Aggodalmat kelt Iránban az illegális abortuszok számának jelentős növekedése, amelyet egy egészségügyi tisztviselő nemrégiben katasztrofálisnak nevezett. A figyelmeztetés azután hangzott el, hogy a hatóságok korlátozták az orvosi abortuszt, hogy megfordítsák a születések csökkenő trendjét.
A kormány 2021-ben elfogadott egy ellentmondásos törvényt Irán csökkenő népességnövekedésének fellendítésére: ez tovább szigorította az orvosi abortuszokra vonatkozó korlátozásokat és betiltotta a fogamzásgátlók ingyenes terjesztését.
Tisztviselők félelmüket fejezték ki az országban végrehajtott illegális abortuszok magas száma miatt. Azt sugalmazták, hogy a kormányzati korlátozások miatt több nő kényszerül arra, hogy nem kívánt terhességét az állami egészségügyi rendszeren kívül szakítsa meg.
Az Iránban abortuszra vágyó nők gyakran a feketepiacra hagyatkoznak, hogy hozzájussanak a hamis vagy lejárt és hatástalan abortusztablettákhoz. Emellett igénybe veszik az orvosok és bábák által nyújtott illegális abortuszszolgáltatásokat is, amelyeket néha nem higiénikus körülmények között hajtanak végre.
Kormányzati tisztviselők szerint évente három–hatszázezer abortuszt végeznek az országban, többségük illegális.
Egy teheráni szülésznő, aki a megtorlástól való félelmében névtelensége megőrzése mellett beszélt a Szabad Európához tartozó Farda Rádiónak, azt mondta, hogy jelentősen megnőtt az illegális abortuszok száma. A szülésznő szerint az egészségügyi dolgozók évi egymillióra becsülik az Iránban végrehajtott illegális abortuszok számát.
„Régebben ingyen-fogamzásgátlót adtunk az embereknek, amely segít megelőzni a nem kívánt terhességet – mondta a szülésznő, hozzátéve, hogy a helyzet a szegényebb irániakat érinti a legrosszabbul. – Most a szegényebb háttérrel rendelkező nők kénytelenek nem biztonságos abortuszhoz folyamodni, a feketepiacon vásárolt tablettát bevenni, amelyek egészségügyi komplikációkhoz vezethetnek és veszélyeztethetik az életüket.”
A szülésznő figyelmeztetett, hogy a hatóságok a jelek szerint eltökéltek abban, hogy mindenáron növeljék az ország születési rátáját, ami „csak ahhoz vezet, hogy nő a nem biztonságos abortuszok száma”.
Katasztrofális adatok
Szolejman Hejdari, az egészségügyi minisztérium egyik tisztviselője április 18-án azt mondta, hogy Iránban az abortuszoknak akár nyolcvan százalékát illegálisan végezhetik. Arról nem beszélt, hogy ezek száma növekszik-e, de hozzátette, hogy egyes becslések – ha pontosak – katasztrofálisak.
A hét elején Ebrahim Raiszi ultrakonzervatív iráni elnök aggasztónak nevezte az abortuszok számát, anélkül hogy számadatot közölt volna. A helyzetre az volt a válasza, hogy a jogsértők megbüntetését sürgette.
A tisztviselők közölték, hogy az illegális abortuszok végrehajtásában bűnösnek talált egészségügyi dolgozókat eltiltják az orvosi hivatás gyakorlásától. Mohszen Manszúri teheráni kormányzó tavaly felszólította a hatóságokat, hogy lépjenek fel a nem kívánt terhességek megszakításában segítő központok ellen.
Pedram Pakajin, az egészségügyi minisztérium szóvivője április 19-én azt mondta, hogy a minisztérium lépéseket tesz „a szándékos abortuszok” ellen, beleértve az abortusztabletták piacról való begyűjtését.
Csökkenő születési ráta
Manszúreh Sozsají neves nőjogi aktivista és kutató a Szabad Európának elmondta, hogy az orvosi abortuszokat korlátozó törvény sérti a nők azon jogát, hogy megőrizzék a testük feletti autonómiát.
„A testi jogok és az autonómia kérdésére a tiltakozó mozgalom hívta fel a figyelmet” – mondta, utalva azokra az országos szintű kormányellenes tüntetésekre, amelyek egy fiatal nő szeptemberi halála után törtek ki, nem sokkal azután, hogy letartóztatták a hidzsábtörvény megsértése miatt. A tüntetők fő jelszava a „Nők, élet és szabadság” volt.
„Ezek a jogok magukban foglalják a hidzsábot, de a termékenységgel kapcsolatos kérdéseket is, beleértve a terhesség megelőzéséhez való jogot – mondta Sozsají. – A nőknek el kell tudniuk dönteni, hogy teherbe akarnak-e esni, akarnak-e gyermeket és hány gyermeket akarnak.”
Sozsají hozzátette, hogy az orvosi abortuszokra és fogamzásgátlókra vonatkozó állami korlátozások veszélyeztetik az iráni nők életét.
Korábban a terhesség első négy hónapjában legálisan lehetett abortuszt végezni, ha három orvos egyetértett abban, hogy a terhesség veszélyezteti a nő életét, vagy a magzat súlyos fizikai vagy szellemi fogyatékossággal rendelkezik, ami rendkívüli nehézségeket okozhat az anyának.
A 2021 novemberében elfogadott, „a népesség fiatalításáról és a család támogatásáról” szóló törvény értelmében azonban az abortuszügyekben mostantól egy, egy bíróból és két orvosból álló testület dönt.
Jogvédő csoportok és egészségügyi szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a törvény korlátozza a nők orvosi abortuszhoz való hozzáférését, ami nem kívánt terhességekhez és veleszületett rendellenességgel születő gyermekekhez vezet, és növeli a szexuális úton terjedő betegségek, köztük az AIDS terjedését.
Az elmúlt években egyre több iráni nő döntött úgy, hogy kevesebb gyermeket vállal vagy nem vállal gyermeket – főként a gazdasági nehézségek, a változó nemi normák, a lányok oktatásának növekedése és a családtervezési programok miatt.
E tendencia következtében Irán népességnövekedési rátája a nyolcvanas évekbeli több mint négy százalékról 2020-ra 1,29-re esett a Világbank szerint, ami riadalmat keltett az iráni klerikális intézményrendszerben.