Helyi illetékesek szerint az utóbbi nap folyamán több száz ember vesztette életét a területet irányító Hamász terrorszervezet elleni műveletben, valamint egészségügyi létesítményeket kellett bezárni a keletkezett károk és az áramellátás megszakadása miatt.
A gázai egészségügyi minisztérium arról számolt be, hogy az izraeli katonai repülőgépek kedd éjszaka is folytatták légicsapásaikat. A tájékoztatás szerint az utóbbi nap során legalább 704 ember halt meg, többségében nők és gyerekek. Ezt független forrásból egyelőre nem lehet megerősíteni.
John Kirby, az amerikai Nemzetbiztonsági Tanács szóvivője aláhúzta: „Az egészségügyi tárcát a Hamász vezeti. Azt hiszem, hogy ezt minden esetben számításba kell venni, amikor közzétesznek valamit.”
Your browser doesn’t support HTML5
Az izraeli hadsereg kedden közölte, hogy egy nap alatt négyszáz légicsapást mértek Gázára, rakétázásra készülő fegyveresekkel, terroristaparancsnokokkal végeztek, illetve irányítási központokat, alagutakat romboltak le. Egy nappal korábban 320 légicsapásról számoltak be.
Az övezet középső és déli részén számos halottat és sebesültet találtak a romok között, kiskorú áldozatok is voltak köztük. Az AP helyszíni tudósítója beszámolt egy apáról, aki három gyerekét gyászolta egy kórházban. A gázai egészségügyi minisztérium szerint az egyiptomi határ közelében lévő Rafahban két család összesen negyvenhét tagja vesztette életét egy lakóházban.
Hán Júniszban légitámadás ért egy négyemeletes épületet, amelyben egy túlélő szerint több mint száz, Gázavárosból elmenekülő ember húzta meg magát. Legkevesebb harmincketten meghaltak közülük. „Azt gondoltuk, hogy a mi körzetünk biztonságos” – mondta.
Izrael azt hangoztatja – és ezt bizonyítékokkal is alátámasztotta –, hogy az immár több mint hétezer rakétát kilövő Hamász élő pajzsként használja a civileket, akiket a terület elhagyására szólítottak fel.
Your browser doesn’t support HTML5
Szakértők rámutattak, hogy a bombázás halálos áldozatainak száma már most is példátlanul magas, és ez minden bizonnyal jelentősen tovább fog nőni, amikor a zsidó állam megkezdi a tervezett szárazföldi hadműveletet.
Izrael teljes blokád alá vonta az övezetet a Hamász brutális, október 7-i terrortámadásai óta, a mintegy 2,3 millió lakos pedig kezd kifogyni az élelmiszerből, az ivóvízből és a gyógyszerekből.
Eli Kohen izraeli külügyminiszter előző nap az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) ülésén úgy vélekedett, hogy a több mint 1400 emberéletet követelő iszlamista merényletekre, a csecsemők meggyilkolására, a nők megerőszakolására és az áldozatok lefejezésére az egyetlen „arányos válasz” a terroristák teljes elpusztítása. „Izraelnek nem pusztán joga a Hamász megsemmisítése. Ez a kötelességünk” – fogalmazott.
„Hogyan köthetnénk tűzszünetet olyasvalakivel, aki felesküdött az elpusztításunkra? Nem mi akartuk ezt a háborút, de afelől nincs kétségünk, hogy győzni fogunk” – hangsúlyozta.
„Ahogy a civilizált világ összefogott a nácik legyőzésére, és ahogy a civilizált világ összefogott az Iszlám Állam legyőzésére, a civilizált világnak most egységesen Izrael mögé kell állnia a Hamász legyőzése érdekében” – tette hozzá.
Eközben az izraeli hadsereg tudatta, hogy a Hamász búvárai megpróbáltak bejutni az országba Gázától északra. A légierő és a haditengerészet meghiúsította a kísérletet.
A Hamász adatai szerint már több mint 5700 palesztin esett áldozatául a fegyveres konfliktusnak, akik között nagyjából 2300 gyerek van. Ebbe beleszámolták a gázai kórház elleni, előző heti csapás több száz halottját. A robbanásért a felek kölcsönösen egymást hibáztatják, elemzők szerint a legvalószínűbb, hogy a terrorcsoport egy meghibásodott rakétája csapódott a létesítménybe.
Ehhez kapcsolódóan: Az amerikai elnök szerint nem Izrael felelős a gázai kórházban bekövetkezett robbanásért
Hétfőn a Hamász a túszul ejtett és elhurcolt, nagyjából 220 foglya közül szabadon bocsátott egy 79 éves és egy 85 éves nőt. Utóbbi elmondta, hogy miután elrabolták, bottal verték, több kilométert kellett gyalogolnia, mire elérték a hatalmas, szavai szerint pókhálószerű alagútrendszert. Ezt leszámítva – mint felidézte – jól bántak vele, kapott enni, és orvosi ellátásban részesült.