A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) bizalmas jelentése szerint az iszlám köztársaság 121,6 kilogramm hatvanszázalékos dúsítottságú uránnal rendelkezik jelenleg.
A szervezet májusban 114 kilogrammról, februárban pedig 87,5 kilogrammról számolt be, így jól látszik az ütem lassulása az utóbbi hónapokban.
Irán a 2015-ös nukleáris megállapodás újjáélesztését célzó tárgyalások ellenére 2021-ben megkezdte a hatvanszázalékosra dúsított urán előállítását a föld alatti atomlétesítményben, Natanzban. A Donald Trump volt amerikai elnök által egyoldalúan felmondott, majd teljesen összeomló szerződés legfeljebb 3,67 százalékos tisztaságot engedélyezett, és abból is csak háromszáz kilogrammot.
Ehhez kapcsolódóan: Irán megkezdte a 60 százalékosra dúsított urán előállítását
Bár a hatvan százalék minden korábbinál magasabb tisztaságúnak számít, az atomfegyverek előállításához kilencvenszázalékosra dúsított uránra van szükség a szakértők szerint, ez ugyanakkor mindössze kis lépés innen. Teherán határozottan tagadja, hogy célja a nukleáris fegyverkezés lenne.
Jelenleg fogolycsere-tárgyalások zajlanak az Egyesült Államok és Irán között, illetve a felek egyeztetnek a Dél-Koreában befagyasztott, több milliárd dollárnyi iráni vagyonról is. Az urándúsítás lassítása annak jele lehet elemzők szerint, hogy Teherán enyhíteni kívánja a feszültséget.
Ehhez kapcsolódóan: Megegyezésről tárgyal Washington és Teherán
A NAÜ főigazgatója korábban többször figyelmeztetett arra, hogy Irán már több atombombát is képes legyártani, ha úgy dönt.
Ennek ellenére a nukleáris töltetek előállítása hónapokig tarthatna valószínűleg. Az amerikai hírszerzés márciusban közölte, hogy a perzsa állam „jelenleg nem folytat olyan kulcsfontosságú atomfegyver-fejlesztési tevékenységeket, amelyek szükségesek lennének nukleáris eszköz gyártásához”.
Az iszlám köztársaság a NAÜ és a Nyugat szerint 2003-ig titkos atomfegyverprogramot folytatott.