Jurtával a rezsiszámla ellen
A 28 éves Pogány Mihály biztosítási ügynök. A képen épp gyomlálja a Kecskemét melletti tanyáján lévő tökföldet, amely otthona, egy jurta mellett terül el.
A férfi úgy gondolja, a világ megváltozott, amihez alkalmazkodni kell, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy alacsonyabb szintű kényelemhez kell hozzászoknunk. „Ma már nagy luxusnak számít 26 Celsius-fokra fűteni a lakást” – mondja.
Feleségével, Petrával, akivel első gyermeküket várják, három hónapja költöztek be az otthonukba.
Előző parasztházukkal ellentétben, ahol csak egy helyiséget tudtak fűteni fatüzelésű kályhával, a jurtában elektromos padlófűtés van, és a kályha az egész épületet képes felmelegíteni.
Mivel első gyermeküket várják, fontos, hogy meleg legyen a jurtában. „Számomra hatalmas megkönnyebbülés. Nem félek attól, hogy fázni fogunk, mert tudom, hogy a kályha melegen tartja a jurtát” – mondja Pogány-Bagó Petra.
Jövedelemkiegészítésként a fiatal pár juhokat tenyészt és tököt termeszt. Úgy tervezik, hogy még néhány évig a jurtában élnek, amíg elég pénzt gyűjtenek össze, hogy felújítsák régi parasztházukat.
A modern jurták egyre népszerűbbek most, amikor egyre kevesebben tudják megfizetni az ingatlanokat, a napról napra dráguló építkezési és rezsiköltséget. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a jurták nagyrészt fából épülnek, aminek az ára az elmúlt egy évben szintén körülbelül a duplájára emelkedett.
Még a legnagyobb jurta elkészítése is csak három napig tart.
Magyarországon körülbelül egy tucatnyi kivitelező foglalkozik jurtaépítéssel, köztük Adorján Gábor, aki azt mondja, egészen jövő nyárig tele van megrendeléssel.
A vállalkozó szerint ezer jurtát tartanak nyilván Magyarországon, és egyre többet használnak állandó lakóhelyként.
A jurtákat könnyebb melegen tartani, mivel „a levegő egyetlen, kerek térben kering, ami hosszabb ideig tartja bent a meleget, a falak pedig szigeteltek. Így még egy kis kályha is képes rövid idő alatt felmelegíteni egy jurtát” – magyarázza a vállalkozó.