Az elmúlt három év alatt Saraskin csaknem kétezer városban és faluban járt Oroszországban.
Saraskin azt mutatja a telefonján, hogy merre járt 2018 óta
Az 55 éves férfi a Szovjetunió ukrán részén született, de később egy orosz városban, Tomszkban telepedett le. Saját bevallása szerint azért vállalkozott a hosszú útra, mert könyvet szeretne írni Oroszország elnéptelenedő vidékeiről és eltűnő falvairól.
Saraskin a Szentpétervártól északra fekvő Petrozavodszk egyik buszmegállójában pihen júliusban
Mióta ellopták a hátizsákját, amely tele volt újságokkal és jegyzetekkel, a korábbi történelemtanár egyre népszerűbb blogjában teszi közzé élményeit és fényképeit, Oroszországban sétálva címen. Követői pénzadományokkal támogatják, hogy meglegyen mindene, ami az utazáshoz kell.
Hajnal az Angara folyónál, Oroszország középső részén 2020 szeptemberében
A férfi mindennap 30-35 kilométert tesz meg, bár nem mindet gyalogosan. Szokott stoppolni is.
Egy, a Bajkál-tóra néző sztúpa, ahol 2020 augusztusában járt
A melegebb hónapokban sátorban alszik, de télen vagy a helyieknél húzza meg magát, vagy szállodában vesz ki szobát.
Egy szovjetkori emlékmű Novocsernorecsenszkijben
Saraskin szíve szerint már 2002-ben útnak indult volna, de végül csak a válása után tudott belevágni a kalandba.
Romos templom Tyumeny térségében 2020 novemberében
„Ahhoz, hogy lásd Oroszországot, és megértsd a történelmét, végig kell gyalogolnod rajta", mondja Saraskin.
Téli út Oroszországban 2021 februárjában
A férfi akkor döntötte el, hogy gyalog fog belevágni regényes útjába, miután végigautózott Oroszország autópályáin a testvérével, és rájött, hogy mennyi mindent kihagytak így. „Annyira gyönyörű tájakon haladtunk keresztül, hogy csak körbe-körbe forgattam a fejem. De nem állhattunk meg mindenhol, hogy kiszálljunk, és fényképet készítsünk."
Fenyves az út szélén, 2021. január
Saraskin azt meséli, hogy a több tízezer kilométeres útja során eddig egyszer, 2019 októberében találkozott medvével, de a vakujával sikerült leráznia. Menekülés közben felvette egy autó, később azonban lerobbant.
Nyáron ebben a sátorban alszik
Ennél sokkal veszélyesebb volt az, amikor egy farkasfalkával találta magát szemben. „2018 novemberében, a kietlen Kalmükföldön állítottam fel éppen a sátramat, amikor éreztem, hogy valaki figyel" – meséli a Szabad Európának.
„Nyolc farkas ült és bámult engem, tőlem körülbelül nyolc méterre lehettek. Halálra rémültem. A szívem majd kiugrott a helyéről. Leültem, és elkezdtem beszélni hozzájuk, egyik kezemben egy késsel, a másikban meg egy baltával. Nem emlékszem, hogy miről és mennyi ideig beszéltem, talán öt, hat vagy hét percig. De végül felálltak, és otthagytak. Láthatólag untattam őket. Utána még vagy tizenöt percen át annyira remegtem, hogy két cigarettámat is eltörtem véletlenül, amikor rá akartam gyújtani. Valószínűleg nem voltak éhesek, különben nem hinném, hogy ma itt ülhetnék, és beszélhetnék."
Egy hagyományos hajóépítő műhely Arhangelszkben, ahová 2021 áprilisában hívták meg vendégül Saraskint
Saraskin azt meséli, hogy nagyon vendégszeretőek a helyiek, akikkel útja során találkozott, de megrázta, hogy milyen körülmények között kell élniük a vidéki területeken, ahol „minden pusztul", mondja.
Egy elhagyatott ház Arhangelszkben
„Sok falu teljesen elnéptelenedett már, vagy alig lakják. Amerre jártam, minden körzetben, minden tartományban voltak olyan falvak, ahol már csak egy-két ember élt. Ez nagyon szomorú."
A kép idén júliusban készült Saraskinról és egy férfiról, aki nyulak százait véste egy sziklafalba Petrozavodszkhoz közel
Saraskin jelenleg Szentpétervár felé tart, onnan kelet felé tervezi majd folytatni az útját, az ország középső részén keresztül, egészen hazáig, Tyumyenig, ahol könyvet ír majd élményeiről. Utána azonban ismét útra akar kelni.
„Még nem jártam be egész Oroszországot; nem voltam Jakutföldön, a Magadani területen, Csukcsföldön, Szahalinban vagy Kamcsatkán. És Észak-Kaukázust sem jártam még be. Szóval, még sok munka, hosszú út áll előttem", mondja.