Újabb, összesen mintegy 51 ezer ember oltására elegendő vakcinaszállítmány érkezik ma Magyarországra. Az elmúlt 24 órában 696 újabb fertőzöttet regisztráltak, 128 újabb halálos áldozata van itthon a járványnak.
A Pfizer-vakcinából ez a negyedik magyarországi szállítmány, összesen 81 tálca oltóanyag érkezése várható, amely 47 385 ember beoltására elegendő. A kormányzati járványportál szerint ma érkezik az első Moderna-szállítmány is, a 7 200 adag vakcina 3 600 ember oltását teszi lehetővé.
Az amerikai vakcina pár napja kapta meg az engedélyt az Európai Gyógyszerügynökségtől, például az Egyesült Államokban azonban már hetek óta oltanak vele.
Ehhez kapcsolódóan: Kötelezővé tehető a koronavírus elleni oltás?Hétszáz alatt az azonosított új betegek száma
Az elmúlt 24 órában 696 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 344 352 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Hétfőn még ezer fölött volt ez a szám, a hétvégén pedig még a háromezerhez közelített.
Elhunyt 128 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 10 853 főre emelkedett. A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 209 852 fő, az aktív fertőzöttek száma 123 647 főre csökkent.
A járványportál adatai szerint 5 005 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 356-an vannak lélegeztetőgépen. Azt írják, hogy Magyarország eddig minden ide érkezett vakcinát felhasznált, hétfő estig összesen 78 579 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozók, valamint 6 642 idősek otthonában lakó és dolgozó.
A WHO szerint idén nem lesz meg a nyájimmunitás
Az Egészségügyi világszervezet a vakcinák gyártási korlátaira és a logisztikai nehézségekre hívta fel a figyelmet, és úgy látja, hogy idén a nyájimmunitáshoz szükséges 70-80 százalékos oltottságot nem sikerül elérni. A WHO arra is figyelmeztetett, hogy a világ szegényebb térségeibe még nem jutott el oltóanyag.
Ehhez kapcsolódóan: Figyelmeztetett a WHO, idén még vélhetően nem alakul ki a nyájimmunitásÚjabb óvintézkedés Kínában
Az ország északi részén, Hopej tartomány Langfang nevű városát is lezárták kedden, miután a múlt hét vége óta már két másik nagyvárosból is leállították a közlekedést az új, belföldi eredetű koronavírus-fertőzéses esetek megjelenése miatt.
Hopejben január 2-án fedezték fel a legelső új, belföldi fertőzésből eredő esetet, keddig pedig összesen 326 Covid-19-es beteget, és 234 tünetmentes vírushordozót regisztráltak.
Szerver hiba
Nem ezt akartuk megmutatni Önnek. Elnézését kérjük, az URL-t elküldtük a webes csapatunknak vizsgálatra.
Please use Search above to see if you can find it elsewhere
Közben állatkerti gorillájának szervezetében is kimutatták az új koronavírust az Egyesült Államokban, a San Diegó-i Állatkert Szafariparkjában, a kaliforniai Escondidóban. Ez a vírus első ismert átterjedése főemlősökre az Egyesült Államokban és feltehetőleg az egész világon. Akkor tesztelték le a gorillákat, amikor közülük kettő elkezdett köhögni - számol be a Times Advocate.
Készült az MTI felhasználásával.
Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.