A tálibok új öltözködési szabályzatot és korlátozásokat vezettek be az afganisztáni egyetemeken tanuló nők számára. E szerint teljesen feketébe kell burkolniuk a testüket. A diákokat szegregálják, és jobbára csak nők taníthatnak nőket.
Jó hír az afgán nők és lányok számára, hogy visszatérhetnek az egyetemre. Ami viszont már kevésbé, hogy a tálibok szigorúan korlátozzák a szabadságukat.
A Szabad Európa birtokába jutott az Afganisztánban a hatalmat átvevő fundamentalisták oktatási minisztériumának új rendelete, amely szerint minden női diáknak, tanárnak és alkalmazottnak iszlám abajaruhát és -hajat, a testet és az arc nagy részét eltakaró fekete nikábot kell viselnie, sőt a kezüket is el kell fedniük kesztyűvel.
A további kikötések szerint nemek szerint szegregálják az osztályokat – vagy legalábbis függönnyel választják ketté a termet. A rendelet szerint a női diákokat csak nők, esetenként „idősebb, hibátlan jellemű férfiak” taníthatják, de utóbbiak csak helyettesítőként, ha nincs női tanár.
A nemzetközileg elismert kabuli kormány múlt havi összeomlása után hatalomra kerülő tálibok többször közölték: „A nőknek és a lányoknak minden joguk meglesz az iszlámon belül.”
A már korábban is vasmarokkal kormányzó fundamentalisták most úgy próbálják beállítani magukat, hogy mérsékeltebbek lettek; meg akarják nyugatni az afgánokat és a világot, hogy megváltoztak. Az 1996–2001 közötti brutális rezsim idején a tálibok elnyomták a nőket, és súlyosan korlátozták a lányok oktatását.
A magánegyetemek hétfői megnyitásához igazított új szabályaik azonban arra utalnak, hogy a keményvonalas csoport kormányzása miatt az elmúlt húsz év fejlődését visszafordítva drámaian megváltozik a nők élete.
„Az elnyomás egyértelmű jele”
„A változások, mint például a nemek elkülönítése az iskolában és az egyetemen egyértelműen félelmet és a nők és lányok elleni megkülönböztetés kultúráját teremtik meg” – mondta Szamira Hamidi, egy száműzetésben élő jogi aktivistanő, aki a tálibok fenyegetései miatt menekült el Afganisztánból.
„A fekete fátylat viselő nők nem képviselik az afgán kultúrát – tette hozzá. – Ez a nők és lányok életében az elnyomás egyértelmű jele.”
A tálibok visszatérése előtt az afgán nők együtt tanulhattak a férfiakkal és férfi előadók óráit hallgathatták. Nem volt olyan öltözködési szabályzat sem, amely arra kényszerítette volna őket, hogy eltakarják magukat.
Most új, keményebb valósággal szembesülnek.
Az afgánok által a közösségi médiában megosztott fotókon férfiak és nők láthatók az Ibn Szína kabuli magánegyetemen, ahol az órákon függönnyel elválasztva tanulnak. A képeken látható nők közül sokan fekete ruhát és hidzsábot viselnek, bár az arcuk látható – ami nyilvánvalóan az új öltözködési szabályzat megsértése.
افغان طالبان نے آتے ہی تعلیمی اداروں میں شاگردوں کے درمیان صنفی امتیاز کے یہ دیوار کھڑے کردئیے ہیں۔ اس نوجوان نسل نے طالبان کے نوئے دہائی کے سخت قیودات نہیں دیکھے۔ یہ نسل جدید افغانستان کے جمہوری دور کی پیداوار ہے اور شائد یہ طالبان کے یہ سخت گیر طرز حکومت برداشت نہ کر پائے۔ pic.twitter.com/v4sNOhjp0b
— BILAL SARWARY (@bsarwary) September 6, 2021
„Jó magaviseletű idős férfiak”
A tálibok által kiadott rendelet szerint a nőknek abaját, az alakot eltakaró felsőruhát és nikábot, az arcot a szemek kivételével eltakaró kendőt kell viselniük.
Marjam, egy, a délkeleti Hoszt városból származó nő az Azadi rádiónak elmondta, hogy sok nő hajlandó a hajat eltakaró hidzsábot viselni. De a mindent elfedő nikáb vagy burka „nem elfogadható az afgán nők számára” – tette hozzá.
A tálibok a kilencvenes években is előírták a burka viselését.
A radikálisok rendelete azt is kimondta, hogy az egyetemeken és főiskolákon a férfiaknak és a nőknek külön be- és kijáratot kell használniuk.
„Az egyetemek kötelesek női tanárokat felvenni a női hallgatók számára” – áll a dokumentumban.
Ha nem tudnak női tanárokat alkalmazni, az intézményeknek „meg kell próbálniuk dokumentáltan jó magaviseletű idősebb férfi tanárokat alkalmazni”.
Miközben a nőknek külön kell tanulniuk, azt is előírják számukra, hogy öt perccel korábban kell befejezniük az órát, mint a férfiaknak, hogy ne tudjanak találkozni az épület előtt.
A rendelet értelmében a nőknek várótermekben kell maradniuk, amíg férfi osztálytársaik el nem hagyják az épületet.
„Az új korlátozások ellenére pozitívumnak tűnik, hogy a tálibok engedélyezték az oktatást a nők számára” – mondta a 18 éves Szalgy Baran, aki a legmagasabb pontszámot kapta az idei afgán egyetemi felvételi vizsgákon.
„A táliboknak be kell tartaniuk, amit ígértek” – mondta az Azadi rádiónak, arra az ígéretre utalva, amely szerint a tálibok garantálják a nők jogait, beleértve az oktatáshoz való jogot.
„Az egyetemi tanárainkat bátorítani és értékelni kell, és optimistán kell tekintenünk a jövőbe” – mondta még.
A nők jogainak megsértése
Mások azonban nem hiszik el, hogy a tálibok megváltoztak, és megengednék a nőknek, hogy éljenek az oktatáshoz és a munkához való jogukkal.
Az amerikai vezetésű invázió után masszívan megugrottak az egyetemi felvételi jelentkezések Afganisztánban, különösen a nők körében. Minden korosztályból lányok milliói tértek vissza az iskolapadba, bár a női oktatás terén elért eredmények főként a városokra korlátozódtak.
A nők miniszterként, parlamenti képviselőként és tartományi tisztviselőként is szerepet játszottak a közéletben. Szavazati joguk volt, és az otthonukon kívül is dolgozhattak.
Amikor a tálibok 1996–2001 között irányították Afganisztánt, a nőknek tetőtől talpig be kellett takarniuk magukat, megtiltották, hogy az otthonukon kívül dolgozzanak, a tanulmányokat csak a tizenéves lányoknak engedélyezték, és megkövetelték, hogy közterületen férfi rokon kísérje őket, ha elhagyják az otthonukat.
A tálibok eddig számos olyan elnyomó törvényt és retrográd intézkedést hoztak vissza, amelyek ismertek korábbi regnálásuk idejéből.
Kabulban például azt „tanácsolják” a nőknek, hogy maradjanak otthon. A fundamentalisták elbocsátották az állami televízió női riportereit. Azt is megtiltották, hogy a női kormányalkalmazottak visszatérjenek a munkahelyükre, annak ellenére hogy férfi kollégáikat visszaengedték. A fővárosban sok lányiskola is zárva van.
Az elmúlt napokban Kabulban, a nyugati Herát városában és az északi Mazár-e Sarifban is több nő tüntetett egyenlő jogokat követelve.
A tüntetések szervezői szerint tálib fegyveresek erőszakkal szétkergették a résztvevőket, akik szeptember 6-án Mazár-e Sarif utcáira vonultak, hogy jogaik megőrzését és az új kormányba való bevonásukat követeljék.
A közösségi médiában megosztott fotókon látszik, ahogy több tucat nő „A nők jogainak megsértése = az emberi jogok megsértése” és „Politikai részvételt akarunk minden szinten” jelmondatokat tartalmazó feliratokkal tiltakozott.