több oktatási intézmény megtiltotta a lányoknak, hogy hidzsábot viseljenek az osztálytermekben
„A hidzsáb nem elnyomást jelent, hanem megszabadít a rosszalló tekintetektől” – áll ezen a plakáton
Az egyre fokozódó tüntetések miatt a hatóságok úgy döntöttek, hogy szerdától három napra bezárják az egyik legnagyobb indiai város, Bengaluru iskoláit
„Jogunk és büszkeségünk a hidzsáb” – hirdeti egy másik, szívet formáló felirat
Maszkban vesz részt a demonstráción az indiai Muszlim Diákok Egyesületének egyik tagja
A háromnapos iskolazár mellett két hétre megtiltották az utcai demonstrációt a Karnátaka állambeli iskolák és egyéb oktatási intézmények környékén
Malála Júszafzai aktivista is kiállt a tiltakozók mellett. Twitteren azt írta: „arra kényszerít minket az iskola, hogy válasszunk a tanulás és a hidzsáb között”
Az 1,38 milliárd lakosú Indiában sosem volt zökkenőmentes a hindu többség és a körülbelül kétszázmillió fős muszlim kisebbség együttélése. Aktivisták szerint azonban Narendra Modi 2014-es hatalomra kerülése óta egyre erősebb a muszlimok elleni gyűlöletkampány