EJEB: Az orosz állam felelős Litvinyenko meggyilkolásáért

Alekszandr Litvinyenko az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) ezredeseként egy moszkvai sajtótájékoztatón 1998. november 17-én

Az orosz állam ügynökei gyilkolták meg polóniumizotóppal Alekszandr Litvinyenkót 2006-ban az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint, ezért pedig az orosz állam tartozik felelősséggel. A KGB egykori tisztje az Egyesült Királyságban kapott menekültstátuszt, és az orosz hírszerző szolgálatok és a szervezett bűnözés kapcsolatát segítette felderíteni, mielőtt meggyilkolták.

Az áldozat özvegye, Marina Litvinyenko (Maria Anna Carter) beadványára indított eljárásában az Emberi Jogok Európai Bírósága kimondta, hogy az orosz állam felelős Alekszandr Litvinyenko 2006-os meggyilkolásáért.

Az egykori FSZB-főtiszt Alekszandr Litvinyenko családjával együtt menekült el Oroszországból 1999-ben, miután átadta azt az információt, hogy az FSZB Borisz Berezovszkij emigrált milliárdos meggyilkolását tervezi.

FSZB, Berezovszkij
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – az egykori Cseka és a KGB utódszervezete – belbiztonsági és kémelhárítási feladatokat lát el az orosz kormánynak. Borisz Berezovszkij olajmilliárdos a Szovjetunió felbomlása után gazdagodott meg, Borisz Jelcin regnálása végén pedig Putyint támogatta. Putyinnal azonban megromlott a viszonya, amikor az utóbbi az oligarchákat is elkezdte maga alá gyűrni. Berezovszkij Londonba menekült, és Putyin rendszerének kritikusává vált, írja a Szabad Európa orosz szolgálata. Berezovszkij 2013-ban hunyt el, valószínűleg öngyilkos lett.

Litvinyenko és családja menekültstátuszt és új nevet kapott 2001-ben az Egyesült Királyságtól. Ezt követően több uniós ország hatóságának segített feltárni az orosz hírszerző szervek korrupciós tevékenységét, illetve kapcsolataikat a szervezett bűnözéssel.

Az átállt ügynök Vlagyimir Putyin elnök rendszerének egyik nyílt kritikusa lett, emellet ő volt a társszerzője például egy olyan könyvnek, amely az FSZB számlájára írta az 1999-es oroszországi lakótelepi robbantásokat.

2006-ban a merénylői többször is megpróbáltak radioaktív polóniumot juttatni a 43 éves férfi szervezetébe, de a férfi először csak betegeskedni kezdett. Az utolsó mérgezés során a férfi teájába tettek nagy mennyiségű radioaktív szert, pár nappal ezután Litvinyenko súlyos szenvedések közt elhunyt.

Alex Goldfarb és Marina Litvinyenko könyvének londoni bemutatója 2007. június 19-én

A szeptember 21-i ítélet azt is kimondta, hogy Andrej Lugovoj és Dmitrij Kovtun FSZB-ügynökök mérgezték meg Litvinyenkót. Andrej Lugovoj régi ismerőse volt Litvinyenkónak, többször is találkoztak 2006 őszén. A későbbi nyomozás megállapította, hogy Lugovoj és Kovtun szobájában minden találkozás előtt volt a ritka radioaktív polóniumból.

A merénylet Litvinyenko halálával sem sikerült tökéletesen, mert később Kovtun ügynök is kórházba került sugárbetegség miatt, de felépült. Az ügynökök ugyanis legalább egyszer szállodai törölközőkkel törölték le a szivárgó mérget, a világ legsugárzóbb törülközőit létrehozva ezzel, a maradékot pedig egyszerűen lehúzták a vécén.

Kovtun ügynök nemcsak Lugovoj kollégája, hanem gyerekkori barátja és egykori osztálytársa is volt. Andrej Lugovoj eddig egyébként képviselő volt az Állami Dumában, a Liberális Demokrata Párt színeiben.

Ehhez kapcsolódóan: Orosz ügynökök a régióban ‒ nem olyan ismeretlenek, mint gondolná

Mindkét egykori ügynök tagadja a gyilkosságot, ahogy az orosz állam is érintettségét. Vlagyimir Putyin 2006-ban írta alá azt az orosz törvényt, amely alapján az orosz hírszerző szervek legálisan gyilkolhatnak külföldön is.

Van bármilyen észrevétele a cikkel kapcsolatban?
Mondja el véleményét a Szabad Európáról ebben a rövid kérdőívben: https://bit.ly/szabadeuropa-kerdoiv
Köszönjük!