Kecskeméti fideszes körhöz kerül a Nemzeti Vágta állami támogatásának jelentős része

Elvágtató közpénzmilliók (képünk illusztráció)

Volt fideszes országgyűlési képviselő (jelenleg polgármester) és testvére, valamint a kormánypárttal kitűnő viszonyt ápoló művészek és cégvezetők is fellelhetők a Nemzeti Vágta szervezésében részt vevők között. Na és persze néhány érdekes szerződés és „közbeszerzés”. A magyar lovassport állami támogatásának visszásságait bemutató cikksorozatunk harmadik része.

179,4 millió forint állami támogatást kapott a Nemzeti Vágta 2023-ban a Honvédelmi Minisztérium Sportért Felelős Államtitkárságától – közölte megkeresésünkre a rendezvény sajtófőnöke. Az elmúlt immár tizenhárom év és tizenhárom rendezvény nyilvánosan rekonstruálható forgatókönyve alapján ebből a pénzből nagyságrendileg 140 millió forint a hivatalos rendező szerv, a Lovas-Show Kft. számláján landolt. (Pontos információt nem kaptunk erről.)

A vágtát idén – először – az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad lovasközpontjában rendezték meg. A ménesgazdaság által a Szabad Európa rendelkezésére bocsátott szerződések alapján csak a támogatás felhasználásának töredékét tudtuk nyomon követni. Ezt rögtön részletezzük, de előbb jöjjön egy kis vágtatámogatás-történet, hogy bemutathassuk a rendezvény szervezésének tágabb közpénzkontextusát.

Jól feküdtek, jól vágtáztak

A Nemzeti Vágtát még Geszti Péter zenész-énekes-producer hozta létre, majd 2011-ben eladta a Vágta G.T. Kft.-t a Lovas-Show Kft.-nek. (Geszti Péter sejtelmes nyilatkozatban utalt rá, hogy nem teljesen volt önkéntes a tulajdonosváltás, mondván, a Vágta esetében személye számított elsősorban, nem az, hogy mit csinál.) A Lovas-Show Kft. korábbi tulajdonosi körében megtaláljuk többek között a Lázár és Fiai Kft.-t (azóta CBA L és F Kft.), a Lázár-Holding Kft.-t, Lázár Zoltánt (a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, Lázár Vilmos testvérét) és a Mondok Kft.-t is. Utóbbi tulajdonosa Mondok József volt, aki 1998–2019 között Fidesz-támogatással vezette a Kecskeméttől néhány kilométerre fekvő Izsák városát. 2020-ban elhunyt.

Ehhez kapcsolódóan: Majdnem hárommilliárd forintba került, mégsem lesz magyar díjugrató lovas az olimpián

A fenti névsorból látszik, hogy a Lovas-Show Kft. tulajdonosi köre mindig közel állt a Fideszhez. Valószínűleg ennek is köszönhető, hogy a cég házon belül kerülése után hamar ugrásszerűen megnőtt a Nemzeti Vágta állami támogatásának összege is. A rendezvényre a Népszava korábbi cikke szerint 2013-ban ugyan még csak 45 millió forintot szántak, egy évvel később hatvanra nőtt az összeg, ám 2015-ben már 150 millió forintból élvezhette a közönség a huszárruhába öltöztetett lovasok versenyét az előfutamokon és a Hősök terén.

Mindig ugyanúgy

Azóta – amennyire az általunk kikért és megkapott dokumentumokból, illetve a hozzánk eljutó információkból rekonstruálni lehetett – nagyjából ugyanazon forgatókönyv szerint, ugyanannyi pénzből, ugyanazokkal az üzleti szereplőkkel zajlik a Nemzeti Vágta szervezése. Ez pedig a következő: az állam – hol külön kormányhatározatban, hol egy minisztérium, mint korábban az Innovációs és Technológiai vagy legutóbb a Honvédelmi szerepvállalásával – minden évben nagyságrendileg 180 millió forint támogatást biztosít a Magyar Lovassport Szövetségnek.

Fogathajtó program a 2023-as Nemzeti Vágtán Szilvásváradon

A szövetség a „közbeszerzést” követően szintén nagyságrendileg 140 milliót továbbad a Lovas-Show Kft.-nek egy szerződés révén, aki a tényleges lebonyolító – vagy „lebonyolító”, de erről kicsit később. Előbb nézzük, miért tettük idézőjelbe a „közbeszerzést” is. A „közbeszerzésen” ugyanis mindig a Lovas-Show Kft. nyer, ami persze nem meglepő, hiszen a cég rendelkezik a Nemzeti Vágta jogaival. Bár elvileg „közbeszerzésen” nyeri el a rendezvény megszervezésének jogát, úgynevezett kizárólagossági nyilatkozattal rendelkezik, amely arról szól, hogy más ilyen néven nem szervezhet rendezvényt Magyarországon.

Monopolhelyzetben

Arról pedig az MLSZ saját beszerzési szabályzata szól, hogy „A versenyeztetés megvalósítása legalább három különböző ajánlattevőnek megküldött ajánlatkérés útján valósul meg, az alábbi esetek kivételével: ha a szerződést műszaki-technikai, jogi vagy egyéb sajátosságok, művészeti szempontok vagy kizárólagos jogok védelme miatt kizárólag egy meghatározott szervezet, személy képes teljesíteni. (Kizárólagos forgalmazó esetében ún. kizárólagossági nyilatkozatot kell kérni.)”

(Az már csak hab a tortán, hogy a szabályzat szerint az MLSZ beszerzéseiről kétmillió forintos értékhatár alatt a főtitkár, efölött pedig a szövetség elnöke jogosult döntést hozni, igaz, utóbbi esetben háromtagú bírálóbizottságot is létrehozhatnak, de ennek véleményét elég csak „figyelembe venni”.)

Ehhez kapcsolódóan: Megszereztük: csak az olimpiáról nincs szó az „olimpiai lovasprogram” szerződésében

A fentiek fényében még furcsább, hogy az utóbbi években az MLSZ még közbeszerzési szakértőt is megbíz a „közbeszerzés” lebonyolításával. (Korábban nem ez volt a gyakorlat.) A szövetség által megküldött szerződések szerint 2020-ban és 2021-ben is az Imperial Tender Közbeszerzési és Tanácsadó Kft.-vel szerződtek nettó 1,8 millió forintért.

Céges kapcsolatok

Az Imperial Kft.-t 2011-ben alapították. Székhelye Budapesten van, de az OPTEN céginformációs rendszer szerint 2012-ben kezdeményezték a bejegyzését egy kecskeméti címre is, ami végül nem valósult meg. Tulajdonosa Nagy László és Nagyné Czira Melitta Éva. Ő Czira Szabolcs korábbi nagykőrösi parlamenti képviselő, jelenlegi nagykőrösi polgármester testvére. Nagyné Czira Melitta Éva korábban tulajdonosa és ügyvezetője is volt a 7D Tender Kft.-nek, amely jelenleg testvére tulajdonában áll, és idén májusig egy 7,9 és egy 6,7 millió forint értékű megbízást is elnyert Kecskemét városától közbeszerzési tanácsadásra.

A 7D kicsi, négyfős cég, 2020-ban 14,3 milliós árbevétel mellett mindössze 230 ezer forint (adózás előtti) nyereséget termelt. 2021-ben 47 millió forint bevétel mellé már 15,1 millió forint nyereség társult, de az igazi kiugrást a tavalyi év hozta meg: 192 millió forint árbevételt követően 115 milliós eredménnyel zártak.

A lovaskomplexum drónfelvételről Szilvásváradon

Hogy miért „lebonyolító” az örökös tendergyőztes Lovas-Show Kft.? Mert a Lovas-Show Sportrendezvényszervező, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. egy valódi mikrovállalkozás: egyetlen tulajdonossal és jelenleg egyetlen alkalmazottal (korábban kettő volt). Az OPTEN szerint az egyébként 2006-ban alapított Lovas-Show Kft. százszázalékos tulajdonosa Gőz László, aki egyben a Nemzeti Vágta technikai igazgatója is, ügyvezetője Ladányi-Kovács Zoltán, aki egyben a cég hivatalos kapcsolattartója is a Magyar Lovassport Szövetséggel.

Gőz Lászlót a szélesebb közönség zenei karrierje révén ismerheti. A jazz-zenész, producer korábban dolgozott az LGT-vel, a Budapest Big Banddel és, Geszti Péter együttesével, a Jazz+Azzal is. A harsonán játszó művész alapító tulajdonosa a Budapest Music Centernek. A Ferencvárosban létrehozott intézmény az Index korabeli cikke szerint ötszázmillió forint állami támogatásban részesült, a 2013. márciusi megnyitón Orbán Viktor mondott beszédet.

Egyszer Orbán, egyszer Karácsony Gergely

Gőz Lászlónak idén májusban Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármesternél és Karácsony Gergely főpolgármesternél azt is sikerült kilobbiznia, hogy a BMC-nek helyet adó Imre utcát a Fővárosi Közgyűlés – a IX. kerületi közgyűlés többszöri elutasítása ellenére – nevezze át Ligeti György utcára.

A Lovas-Show Kft. ügyvezetője Ladányi-Kovács Zoltán, aki szorosan kötődik a már említett néhai Mondok Józsefhez. A kecsup.hu részletes cikkben mutatta be korábban Mondokot, aki a 2004-ben rendezett kecskeméti fogathajtó világbajnokságnak volt a versenyigazgatója, a Magyar Lovassport Szövetség alelnöke, valamint ez időben Izsák város polgármestere is. A rendezvényre létrehozott Fogathajtó VB 2004 Kecskemét Kft.-nek akkor még nem ő volt az ügyvezetője, de egy éven belül átvette a pozíciót, és 2017-ig maradt is.

Ehhez kapcsolódóan: Három éve nem sikerül kideríteni, hová tűnt 2,2 milliárd forint közpénz

Igen, a céget fenntartották a világbajnokság után is, a tulajdonjog ezalatt pedig a megyei önkormányzat, a kecskeméti önkormányzat, a Magyar Lovas Szövetség, a megyei intézményfenntartó és a Magyar Lovassport Szövetség között vándorolt. Mondok József azzal került be a hírekbe, hogy egy turisztikai célra kiírt pályázatot nyert a vállalkozásával, majd később ő maga és családja költözött a 35 millió forintból felépített vadászházba. Az ügyben eljárás indult, de a polgármester halála után, 2021-ben ejtették a vádakat.

Forrásaink szerint Mondok József vezette be Ladányi-Kovács Zoltánt a Kecskeméthez és a környékéhez kötődő fideszes körökbe 2017-ben. A még mindig üzemelő vb-cég teljes arculatváltáson esett át, Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft. néven született újjá. Az ügyvezetői széket Ladányi-Kovács vette át, így a Lovas-Show Kft.-vel kiegészülve immár két céget irányít.

Családban marad

Az önkormányzati tulajdonú Kecskeméti Turizmusfejlesztési és Marketing Kft. tavaly – mint az Átlátszó megírta – éppen az ügyvezető saját cégével, a Mobil-Event Rendezvényszervező Kft.-vel szerződött 47 millió forintért rendezvényszervezésre. (Itt valóban volt tender, a 7D Kft. is indult rajta, de nem ők lettek a befutók.) A kecskeméti önkormányzat 2019-ben is szerződött a Mobil-Eventtel, az idézett Átlátszó-cikk szerint 123 millió forint értékben, de ekkor a cég a hároméves megbízást a Lovas-Show Kft.-vel, vagyis Ladányi-Kovács Zoltán másik cégével együtt nyerte el.

A Lovas-Show a rendszeres éves százmilliós közpénzes megbízások ellenére sem muzsikál fényesen az utóbbi években: bár 2019-ben 384 milliós nettó árbevétel mellett még fel tudott mutatni 1,79 millió forint adózott eredményt, a következő évben már 20,1 millió forint veszteséget hozott össze (221 milliós bevételt követően), 2021-ben 44,45 millióra hízott a mínusz (514 milliós bevétel mellett), és tavaly is 29,4 millió volt (az árbevétel közben 106 millióra csökkent, ami azért érdekes, mert feltételezhetően a cég ekkor is kapott nagyságrendileg 140 millió forintot a Nemzeti Vágta megrendezésére. Erre vonatkozó szerződést azonban nem kaptunk az MLSZ-től, arra hivatkozva, hogy tavaly hivatalosan nem a szövetség volt a rendező.)

Díjugratás Szilvásváradon

Helyi forrásaink szerint Ladányi-Kovács Zoltán mostanában különösen aktív Kecskemét egyik családi házas városrészében, ahol jelenleg ellenzéki önkormányzati képviselő van. A többszörös cégvezető rendszeresen szerepel helyi fideszes potentátokkal, ő tárgyal a városrész fejlesztési kérdéseiről a kecskeméti főépítésszel, amit egy Facebook-oldalon gazdagon dokumentál. Helyi informátoraink szerint széles körben elterjedt, hogy a helyi választókerület fideszes jelöltje Ladányi-Kovács Zoltán lesz a jövő júniusi helyhatósági választásokon.

„Tizenöt évig Budapesten, a Hősök terén rendeztük meg a vágtát, most azt gondoltuk, lépünk egyet, és lovas világunk egyik fővárosába, a magyar turizmus egyik központjába, Szilvásváradra költözik a Nemzeti Vágta” – mondta el Szotyori Nagy Kristóf versenyigazgató szeptemberben az M1 csatornán. A költözés okaként elsősorban az infrastrukturális és kulturális előnyöket nevezte meg, ami önmagában teljesen logikusnak hangzik. 2015 és 2017 között 6,2 milliárd forintból újították fel az Állami Ménesgazdaságot és a Lipicai Lovasközpontot, azóta pedig az ország egyik legnagyobb versenyhelyszíne – elsősorban díjugratásban, díjlovaglásban és fogathajtásban.

Így komoly költségeket spórolnak meg a Hősök teréhez képest, ahol minden évben fel kellett húzni a versenypályát több tonna homokkal, valamint a lelátókat, az istállókat és az egyéb mobil épületeket. Az állami támogatás összege mégsem változott, mint láttuk, ugyanúgy majdnem 180 millió forint maradt.

Fogd a pénzt, és…

A szilvásváradi ménesközponttól megkaptuk a két fél közötti szerződéseket, az egyik a helyszín bérléséről (12,7 millió forint), a másik pedig a lebonyolításhoz szükséges tárgyi eszközök és az azokat kezelő személyzet biztosításáról (3,1 millió) szól. A kettő összesen kevesebbet ad ki, mint a teljes összeg tizede. Emellett a futamok díjazása hozzáférhető még nyilvánosan, a döntő dobogósai között összesen 6,5 millió forintot osztanak ki, míg az elő- és középfutamok győztesei háromszázezret kapnak.

Akárhogy számoljuk, még mindig csak valahol harmincmilliónál járunk – nem valószínű, hogy a további kiadások (marketing, bérezés, ruhák, elszállásolás és egyéb, kisebb költségek) nagyságrendileg 150 millióba kerülnének. Főleg, hogy a nevezésekből és a mobilbokszokból komoly bevételük származik, és információink szerint a résztvevőknek jellemzően maguknak kellett fizetniük a szállásköltségüket is.

Ehhez kapcsolódóan: 1,45 milliárd közpénz ment el a nyelvtanulási programra, amely valójában el sem indult

A költségek részletezésére vonatkozó kérdésünkre csak azt a választ kaptuk, hogy az alvállalkozókkal kötött szerződésekről később, „a támogató weboldalán a pályázati elszámolásból fog tudni tájékozódni”. Mivel eddig „támogatóként” mindig az aktuális minisztérium szerepelt, így ez valószínűleg most a Sportért Felelős Államtitkárságot jelenti.

Az MLSZ-től kaptunk egy 2021-re vonatkozó költségrészletezést, de ez is meglehetősen elnagyolt. E szerint az akkori 179,3 millió forintos állami támogatást a következő módon költötték el:

  • Reklám: 9 700 000 forint,
  • rendezvényszervezés: 138 925 000 forint,
  • szállás: 1 000 000 forint,
  • média, kommunikáció: 8 500 000 forint,
  • doppingvizsgálat: 635 000 forint,
  • nyereménydíj: 11 600 000 forint,
  • közbeszerzési tanácsadói díj: 2 200 000 forint,
  • közterület-használat, területbérlés: 6 750 000 forint.


Ehhez képest 2021-ben nettó 141,1 millió forinttal szerződtek a Lovas-Show Kft.-vel; nem világos, hogyan jött ki és mit takar pontosan ez az összeg. A szervezők és az MLSZ között is érdekes személyi összefonódások vannak: a Nemzeti Vágta elnöke Lázár Vilmos, az MLSZ elnöke és a CBA élelmiszerüzlet-lánc tulajdonosa. Lázár Vilmos testvére, Lázár Zoltán, valamint Mondok József korábban társelnökként szerepelt a Nemzeti Vágta tisztségviselőinek listáján, 2016 óta azonban hivatalosan nem tartoznak a rendezvény kötelékébe.

Barátok közt

A kecskeméti szálakhoz nem, a sikertelen hárommilliárdos olimpiai lovasprogramhoz viszont annál inkább kötődik Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség Díjugrató Szakágának elnöke. Ő egyben a Nemzeti Vágta versenyizgatója is, valamint ő felel az elővágtákért és a nevezésekért is. A szakágon belül rendkívül megosztó szereplő, többször próbálták már tisztújító közgyűlés keretében leváltani, alternatíva hiányában azonban ez nem történt meg.

Sok versenyző meg van győződve a szakági vezetőségen belül zajló visszaélésgyanús esetekről. Kádár Attila korábbi országos amatőr bajnok és a jelenlegi vezetés komoly kritikusa a dijugratas.eu „ellenzéki fórumon” például nyílt felhívást indított Stróbl Dorottya főtitkár leváltására, miután ráakadt egy gyanús szerződésre tízmillió forint értékben az MLSZ Díjugrató Szakág és a Prosper Lovasklub Kft., Szotyori lovardája között. (Ez önmagában is szembemegy a beszerzési szabályzattal, ugyanis az alapján kétmillió forint alatti közbeszerzéseknél a főtitkár, afölött viszont az elnök dönt az eljárás megindításáról.)

Ehhez kapcsolódóan: Az uniós korrupciós lista utolsó helyén – „Kleptokrata állam van most már Magyarországon”

Érdekesség, hogy a család kapcsolatai több szakágra is kiterjednek, ugyanis testvére, a szintén díjugrató Szotyori Nagy Ádám egyben a Kincsem Park ügyvezető igazgatója, noha ő maga nem kötődik a Nemzeti Vágtához. Egy forrásunk szerint viszont a Prosper Lovasklub komoly szerepet játszott az idei vágta lebonyolításában, több alvállalkozónak is ők állítottak ki számlát. Ezzel kapcsolatban kerestük Szotyori Nagy Kristófot és a Prospert, de nem válaszoltak.

A Nemzeti Vágta főrendezője Meskó Zsolt filmrendező-producer. Jó példa az ő és Gőz László kapcsolatára Lázárékkal, hogy a lovasshow.hu domainen, amely hivatalosan a Lovas-Show Kft. holnapja hivatott lenni, nem a cég profilját találjuk, ahogy egy valódi rendezvényszervezőnél lenne, hanem A boldogság szövetsége című családi mesemusicalre vehet(t)ünk jegyet, amelyet Meskó rendezett, és 2021 szeptemberében játszották a domonyvölgyi Lázár Lovasparkban.

A cikk a Transparency International Oknyomozó Újságíró Mentorprogramjának keretében jött létre.