Lemondott az EasyJet operatív igazgatója a tömeges járattörlések miatt

Képünk illusztráció

Peter Bellew azt követően jelentette be távozását hétfőn, hogy az elmúlt hetekben a brit diszkont-légitársaság járatok ezreit törölte.

A két és fél évvel ezelőtt a rivális Ryanairtől érkezett vezető indoklásában arra is kitért, hogy „más üzleti lehetőségek” után akar nézni. Feladatait ideiglenesen David Morgan járatüzemeltetési igazgató veszi át, aki korábban – ugyancsak ügyvivőként – már dolgozott ebben a tisztségben.

Idén komoly zavarok alakultak ki az európai légi közlekedésben, a legtöbb problémát az EasyJet utasait tapasztalhatták.

A vállalat több ezer járatot törölt nyáron, elsősorban a munkaerőhiány miatt: a következő három hónapra tervezett 160 ezer járatából mintegy tízezret nem tud elindítani. Az utasok egy jelentős részét ráadásul csak az indulást megelőző 24 órán belül értesítették a változásról.

Az érintettek választhatnak, hogy teljes visszatérítést vagy utalványt kérnek, esetleg átfoglalnak másik járatra.

A helyzetet tovább nehezítette, hogy a társaság alkalmazottai az utóbbi időben több európai országban is sztrájkot hirdettek béremelést követelve.

Johan Lundgren vezérigazgató kijelentette, hogy továbbra is arra fognak összpontosítani, hogy garantálják a biztonságos és megbízható működést nyáron.

Az EasyJet vezetői szerint nem küzdenek létszámproblémákkal, a hiba a repülőterek üzemeltetésében van, ugyanis a koronavírus-világjárványt követően nincs elég légi forgalmi irányító és földi kiszolgálószemélyzet. A hosszan tartó biztonsági átvilágítás miatt ráadásul nem is megy könnyen az új emberek felvétele.

Ehhez kapcsolódóan: Repülőtéri káosz: a pandémia visszaüt

Ryanair-botrány

Az elmúlt hetekben Magyarországon a Ryanair és a kormány közötti szócsatától volt hangos a sajtó, miután a fapados légitársaság bejelentette, hogy áthárítja az utasokra a bevezetett extraprofitadót.

„Ez az indokolatlan adó káros hatással lesz a légi közlekedésre – amely az elmúlt két évben így is nagy veszteséget termelt –, a magyar turizmusra és a gazdaságra. Ez a rosszul időzített és meggondolatlan adó, amely megmagyarázhatatlan módon a rendkívül nyereséges olaj- és energiaipari vállalatokhoz hasonlítja a veszteséges légi közlekedési iparágat, azonnal versenyképtelenné és kevésbé vonzóvá tette Magyarországot a légitársaságok és a turisták számára” – írta közleményében a cég.

Michael O’Leary vezérigazgató egy interjúban többször is komplett idiótának nevezte Nagy Márton gazdaságfejlesztési minisztert, majd később a népszerű Jim Carrey-filmben szereplő Dumb és Dumberhez hasonlította őt és Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert.

Ehhez kapcsolódóan: A kormány a saját rendeletében árulta el, hogy a különadókat át lehet hárítani
Készült a Bloomberg és a The Guardian tudósításának felhasználásával.