Izraeli magyarok, akik még nem merték elmondani a gyerekeiknek, hogy az osztálytársaikat szombaton lemészárolták. Sokan közülük azt mondják: népirtás volt a palesztin támadás, nem háború, mert azt hadseregek vívják. Körkép Izraelből, ahol a magyarok pontos száma nem ismert, de a legóvatosabb becslések szerint is tízezer körül lehet a Magyarországon született, de ott élő állampolgárok száma. A nagyvonalú számítások viszont akár több mint száz-, akár kétszázezer magyar, illetve magyar származású izraeli állampolgárról számolnak be. Rajtuk keresztül Magyarországot is érinti a jelenleg zajló véres konfliktus. Közülük néhányan a Hamász szombati támadássorozatának elsődleges célpontjai, a Gázai övezet melletti kibucok lakói. Őket, szakértőket és Izrael más területein élő magyarokat kérdeztünk a támadássorozat lehetséges hatásairól, következményeiről.
„Az osztálytársaik közül is többet meggyilkoltak, azt még nem mondtuk el nekik.” „A jom kippuri háborút hadseregek vívták, ez pedig egy pogrom volt.” „Akik nemrég még nyílt parancsmegtagadásra szólítottak fel, most mind bevonultak vagy önként jelentkeztek szolgálatra.” „A lakosság nagy része azonnali és példátlan katonai választ követel.”
Ilyen és ehhez hasonló reakciók érkeztek azoktól az izraeli magyaroktól vagy magyar származású izraeliektől, akikkel hétfőn beszéltünk. Cikkünk második felében szakértőket kérdeztünk arról, hová vezetheti Izraelt az eddig szinte példátlan mértékű túszdilemma. Mekkora esélye van, hogy Irán és más nemzetközi szereplők közvetlenül is beavatkoznak a konfliktusba? Miért nagyon fontos az átlag magyar állampolgár számára is a jelenlegi háború ténye és kimenetele?
A rakétákat már megszokták a gyerekek
„Reggel fél hétkor keltem, hogy elinduljak az ünnepi imára a zsinagógába, amikor meghallottam a robbanásokat. Tudtam, hogy helyzet van”
– meséli a családjával a gázai határtól alig pár kilométerre fekvő Száád kibucban élő Róna Aser. A vallási előírások miatt szombaton semmilyen elektronikus eszközt nem használnak, de életveszély esetén életbe lép a pikuah nefes (az emberi élet megőrzésének szabálya, ami mindent felülír), így elkezdték a legalapvetőbb információk beszerzését.
A Reuters alábbi videója a fesztivál megtámadása után perceket mutatja, ahogy a javarészt fiatalokból álló közönség menekül a Hamász fegyveresei elől.
A kibuc készenléti csoportja hamarosan utasított mindenkit, hogy ne csak a bunkerszobába (mamad) menjenek le, de zárjanak be minden ajtót, ablakot, és húzzák le a redőnyöket is – ekkor már tudták, hogy nem a rakéták jelentette megszokott fenyegetésről van szó. Hamarosan elkezdtek megérkezni hozzájuk a közeli Reim kibuc külterületén rendezett zenei fesztivál túlélői, akiket ezután a kibuc készenléti szolgálata igyekezett biztonságos helyre terelni.
A Reuters által közölt felvételeken láthatók az érkező Hamász-ejtőernyősök, majd a menkülés zűrzavaros pillanatai is.
Hasonlóképpen kezdődött néhány tíz kilométerrel arrébb Hirschberg Péter napja is a Jeruzsálem keleti részén fekvő Givat Zeev településen.
„Szimchát tora (a Tóra ünnepe) reggelén elindultam kinyitni a zsinagógát, amikor hallottam a robbanásokat a távolból – a Vaskupola elfogó rakétái voltak”
– meséli Péter, aki feleségével és négy gyermekével él olyan környéken, ahol ez nem teljesen szokatlan.
Hozzájuk szintén az ünnep miatt csak fokozatosan érkeztek a hírek, estére tudták meg igazából, hogy mekkora mértékű volt a pusztítás.
„Őszintén szólva annyira sokkos állapotba kerültünk, hogy megijedni se volt időnk. Azonnal bekapcsolt a robotpilóta, elővettem az önvédelmi fegyveremet a páncélszekrényből, a lányom pedig becsukta az óvóhelyszoba acélból készült külső takarólemezét”
– teszi hozzá a felesége, Hirschberg Katalin, aki otthon maradt a lányaikkal.
Balogh Dóri és családja ugyan nem vallásos, így náluk szombaton is ott volt a telefon, de egészen kivételes helyzetben érte őket a támadás a Gáza tőszomszédságában fekvő Karmia nevű kibucban.
„Egy évben egyszer kint alszunk sátorokban a kibuc közepén, egy parkban. Én otthon aludtam, a gyerekek a sátorban az apjukkal. Reggel fél 7-kor hallottam először a robbanásokat, aztán jött a riasztás. Felkaptam egy cipőt, és azonnal rohantam a sátrakhoz, miközben a rakéták tovább szálltak a fejem fölött”
– magyarázta Dóri.
A sátor melletti bunkerekben kezdte el keresni a gyerekeit, akiket két külön helyen talált meg.
„Általában pár ceva adom („piros szín”: rakétatámadást jelző riasztás) után szünet van. Itt viszont szünet nélkül bombáztak. Akkor már éreztük, hogy ez most más”
– tette hozzá.
Holttestek az út szélén
Dóri férje riporterként dolgozik az egyik izraeli tévécsatornánál, így hamarosan értesültek róla, hogy a mellettük lévő kibucokba betörtek a Hamász fegyveresei.
„A gyerekek cipő nélkül indultak el, úgyhogy visszarohantam a cipőkért a házba, de ekkor már nem robbanásokat hallottam, hanem gépfegyversorozatokat a távolból”
– mondta.
Miután visszatért, az óvodába költöztették át őket, amely a folyamatos rakétatámadások miatt eleve megerősített betonfalakkal, erős védelemmel rendelkezik. Jó pár óra múlva tudtak csak elmenekülni a kibuc területéről.
„Miután elindultunk az autóval, az úton mindenhol égő roncsokat láttunk, több holttestet is. Szerencsére a gyerekek pont a tüzet nézték, úgyhogy arról lemaradtak. A férjem azóta visszament, hogy elhozza a háziállatainkat. Azt mondta, az egyik holttest még mindig ott van az út mellett”
– mesélte a Szabad Európának.
A kiút Róna Aseréknál sem volt könnyű. Mivel látogatóban voltak náluk a szülei, heten zsúfolódtak be egy autóba, amikor másnap a készenléti csoport közölte, hogy rövid időre megnyitják a kibuc kijáratát.
„Menet közben kaptuk a konzulátustól az üzenetet, hogy ha azonnal odamegyünk a reptérre, a szüleimet felengedik a Magyarországról indított különgépre, ami végül este 9-kor szállt fel. Ebben a konzulátus, a nagykövetség és a külügyminisztérium is remekül teljesített, köszönet nekik”
– tette hozzá. A családból több fiú is katona, van, aki már Gázánál van szolgálatban.
Óvóhelyen Askelónban a gázai rakétatámadások idején, október 8-án
„Olyan ez az egész, mint egy rossz Fauda-rész”
A most nyolcvanéves Faragó Judit még ’56-ban menekült el a szüleivel Magyarországról. Fél évig Bécsben éltek. Arra vártak, hogy vízumot kapjanak Uruguayba, mert az édesanyjának mindkét nővére ott élt. Hat hónap múlva mehettek, így Dél-Amerikába költöztek. De nem maradtak sokáig – mesélte a Szabad Európának Judit.
„Ott voltunk hat évet, volt egy fűszerüzletünk egy olyan helyen, ami nem zsidó környék volt. Kétszer lezsidóztak, és azt mondták nekem, hogy kár, hogy Hitler nem ölte meg az összes zsidót. Erre én azt mondtam a szüleimnek, hogy na jó, én megyek Izraelbe. A szüleim azt mondták, hogy mivel egyetlen gyerek vagyok, ha én megyek, ők is jönnek, úgyhogy ’63-ban jöttünk ide. A férjemet itt ismertem meg, ő is magyar”
– mesélte az asszony, aki most Holonban él a férjével.
Faragó Judit sok mindent megélt már, de azt mondja, a mostani terrortámadás más volt, mint az eddigiek.
„Ilyen nem volt még soha. Szukkot utolsó napja volt, aznap hajnalban támadtak ránk. A férjem felkeltett fél hétkor, hogy háború van, bevonultak délről Gázából, és gyerekeket, nőket, időseket gyilkolnak válogatás nélkül. Sem mi, sem pedig az ismerőseink nem értik, hogy ez mégis hogyan történhetett meg. Itt, Holonban is folyamatosan légiriadó van. A mi házunkat ’90 előtt építették, nincs benne bunkerszoba, ezért a pincébe kellene lemennünk. Nekem rossz a lábam, mire odaérnék, már mindegy is lenne. A liftet ilyenkor nem használhatjuk. Én már nem megyek le a pincébe, csak ide, a lépcsőházba”
– mondta lapunknak Judit, aki nem fél, a két unokáját viszont félti, akik bevonultak a hadseregbe.
Askelón a gázai rakétatámadások után
Örömünnep Haifán a meggyilkolt zsidók miatt
„Szisztematikusan irtják a civileket, gyerekeket, nőket, leginkább a fiatalokat. A kibucokban mindenkire lőttek, aki csak mozgott. Rájuk gyújtották a házat, és amikor ki akartak menekülni, válogatás nélkül lelőtték őket”
– meséli Nagy Gabriella, aki Haifán él már lassan tíz éve. Ők vannak szinte a legtávolabb Gázától és a Hamasz rakétáitól, azonban a libanoni határhoz, a Hezbollah rakétáihoz és gránátjaihoz a legközelebb.
Gabi azt mesélte: ezt már megszokta, azt azonban nem, hogy félni kezdtek a szemben lakó arab szomszédaiktól.
„Nálunk, Haifán, az arabok zúgolódnak most egy kicsit, az utcákon meg éljenzik a történéseket. A szemközti dombon, velünk pont szemben, többnyire arabok laknak, onnan lehet hallani az örömünnepüket. A párom tegnap este már nem merte levinni a kutyát sem, csak hajnalban, világosban, mert hallotta, hogy járkálnak az utcán is, és ugyanígy éljeneznek meg randalíroznak. A kérdés az, hogy forrósodik-e még a helyzet”
– mesélte Nagy Gabriella, aki azt is elmondta: a libanoni határnál már hónapok óta készülnek valamire, sátrakat telepítettek a határ túloldalára, és muníciót is vittek oda.
„Nemrég 12 rakétát lőttek ki ránk Libanonból, egyre gyakrabban húznak el a part felett katonai helikopterek és vadászgépek, úgyhogy most már figyelik a határszakaszt nagyon északon is”
– mondt Gabi.
Petra Cohen-Beck nemrég ment férjhez Tel-Avivban. Évek óta kint él, sem neki, sem pedig közeli barátainak nem esett eddig baja. Azt mondta: ez az egész olyan, mint egy rossz Fauda-rész.
„Megingott az emberek bizalma a hadseregben és a kormány iránt, mert azért az nevetséges, hogy a világ legfejlettebb titkosszolgálatán átment egy ilyen, hónapokig szervezett mészárlás. Ott valamit nagyon benéztek, ami most több mint hétszáz ember életébe került. Nem érzik magukat az emberek biztonságban, mint korábban egy-egy hétköznapi rakétázás alatt”
– magyarázta Petra Cohen-Beck.
A Gázai övezet az izraeli válaszcsapások után
Azt, hogy ki mit nézett be, és hogyan, valószínűleg precíz és hosszas vizsgálatok fogják kideríteni. Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő katonai attaséként is szolgált Izraelben. Azt mondta lapunknak: taktikailag bravúrt hajtottak végre a palesztinok.
„Figyelembe vették, hogy a jom kippuri háborúnak most van az ötvenedik évfordulója. Szombaton hajtották végre a támadást, sabbatkor. Ilyenkor az emberek elmennek szabadságra, rokonlátogatásra, a tengerpartra. A palesztinok úgy gondolták, hogy most kell támadni, amikor a legszentebb ünnepük van. Nem volt véletlen, hogy gyakorlatilag a földön, a vízen és a levegőben egyszerre támadtak. Ez egy összehangolt akció volt”
– magyarázta a Szabad Európának a biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az izraeli belpolitikai helyzet is kedvezett a terroristáknak. Mint mondja: az elmúlt időszakban több olyan vallásos, ortodox politikus is kulcspozícióba került az izraeli Knesszetben, aki soha nem volt katona.
„Benne vannak most a kormányban olyan ortodox, szélsőséges vallási vezetők, akik hallani sem akarnak arról, hogy a palesztinokkal tárgyaljanak, mint ahogy arról sem, hogy bármilyen jogot biztosítsanak nekik, mondjuk egy államalapítás jogát; erről szó sincs. Most meg van fogva a miniszterelnök. Tulajdonképpen azért akarja ezt az úgynevezett egységkormányt vagy válságkormányt megalakítani, hogy ebből kimaradjanak az ortodoxok. De az ortodoxok azt mondják, hogy minket megválasztottak, nehogy kizárjanak, tehát ebben a kérdésben még nincs megegyezés”
– mondta a Kis-Benedek József.
Az izraeli szeptember 11.
Amikor a kint élő magyar ajkúakat arról kérdeztük, hogyan látják, milyen szinten alakítja át az izraeliek életét a rendkívüli helyzet, hasonló válaszokat kaptunk.
„A hírszerzés szempontjából hasonló a helyzet, mint ötven éve. Csak a jom kippuri háborút hadseregek vívták, ez meg pogrom volt. Barbár, emberiség elleni bűncselekmények sorozata. A kibucban dolgozó boltos és családja Kfar Azában élt. Az egész családot meggyilkolták. Ez volt az izraeli 9/11”
– vélekedik Aser, aki szerint ilyen szintű tömeggyilkosság nem történt még Izrael történetében. Szerinte paradigmaváltás következik, csakúgy, mint annak idején, a New York-i terrortámadásokat követően. Az, hogy ez hogyan zajlik majd, egyelőre egy sokismeretlenes egyenlet része.
„Fogalmunk sincs, hogyan oldódik meg a túszdilemma például – remegünk értük, és imádkozunk. A hadsereg válasza napokig késlekedett, meg eleve nem tudjuk, hogyan fordulhatott ez elő. Ráadásul jelen pillanatban még az egész világ veri a mellét fél téglával, de abban a pillanatban, hogy a hadsereg tényleg csinál valamit, jön a reakció, hogy fogjátok vissza magatokat, nehogy túlreagáljátok”
– véli kiábrándultan Róna Aser.
A túszdilemma
„Egyelőre nem beszéltünk a gyerekekkel a történtekről, ez egy hosszú gyógyulási folyamat része lesz. Most próbáljuk inkább elterelni a figyelmüket. Az egyetlen igazán erős reakció a lányom részéről az volt, amikor azt mondta: Anya, én még soha életemben nem láttam ennyi anyukát sírni”
– mondta Dóri, akinek a gyerekei most azt hiszik, ez egy átlagos háborús helyzet, akármilyen furcsán hangozhat ez.
„Pedig rengeteg a halott a környékünkről, az ő iskolájukból – köztük gyerekek, az osztálytársaik is, de ezt még nem mondtuk el nekik. Még mi sem tudjuk felfogni, ami történt”
– tette hozzá Balogh Dóri.
„Borzalmasan nehéz helyzetbe kerültünk, mert fogalmunk sincs, hol van az a legalább 130 túsz, akiket fogva tartanak. Ez a következő napok, évek erkölcsi dilemmája lesz. Szerencsés vagyok, hogy nem nekem kell döntenem. Hogy külföldiek is vannak a túszok és halottak között, az nem hiszem, hogy változtatna bármin is”
– véli Hirschberg Katalin, aki szerint egy ilyen tragédia azonnal betemeti a lövészárkokat. Ezt már pár órával az események kezdete után lehetett érezni.
„Most nem az ellenségeskedés, vádaskodás ideje van. Nyilvánvaló, hogy nagyon sok kivizsgálandó ügy vár majd az illetékesekre, és mivel politikusokról van szó, biztos, hogy előjönnek majd a régi sérelmek. Egyelőre viszont az országnak egységre van szüksége, semmi másra”
– tette hozzá.
Noa Argamanit október 7-én ejtették túszul palesztin fegyveresek. A fiatal nőt motoron hurcolták el, azóta sem tudni, hol van
Katalin férje, Péter szerint az egység jelenleg tartja magát.
„Az országot megosztó feszültségek egy pillanat alatt eltűntek, a rések bezárultak. Most vállt vállnak vetve mindenki összehangoltan kitart és segít. Tegnap egy kedves barátom gyűjtött pénzt a katonacsaládok megsegítésére. Hirtelen megjelentek mellette ultraortodox zsidók, és annyi pénzt adtak neki egy óra alatt, amiről azt hitte, egy hét alatt sem jönne össze. Ott vannak az etnikailag arab izraeli drúzok, akik ételszállítmányokat szerveznek, és a »fegyvertestvérek« (Achim la’Nesek) szervezet, akik a kormányellenes tüntetések során még nyílt parancsmegtagadásra szólítottak fel, most pedig vagy mind bevonultak, vagy önkéntesként szolgálnak. A hadi morál nagyon magas, nagyon széles támogatottsága van a háborúnak. Egy vereség nem így néz ki. Biztos, hogy Izraelt súlyos csapás érte, csakúgy, mint a jom kippuri háború idején, de a vége még messze van”
– teszi hozzá.
Kivégzés élőben
Azonban rendkívül nehéz lesz egységesnek maradni a túszkérdésben. Jelenleg az elhurcolt civilek száma és összetételük is ismeretlen. A Hamász és az Iszlám Dzsihád terrorszervezet összesen közel kétszáz túszról számolt be, Izrael pedig egyelőre semmilyen összesítést nem közölt. Sokat ronthat még a túszdilemmával kapcsolatos helyzeten, hogy több mint ezer telefon került a terroristák kezébe. Ezeken keresztül pedig nemcsak posztokat, erőszakos videókat, fotókat vagy dezinformációt tudnak megosztani a telefonok elrabolt, meggyilkolt tulajdonosai nevében, de rengeteg információt is nyerhetnek belőlük. A Hamász hétfő este bejelentette: amennyiben a légitámadások folytatódnak, megkezdik az izraeli civil túszok kivégzését, és élőben fogják közvetíteni.
Gyarmati István biztonságpolitikai szakértő nem lát sok esélyt arra, hogy a harmadik államok állampolgárai közé tartozó túszok anyaországai sokat tudnának tenni.
„1948 óta nem történt hasonló, ez egy teljesen új helyzet, amire első körben az izraeliek nem tudnak és nem is tudhatnak reagálni. Ennek ellenére a túszkérdés az éppen zajló hadművelet során is a lista elején szerepel. Lehetséges, hogy megpróbálnak túszcserét kezdeményezni, de még a próbálkozásra sincs sok esély, nemhogy a sikeres végrehajtására. Ráadásul az övezet elleni szárazföldi támadás nagyon veszélyes és bonyolult beavatkozás”
– mondta a Szabad Európának.
Izraeli válaszcsapás a terrortámadások után Gázában
Ráadásul nemcsak a Hamászról, hanem több terrorszervezet összehangolt támadásáról és finanszírozójukról, Iránról van szó – teszi hozzá Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, aki szerint az Iszlám Dzsihád sokkal radikálisabb, mint a Hamász. Szerinte a Hamász hozzájuk képest finom úriemberek társasága.
„Irán biztosítja a fegyvereket meg a pénzt. Irán támogatja a Hamászt, a Hezbollahot és az Iszlám Dzsihádot is. Ha Izrael megsemmisítéséről van szó, akkor Irán pénzt, paripát, fegyvert nem kímélve mindent megad. Ebben az esetben az sem érdekli az iráni vezetést, hogy melyik terrorszervezet melyik vallási irányzathoz tartozik. Ha mindez nem lenne elég, az iráni Forradalmi Gárda, amely az iráni hadsereg mellett működő szervezet – nagyobb és erősebb, mint maga a hadsereg – kiképzi a külföldi radikális szervezetek tagjait, és fegyverrel látják el őket. A Forradalmi Gárda képezte ki és szerelte fel a Hamászt és a Hezbollahot is”
– magyarázta a viszonyrendszert a biztonságpolitikai szakértő.
„A Hamászt nem lehet megsemmisíteni”
Az izraeli védelmi miniszter, Joáv Gallant hétfőn kijelentette: a cél a Hamász teljes megsemmisítése. Leszögezte, hogy Izrael mostantól sem áramot, sem élelmiszert, sem üzemanyagot nem enged be a Gázai övezetbe. Gyarmati István szerint azonban ez annál jóval bonyolultabb kérdés, mint ahogy a védelmi miniszter beszélt róla.
„A Hamászt nem lehet megsemmisíteni. Ez nem csak egy katonai szervezet, egy szociális, egészségügyi szervezet. Mi az, hogy megsemmisítés? Ha Gázavárost lerombolják, megsemmisül a Hamász? Nem. A Hamászt elnyomni akkor lehet, ha megszállva tartják a Gázai övezetet. Ez viszont egy másfajta terrorizmus megjelenését indikálja majd”
– fejtette ki.
Gyarmati István szerint van egy másik történelmi jelentősége is az elmúlt napoknak.
„Izrael legyőzhetetlenségének mítosza megdőlt. Izrael állam lényege, hogy ez az a hely, ahol nem lehet zsidókat gyilkolni. Ez nem rövid távú vereség, ezt évtizedekbe telt felépíteni, és nagyon nehéz lesz helyreállítani”
– tette hozzá.
A szakértő üzent azoknak is, akik szerint a Hamász és Izrael háborúja valami távoli dolog, aminek nem sok jelentősége van az átlagmagyar számára.
„A Közel-Kelet közel van, tessék ránézni a térképre. Az olaj ára máris felment. Aki azt gondolja, hogy ez nem érint bennünket közvetlenül, az menjen el az általános iskola második osztályába. Nincs olyan esemény a világban, ami valamilyen mértékben nem érint minket, de ez a »nagyon érint minket« kategória”
– mondta Gyarmati István.