A kormány továbbra is úgy gondolja, hogy idén tíz százalék alá csökken az infláció, lehet, hogy már novemberben, de decemberben biztosan. Újabb döntés született a napelemekről. Gulyás Gergelyt Orbán Viktor adriai villalátogatásáról is kérdezték.
A kormány a nehézségek ellenére reálisnak tartja, hogy év végére egy számjegyűre csökkenjen az infláció – mondta Gulyás Gergely a kormányinfón. A kormány szerint vannak aggasztó jelek is, az üzemanyagárakban bekövetkezett változás fél százalékkal emelte meg az inflációt. Miután Ukrajna emelte a tranzitdíjat, a magyar állam többszörös áron kénytelen behozni az üzemanyagot.
Később kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a kormány csak rendkívüli helyzetben vezet be ismét benzinárstopot, Gulyás károsnak nevezte ha a kormány mesterségesen beleszól az árazásba.
Ehhez kapcsolódóan: Szakértő: „A Mol piaci cég, de baráti kezek által védett, kormányközeli társaság”
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a budapesti demográfiai csúcs miatt a szokásosnál egy nappal korábban rendezett tájékoztatón bejelentette, hogy a kormány döntése értelmében azok számára, akik a napelem-létesítési igényt már benyújtották, vagy már fel is szerelték a napelemeket, tíz éven keresztül marad az éves szaldó elszámolása. Az újonnan igényelt napelemeseknek havi elszámolásuk lesz.
Gulyás beszámolója szerint a kormányülésen szó volt az ukrán gabonaimportról is, mivel szeptember 15-én lejár az ukrán gabonára vonatkozó uniós behozatali tilalom. A kormány azt reméli, hogy az Európai Bizottság meghosszabbítja a behozatali tilalmat, ellenkező esetben a kormány „kénytelen lesz saját hatáskörben” intézkedni.
A Budapest Airport többségi tulajdonának megvételére tett kormányzati ajánlatról Gulyás Gergely nem volt hajlandó részleteket mondani, így az a Bloomberg értesülését sem kommentálta, amely szerint négymilliárd euróért veheti meg a magyar állam az 51 százalékos tulajdonrészt. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy jól állnak a tárgyalások, és amint megkötötték az üzletet, nyilvánosságra hozzák a részleteket. Később kérdésekre válaszolva közölte, hogy Kínának semmi köze vásárláshoz, amely nem növeli a költségvetési hiányt.
Ehhez kapcsolódóan: Drágulhat a Budapest Airport a visszaállamosítással?
Orbán Viktor opatijai villalátogatása kapcsán Gulyás Gergely azt mondta, szerinte „nem hordoz korrupciós kockázatot”, hogy a miniszterelnök Schmidt Mária lányának, az LMP-s Ungár Péter testvérének kizárólagos tulajdonában álló adriai villájában időzött, miközben Schmidt Mária két gyermekével közös cégével az állam is üzletel. Gulyás harmincéves barátságra hivatkozott, és az egész felvetést "kisstílűnek, megalapozatlannak és légből kapottnak” nevezte.