Komáromi Zoltán: Néhány hónap alatt érezhető lenne a változás az egészségügyben

Néhány hónappal a kormányváltás után látható változást ígér az egészségügyben Dr. Komáromi Zoltán, a Demokratikus Koalíció szakpolitikusa, akit Márki-Zay Péter, az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje bízott meg egészségügyi programjának kidolgozásával. Zsarolásnak, béklyónak tartja és megszüntetné az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló törvényt, és újra önálló minisztériuma lenne a területnek. A Szabad Európa podcastjának szerkesztett változata.

Dr. Komáromi Zoltán háziorvos Budán, januártól azonban csak az együttes ellenzék miniszterelnök-jelöltjének egészségügyi programján dolgozik több szakértő segítségével. November közepén, két héttel azután beszélgettünk vele a Szabad Európa podcastjában, hogy Márki-Zay Péter felkérte a feladatra.

Mire szól pontosan Márki-Zay Péter felkérése, és mikor érkezett?

Két hete hívott fel, megkérdezte, hogy korábbi megbeszéléseinknek megfelelően szeretnék-e részt venni ebben a munkában. Ez rövid telefonbeszélgetés volt. Gyakorlatilag egyetértettünk abban, hogy munkacsoportokat kell felállítani, mert egy tavaszi választási győzelem után nincs idő arra, hogy akkor kezdjünk el kapkodva szakértőket összeszedni, minisztériumi struktúrát elkészíteni.

Az egész egészségügyi szervezetet össze kell rakni, hogy mi lesz a feladata az alapellátásnak, a járóbeteg-ellátásnak, a sürgősségi ellátásnak, a városi és a megyei kórházaknak. Rengeteg olyan részfeladat van, amelyben speciális szakértők hozzák a tudásukat, víziójukat. Feladat az országos tiszti főorvosi hivatal visszaállítása és országszerte az ÁNTSZ-ek felépítése, amelyet szétvertek az elmúlt hat-hét évben. Külön munkacsoport kell a finanszírozás megszervezéséhez, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, a gyógyszerforgalmazás, a betegjogi képviselet feladatainak tisztázására.

Ha most van lehetőségünk, hogy újraépíthetjük az egész struktúrát, akkor ezt XXI. századi színvonalon kell megtenni. Márki-Zay Péter engem bízott meg azzal, hogy ezek a munkacsoportok összeálljanak, működjenek, és gyakorlatilag februárra egy teljesen kész konstrukció legyen, amit már csak meg kell valósítani.

Tehát február a határidő.

Az a reális, márciusban már zengeni fog a kampány. Addigra a lakossággal, a szakemberekkel, a politikusokkal is meg kell értetnünk, hogy amit csinálni akarunk, az miért jobb annál, mint ami most van. Lehet vitatkozni a terveinkről, szeretném is, hogy ha lenne civil és szakmai vita is, főleg a kamarákkal, az orvosi kamarával, a szakdolgozói kamarával, a gyógyszerész kamarával. Mindenkinek látnia kell, hogy ez egy működőképes rendszer, még úgy is, hogy Magyarországon hiányzik körülbelül öt-hatezer rutinos szakorvos és tíz-tizenkétezer szakdolgozó. Őket nem tudjuk egyik napról a másikra elővarázsolni. A mostani szakembergárdával kell nekilátnunk a munkának úgy, hogy közben egy pillanatra sem állhatunk le, az akut betegeket, a sürgősségi betegeket, az onkológiai betegeket el kell látni. Áprilisban-májusban szerintem nem leszünk még túl a pandémián, ez nehezíti majd az átalakítást

A járvány itt marad velünk a választások után is. Milyen stratégiával készülnek erre? Mi az, amit a kormány eddig jól csinált? Mi az, amin nem változtatna?

Az a különbség a mostani kormányzat és közöttünk, hogy mi tiszteletben tartjuk a járványügyi szabályokat és a járványügyi tevékenységeknek azt a hierarchiáját, ami évszázadok alatt alakult ki. A XVIII., XIX. században sem védőoltás, sem antibiotikum nem volt. Kipusztult volna az emberiség, ha nem dolgozták volna ki az akkori szakemberek ezeket a nagyon merevnek tűnő, de nagyon logikus szabályokat, amit a mostani kormány egyszerűen felrúgott, és próbál helyette újat csinálni. De látszik, hogy nem megy. Harminckilenc ezer halott – az elemzők szerint ha ez így megy tovább, lehet még tíz-tizenkétezer. Felfogni nem tudom, hogy vállalhattak be politikusok ilyen veszteséget. Szerintem emiatt fogják elveszíteni a választásokat, mert kiderül, hogy mennyire dilettáns módon kezelték a járványt.

Hogyan alakítaná át az egészségügyet Márki-Zay Péter tanácsadója

Tényező lehet a szavazófülkékben, ha tovább romlik a helyzet?

Ha valakinek közeli hozzátartozója meghal, noha mindent megtett azért, hogy megmeneküljön, és az egészségügy is megtette érte, amit lehetett, mégis meghalt, azt minden család veszteségként könyveli el. A szavazófülkében ezt szerintem végiggondolja egy családos ember. És itt nem csak a Covidról van szó. Leálltak az előjegyzett műtétek, a diagnosztika. A járóbeteg-ellátást sem emelték ki ebből az egész Covid-tébolyból. Várható, hogy márciusig-áprilisig el fog húzódni a járvány. Innentől kezdve mindenki a saját bőrén fogja érezni, hogy megint nem tudott elmenni mammográfiára, hogy egyébként volt már tavaly időpontja vastagbélszűrésre, de ez most ismét elmaradt. Ha ezek a kivizsgálások halasztást szenvednek, a betegek sokkal súlyosabb állapotban lesznek, amikor felállítják a diagnózist.

Lett volna más alternatíva?

Ezt az alternatívát kell nekünk a következő fél évben nagyon széles körben megmutatnunk. Nemcsak a laikus közönség előtt, hanem a szakma előtt, függetlenül attól, hogy kinek milyen a politikai beállítottsága. Szerintem nincs jobboldali és baloldali kardiológus vagy onkológus. Aki esküt tett erre, az úgyis dolgozni fog. Az pedig, hogy jobb körülmények közé kerül és eredményesebben tud majd dolgozni, minden szakember számára pozitívumot jelent.

Az orvosok béremeléséről is volt egyeztetés a szakmai szervezetekkel. Később azonban kiderült, hogy sok mást is hozzákapcsoltak ehhez. Egészségügyi szolgálati jogviszony, különmunka csak engedéllyel végezhető, a hálapénz elfogadásáért börtön jár. Több területhez nyúltak hozzá egyszerre, és végül is mintha a visszájára fordult volna a szándék.

Átvágták az orvosi kamara vezetését, ez kiderült rögtön az elején. Egy hét alatt áttolta a kormány a parlamenten az egész törvényt. A már régóta szükséges orvosi béremelés leple alatt bevittek egy belügyi logikával működő szolgálati jogviszonyt, ami nem tette jobbá az egészségügyi dolgozók kötődését és munkakörülményeit. Úgy gondolom, hogy a politikának nem az alternatív ellátásokat kellene erősítenie, mint amit most látunk a magánegészségügyi kapacitások NER általi bekebelezésével.

A magánellátás tulajdonképpen kimazsolázza azokat a képalkotó eljárásokat, azokat az egynapos sebészeti ellátásokat, diagnosztikát, ami elengedhetetlen a normális gyógyításhoz. A magánegészségügyben nincs onkológia, szívsebészet, idegsebészet, stroke-ellátás, koszorúérfestés. Éppen azok a dolgok esnek kívül a magánellátás területén, amibe simán bele lehet halni egy-két nap alatt vagy akár egy-két óra alatt. Ezeket a kapacitásokat kell úgy megnövelni az állami egészségügyben, hogy Magyarországon minden állampolgár biztonságban érezhesse magát, és nemcsak Budapesten, hanem egy olyan településen is, amelyik harminc-negyven kilométerre van a legközelebbi városi kórháztól.

És azért azt tudni kell, hogy délutánonként ott állnak a gépek kihasználatlanul a járóbeteg-ellátásban és a kórházakban, miközben a világon mindenütt három műszakban működtetik a CT-t, az MR-t. Csak ehhez a finanszírozásnak is olyannak kell lennie, hogy a kórháznak megérje még több szakembert alkalmazni, mert akkor sokkal több vizsgálatot tudnak elvégezni, le tudják rövidíteni azt a várólistát, amin néha az ember élete múlik.

Nem szabad zombivállalatokra költeni az európai uniós támogatásokat

Vannak beavatkozások, amelyekre jelenleg éveket kell várni. Mennyi idő alatt lehet ezt lecsökkenteni?

Nagyon sok részletkérdés van, amit még nem tudtunk átbeszélni. Sok terület van, mint például az informatika, a közigazgatás és az egészségügy, ezekkel közösen kell egy terméket összeállítani. A kormányváltás után meg kell hozni azokat a jogszabályokat, amelyek helyre teszik az egészségügyi szerkezet működését, a benne dolgozók munkához való jogviszonyát. Ezt a gyalázatos szolgálati jogviszonyt el kell törölni, enélkül is működőképes a rendszer.

Mint mondtam, az alapellátásnak, a járóbeteg-ellátásnak és a sürgősségi ellátásnak működnie kell, de az intézmények átalakítását el kell kezdeni, mert ennyi szakemberrel nem lehet 125 kórházat működtetni az év 365 napján, mind a negyven szakmában.

Hogyan fogja visszacsábítani a szakembereket? Szándékosan nem orvosokat mondok, mert a szakápolói elvándorlás legalább olyan tragikus. Az ő bérüket nem is emelték.

Az ápolók bérét a legtöbb helyen a világon úgy határozzák meg, hogy az az azonos szakmai szinten lévő orvosbér bizonyos százaléka. Ha például az orvos keres adott tapasztalattal egymillió forintot, akkor a nővérnek keresnie kell nettó négyszázezer forintot, vagy ötszázezret. Itt az fogja meghatározni a mértéket, hogy mit hagynak a kasszában. Mert azért azt látjuk, hogy söpörnek rendesen.

Ez versenyképes ajánlat lehet mondjuk egy ausztriai szakápolói fizetéshez képest?

Igen, ha nem kell naponta ötven kilométert autózni oda-vissza, át a határon, és itthon is megtalálja ugyanazokat a munkafeltételeket. Olyan munkakörülményei legyenek, ami biztosítja a megfelelő szakmai színvonalat és biztonságot, olyan bérezés kell, ami biztos megélhetést biztosít egy munkahelyről. Ne rohanjon magánápolásba, ne rohanjon magánegészségügybe dolgozni, mert nem tudja a családját eltartani. Vagy ha szüksége van pénzre, akkor ugyanazon a munkahelyen tudjon többletmunkát vállalni. Az ápolónők rengeteget dolgoznak Magyarországon. Nem 180 órát, hanem 350-400 órát, miközben ez idegileg is, fizikailag is nagyon megterhelő munka.

Csökkenteni kell az adminisztrációs terheket is. Magyarországon kiirtották az egészségügyből a képzett adminisztrátorokat, pedig nekik van egy speciális, egészségügyi szakmai tudásuk. Szeptembertől ilyen képzéseket kell indítani minden városban. A dokumentáció terhét le kell venni a szaknővérről, a szakorvosról.

Ha ezeket a szempontokat összeszedjük a szakdolgozói kamarával, az orvosi kamarával, és így fogjuk meghatározni a rendszert, akkor biztos vagyok benne, hogy újra lesz elég szakember.

Ehhez kapcsolódóan: „Vannak eszközök ahhoz, ha valaki meg akarja buktatni belülről az ellenzéket” – Márki-Zay Péter

Lesz ehhez elég pénz is?

A mostani kormány egy éjszakai ülés két órája alatt 350 milliárdot szór szét mindenfélére. Szerintem első körben 300-350 milliárd forint kell ahhoz, hogy a szakdolgozókat, és – ami nagyon fontos – az egészségügyi szférában dolgozó nem egészségügyi végzettségű szakembereket megfizessük. Ugyanis ma egy villanyszerelő egy építési vállalkozónál a háromszorosát keresheti annak, amit egy kórházban kapna. Márpedig ha az utolsó karbantartó villanyszerelő felmond egy kórházban, akkor nem fog működni sem a műtő, sem az intenzív osztály.

Én egyébként elsősorban a szakmát elhagyókat szeretném visszacsábítani. Tudja, hogy Magyarországon hány jól képzett, rutinos mentőtiszt dolgozik a mentőszolgálaton kívül, egészen más területen? Hány nagyon jól képzett, két-három diplomával rendelkező ápolónő ment el a kereskedelembe vagy kényszervállalkozónak, mert nem bírta azt a pénztelenséget, azt a megterhelést, amit a jelenlegi struktúra megkövetelt tőle? Őket kell visszahozni, és erre lesznek programok.

Elöregszik a szakma, különösen a háziorvosok esetében. Magyarországon mintegy kilencszázezer ember él, akinek nincs a lakóhelyéhez közel háziorvosa. A háziorvosi praxisokat mivel lehetne vonzóbbá tenni, fiatalítani?

A svéd–finn modellhez hasonlót képzelek el. Az, aki aláír egy településen öt évet, kétszeres fizetést kap. A házastárs is kap munkát, a gyerekek iskoláztatását is intézzük. Amikor letelik az öt év, az orvos eldöntheti, hogy marad, mert megszerette a helyet, vagy megy tovább. Az utolsó évben kell nyilatkoznia erről, és már készítjük is elő a helyet a következő fiatalnak, akinek a pályakezdés egy ilyen struktúrában óriási kihívás és lehetőség. És nem a szomszéd faluból vagy városból megy az adott településre heti kétszer két órára valaki aláírni a beutalókat és a recepteket, hanem ott lesz full time-ban. A második lépés a koncentráció. Egy négy-ötszáz fős falu sehol a világon nem tart el egy orvost. Járási szinten kell újraszervezni az egészségügyet, és nem praxisközösségekben gondolkodni.

Svéd és finn modellt említett. Mekkora a lemaradásunk és milyen hosszú távra szóló programot kellene most összeállítani, hogy érezhetően javuljon a helyzet?

A hosszú táv húsz év. A rövid táv három-öt hónap, attól függ, hogy még mit rontanak el, mert mindennap rettegve nézem meg a Magyar Közlönyt. Igazából az lesz a nagy ugrás, amikor a háromszintű egészségügyi ellátást meg tudjuk csinálni, tehát a megyei kórházak szintje, a városi kórházaké a járóbeteg-ellátással egynapos sebészettel, sürgősségi ellátással. Szerintem háromezer szakorvost haza lehet csábítani. Nyilván nem azt, akinek a gyereke már beiratkozott kint egyetemre, aki lakást, házat vett, mert ő már nagyon nehezen fog hazajönni.

Ezeket a Nyugatot látott szakembereket nem szabad eltiltani attól, hogy hozzák a saját tudásukat, és egy adott részleg vezetői legyenek. Könnyen elképzelhető, hogy Németországban, Angliában, Írországban vagy Svédországban is tizenöt fős orvoscsapatot vezettek egy kórházi mátrixosztályon. Ha ez a folyamat elindul, akkor az egyik szakember fogja húzni maga után a másikat. Hazahívja a kollégáját, akivel együtt dolgozott. Hazajönnek azok a nővérek, akik esetleg ugyanazon az osztályon dolgoztak. Az elmúlt években megindult folyamatot szerintem még vissza lehet fordítani, de iszonyatos türelem kell hozzá, és nagyon tiszta, átlátható viszonyok.

Ehhez kapcsolódóan: Vannak orvosok, akik óránként 1300 forintért ügyelnek

A hálapénzt a kormány úgy próbálta eltüntetni, hogy megemelte az orvosok bérét, és retorzió jár azért, ha valaki mégis elveszi a borítékot. A magyarok viszont úgy szocializálódtak, hogy azt hiszik, boríték nélkül nem kaphatnak tisztességes ellátást. Mi lehet a megoldás?

A hiánygazdaság mindig kitermeli a fals megoldásokat. Ha a betegben az a kép alakul ki, hogy csak akkor kaphat korszerű ellátást, ha előtte lezsírozza ezt egy borítékkal, az nagyon rossz üzenet. A hálapénzt csak úgy lehet kivezetni, ha egyfelől a rendszerben dolgozókat megfizetem, tehát nincs szükségük hálapénzre ahhoz, hogy meg tudjanak élni. Másfelől viszont, ki kell elégíteni azokat az igényeket is, amiket a beteg teljesen logikusan szeretne, de ezt szerintem meg lehet szervezni például egy kiegészítő biztosítási konstrukcióban, de úgy, hogy maguk a kórházak ajánlanak megfizethető plusz szolgáltatásokat, tehát a betegek nem zsebbe, hanem a kórházi pénztárba fizetnek ezért. Vagy fizet a biztosítójuk. Ha például meg akarom mondani, hogy ki vezesse le a szülést, akkor annak az orvosnak kell, hogy a kórházzal szerződéses kapcsolata legyen. Innentől kezdve nem a szülészorvos kapja a borítékot, hanem a kórház számlájára folyik be a pénz, a kórház pedig biztosítja az infrastruktúrát és kifizeti a szakorvos, a szülésznő, az aneszteziológus honoráriumát.

A lényeg az, hogy a beteg megkapja az alapszolgáltatást pénz kifizetése nélkül is, és ezt sokszor, türelmesen, hitelesen el kell magyarázni. Én nagyon konzekvensen hálapénzellenes vagyok, a betegnek nem szabad úgy éreznie, hogy azért nem sikerült egy beavatkozás, mert nem adott borítékot.

Márki-Zay Péter felkérése feladatra szólt, azt mondta, nem miniszteri posztokat osztogatnak, mert előbb meg kell nyerni a választást. Ha jövő tavasszal ez megtörténik, és már nemcsak feladatról, hanem posztról is szó lesz, elvállalja?

Egészen biztosan igen, egyébként nem kezdtem volna hozzá ehhez a munkához. Ez egy olyan kihívás, ami az ember életében egyszer adódik. Január elsejével tulajdonképpen nyugdíjba megyek a háziorvosi praxisomból, hogy áprilisig teljes energiával csak ezzel a feladattal tudjak foglalkozni. Remélem, hogy sikerült olyan csapatot összeszednem, amely képessé tesz bennünket arra, hogy józanul lássuk, mit kell csinálnunk. Remélem, hogy a telefonomban ott van annak a hatvan embernek – és annak a hatvan embernek van ott a telefonszáma –, aki a legjobb a szakmájában. De ez politikai döntés. Amennyiben a pártok abban a szituációban mást választanak, egészen biztosan meglesz annak is a módja, hogy támogassam őt.