Joe Biden amerikai elnök július 21-én bejelentette, hogy kiszáll a 2024-es választási kampányból, miután pártján belül egyre többen aggódtak újraválasztási esélyei miatt. Biden Kamala Harrist nevezte meg utódjának a demokraták elnökjelöltjeként.
A 81 éves Biden az X-en jelentette be döntését.
„Életem legnagyobb megtiszteltetése, hogy az önök elnökeként szolgálhatok. Jóllehet az volt a szándékom, hogy újraválasztatom magam, úgy gondolom, hogy a párt és az ország érdekét leginkább az szolgálja, ha visszalépek, és kizárólag elnöki feladataim ellátására összpontosítom az erőmet mandátumom hátralévő részében” – áll a közleményben.
Biden azt mondta, hogy a hét folyamán beszédet intéz a nemzethez.
— Joe Biden (@JoeBiden) July 21, 2024
Bident demokrata párttársai azután kérték visszalépésre, hogy június 27-én gyenge teljesítményt nyújtott a televíziós vitában republikánus kihívójával, Donald Trumppal szemben.
Többször is erőtlennek és zavartnak tűnt, ami kérdéseket vetett fel fizikai és mentális állapotát illetően.
„Amikor 2020-ban a párt elnökjelöltje lettem, a legelső döntésem az volt, hogy Kamala Harrist választom alelnökömnek. Ez volt a legjobb döntésem. Ma teljes támogatásomat és hozzájárulásomat adom ahhoz, hogy Kamala pártunk elnökjelöltje legyen. Demokraták – ideje összefognunk, és legyőznünk Trumpot. Csináljuk” – írta a jövőről ugyancsak az X-an Biden.
My fellow Democrats, I have decided not to accept the nomination and to focus all my energies on my duties as President for the remainder of my term. My very first decision as the party nominee in 2020 was to pick Kamala Harris as my Vice President. And it’s been the best… pic.twitter.com/x8DnvuImJV
— Joe Biden (@JoeBiden) July 21, 2024