Megint eltüntetnék a NER-rel szembeszálló lómenhelyet

A siófok-töreki Dharma az egyetlen olyan állatmenhely, ahol korábban rossz körülmények között tartott lovakkal foglalkoznak. A kép 2023. február 9-én készült

Amióta a terület nagy részére szemet vető vállalkozó vesztésre áll a különböző eljárásokban a töreki Dharma állatmenhely ellen, egymást érik az állami hatósági ellenőrzések az intézménynél. Legutóbb egy kaput vetettek le a NAV-osok, most a somogyi főispán egy furcsa döntéssel minden épületüket elbontatná.

A siófok-töreki Dharma állatmenhely az egyetlen menhely az országban, ahol olyan lovakkal, haszonállatokkal foglalkoznak, amelyeket azért koboztak el az állami szervek korábbi tulajdonosaiktól, mert rossz körülmények között tartották őket vagy kegyetlenül bántak velük.

A menhely által használt, gyönyörű területen fekvő legelőt viszont egyelőre hiába is akarnák megvenni, más is szemet vetett rá. Például az egyik szomszédos ingatlant birtokló vállalkozó, Barna György, akinek családja érdekelt volt többek között a budapesti Symbolban és a siófoki Plázsban.

A Dharma állatmenhely 35 hektáron fekszik a Siófok melletti Törekinél

Elővásárlási jogot kapott a menhely legelőjére arra hivatkozva, hogy helybeli földműves, életvitelszerűen ott lakik. Ezt a menhely viszont megtámadta, szerintük a vállalkozó egyértelműen Budapesten él. Ez ügyben büntetőfeljelentést is tettek okirat-hamisítás miatt.

Témába vág: Nem adja fel a töreki lómenhely

Amióta viszont a terület nagy részére szemet vető vállalkozó vesztésre áll az eljárásokban, a különböző állami hatóságok lényegében folyamatosan ellenőrzéseket tartanak az állatmenhelynél.

Your browser doesn’t support HTML5

„Minden lehetséges módon ellehetetlenítenek” – Bizonytalan a siófoki állatmenhely sorsa

A legújabb fejlemény, hogy Neszményi Zsolt Somogy vármegyei főispán a területen lévő összes építmény, így

  • a lómenhely központjának számító faház,
  • a fedett-nyitott lóbeállók
  • és a nyári gyerektáborok helyszínéül szolgáló jurták, sátrak

elbontásáról vagy szabályossá tételéről hozott határozatot – írja a 24.hu.

Csakhogy a főispán arról nem rendelkezett, hogyan lehet szabályossá tenni a kifogásolt építményeket, így pedig csak lebontással lehetne eleget tenni a hatóság határozatának a lómenhelyet fenntartó Dharma Ló Menedék Alapítvány vezetője, Czinkóczky Csaba szerint.

A kormányhivatal emberei például megállapították, hogy a faház terasza átlóg a szomszédos telekre. Ami eddig nem volt probléma, hiszen mindkét telek a lómenhely egyik vezetőjének, Berecz Gabriellának a tulajdonában van, és a lómenhely területét képezték. A két telek összevonását már korábban kérvényezték.

A hatóság emellett például épületnek minősítette a menhely területén található jurtákat, amelyeket gyerektáboroztatáshoz használnak. A lómenhely ügyvédje szerint világos, hogy valójában mi zajlik.

„Ahogy az ügyfelem átveszi a határozatot, a köztévé híradójában már szerepel súlyos törvénysértésként tálalva a hatósági határozat” – mondta a lapnak Litresits András.

Szerinte egyértelműen hatósági túlkapásról van szó, bíróságon indítanak közigazgatási pert a döntés ellen.

„Az, hogy arra sem vették a fáradságot, hogy meghatározzák, miként tehetők szabályossá a szerintük szabálytalan építmények, jól mutatja, hogy mire megy ki a játék” – tette hozzá. További részletek a cikkben.

Régóta ez megy

Júliusban a NAV-os végrehajtók levetettek egy senkit sem zavaró kaput, megbontva a legelő kerítését. Így a lovak, tehenek és egyéb állatok ki tudnak szökni, ami balesetveszélyes, ha a forgalmas autóútra szaladnak.

Korábbi cikkünk a témában: A jó kapcsolatok felülírhatják a törvényt? Kihúznák a földet a siófoki állatmenhely alól

Korábban állatkínzás és környezetszennyezés gyanúja miatt is vizsgálódtak náluk a hatóságok, de semmit sem találtak. Czinkóczky Csaba szerint az állatorvosi vizsgálatkor a főispán kabinetvezetője is megjelent és az állatorvos asszisztenseként viselkedett, még válaszolt is állatorvosi kérdésekre. Úgy bukott le, hogy az építési hatóság ellenőrzésekor is ott volt. Szerinte ebből is nagyon jól látszik, hogy a hatóságok mennyire segítik egyes vállalkozók ügyeit.

„A hurrikán belsejéből tudom jelenteni, milyen az, amikor a NER rabol. Nagyon szánalmas, és ez megy sok helyen az országban. Ha valamit meg akarnak szerezni, legyen az cég, föld vagy pályázat, akkor mindent tarolnak” fogalmazott korábban.

A menhely teljes területéből 32 hektár az a legelő, amelyet a vállalkozó megvenne, nekik mindössze 3,5 hektár maradna, amin 3,5 lovat lehet tartani, vagyis teljesen ellehetetlenülnének. A 32 hektáros legelőre a menhelynek előszerződése van, a vételár egy részét már ki is fizették.

Ehhez kapcsolódóan: Heti két hatósági ellenőrzés a NER-rel szembeszálló állatmenhelyen