Jeges merülés Moszkvától Szkopjééig: ortodox hívők ünnepeltek vízkereszt napján
Orosz ortodox keresztények mártóznak meg a jeges vízben a moszkvai vízkeresztszertartáson január 18-án késő este. A vízkereszt a három legnagyobb keresztény ünnep egyike. A hívők világszerte ünneplik Jézus megváltóként való megtestesülését, és megemlékeznek a napkeleti bölcsek látogatásáról, valamint Jézus megkeresztelkedéséről a Jordánban
A hívők a hideg vízbe merítkeznek Moszkvában, ami Jézusnak a Jordánban való megkeresztelkedését jelképezi. Vízkereszt a Gergely-naptár szerint január 6-ra, az ortodox naptár szerint január 19-re esik
Ortodox hívők ezrei kezdték az ünneplést január 19-én a kora reggeli órákban, például az oroszországi Omszki területen található Acsairszkij-kolostorban
Félmeztelen férfi az Acsairszkij-kolostornál mínusz 28 Celsius-fokban
Egy pap a kazahsztáni Almatiban kora reggel a fagyos hidegben celebrál
Egy hívő áll a Kara-Balta folyó jeges vizében egy kirgizisztáni faluban, mintegy kilencven kilométerre a fővárostól, Biskektől
Egy ortodox hívőnek gratulálnak, miután ő volt az első, aki visszaszerezte a Belgrád melletti Bečmen-tóba dobott keresztet. Úgy tartják, hogy az év hátralévő részében jó egészségnek örvend az, aki visszahozza a feszületet
Koszovói szerbek készülnek beleugrani a Gazivoda-tó hideg vizébe, a Mitrovicától északra fekvő Zubin Potok város közelében, hogy megkeressék a pap által vízbe dobott keresztet
Az észak-macedóniai Szkopjéban a tizenhét éves Gjorgi Nikolovski tartja a keresztet, miután sikerült kiemelnie a Vardar folyóból
Az oroszországi Szocsi közelében, a Fekete-tenger partján egy pap megáldja a vizet. A vízkereszt hivatalos neve Epiphania Domini, ami annyit jelent: az Úr megjelenése
Egy pap megáldja a vizet az oroszországi Szertolovo városában
Egy hívő az Azovi-tengerből emelkedik ki az oroszok által megszállt ukrajnai Mariupolban