Elon Musk még a teszt előtt azt mondta, az is sikernek számít majd, ha nem a texasi Boca Chicában található indítóálláson fog felrobbanni a rakéta
Nem ott robban fel, hanem a levegőben, így a SpaceX vezetője gratulált alkalmazottainak a sikeres teszthez: „Gratulálok a @SpaceX csapatának a Starship izgalmas tesztindításához! Sokat tanultunk a néhány hónap múlva esedékes következő indításhoz” – írta Twitteren
A NASA azt tervezi, hogy ezzel a típusú, valaha épített legnagyobb és legerősebb rakétával egy nap akár száz űrhajóst is képesek lesznek elszállítani a Holdra és a Marsra
A rakétarendszer két része – a gyorsítórakéta és az űrhajó – nem tudott megfelelően szétválni felszállás után, valószínűleg ez idézhette elő a robbanást
A cég szerint már az is nagy szó, hogy sikerült felszállnia az ötezer tonnás, ezer köbméteres rakétának, amelynek ezután Föld körüli pályára kellett volna állnia. Ez már nem jött össze.