Harangozó Tamás MSZP-s parlamenti képviselő jegyzi azt a dokumentumot, amely Oroszország gazdaságának állapotát mutatja be az Ukrajna elleni háború harmadik évének végén. A jelentést a NATO Parlamenti Közgyűlése fogadta el nemrég Ottawában.
A State of Russia’s Wartime Economy (A háborús Oroszország gazdasági helyzete) címet viselő, 18 oldalas tanulmány azzal indít, hogy még a közgazdászok között is éles vita van arról, hogyan kell tekinteni az orosz gazdaság állapotára 2024 végén: az egyik iskola szerint a háború, az Oroszországgal szemben foganatosított szankciók nem csak nehezebb helyzetbe hozták az amúgy is strukturális problémákkal küzdő orosz gazdaságot, de hosszabb távon tovább mélyítik a már létező bajokat, mint például a befektetések hiánya vagy a saját lehetőségein való túlterjeszkedés. A másik vélemény viszont azt emeli ki, hogy a büntetőintézkedések ellenére Oroszország meglepő hatékonysággal talált olyan partnereket, akiknek a segítségével ki tudta játszani ezek jelentős részét, így egyelőre a vártnál sokkal ellenállóbb. A tanulmány készítői megjegyzik, hogy a mai Oroszországban nem is az a lényeg, hogy melyik álláspont áll közelebb a valósághoz, hanem az, hogy ki uralja az erről szóló közbeszédet; ez pedig nem kérdés.
A tanulmány egyik fő kijelentése, hogy az orosz gazdaság ugyan valóban ellenállóbbnak bizonyult a szankciókkal kapcsolatban, mint sokan gondolták, de ennek nagyon súlyos ára az, hogy az elmúlt három évben háborús gazdasággá alakult át, ami csökkenti a jólétet, a produktivitást, és hosszabb távon komoly pénzügyi kockázatokkal jár – utóbbira jó példa, hogy Oroszország elkezdte felélni a Putyin-korszak egyik legjelentősebb eredményét; még akkor hozták létre a Nemzeti Jólét Alapot, amikor a magas olajáraknak köszönhetően hatalmas bevételekhez jutott a költségvetés. Most ezt elkezdték háborús célokra fordítani. Ennek meg is lett a hatása: a háború előtt 182 milliárd dollár volt az alapban, ami 2023 januárjára 87,2 milliárdra csökkent.
Jó ötletnek tűnt
Pedig a háború első hónapjaiban a megugró olajárak (és a még be nem vezetett szankciók) miatt Oroszország a háború pénzügyi nyertesének is tűnhetett. De ezután megmutatkozott az orosz gazdaság kitettsége az energiaexport felé: amint az EU országai csökkenteni kezdték a gáz- és olajvásárlást, 2022 végére a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatok orosz szempontból 44,9 milliárd dolláros deficitbe fordultak, 2023-ra pedig mindössze 2,1 milliárd dollárra csökkent az EU-ban eladott orosz energiahordozók értéke; ezt persze belföldön részben kompenzálja a rubel értékvesztése. Ezzel ugyanakkor szorosan összefügg, hogy az orosz jegybanknak történelmi magasságokba kellett emelnie a kamatokat az infláció kordában tartására: ez a héten akár a 23 százalékot is elérheti, miközben egy dollárért már 104 rubelt adnak – ez több mint harmincszázalékos gyengülés.
Ehhez kapcsolódóan: Pletser Tamás: Komoly konfliktus lesz az orosz gáz miatt az EU és Magyarország között
A gazdasági növekedés emiatt viszonylag erős, a tavalyi 1,1 százalékhoz képes idén az IMF 2,6 százalékot jósol, de más előrejelzések nem zárják ki a három százalék feletti GDP-növekedést sem. Az infláció és a háborús gazdaság eredményeképp tavaly sikerült elérni 15 százalékos nominálbér-emelkedést, ugyanakkor hosszabb távon óriási problémát jelenthet, hogy megközelítőleg egymillió ember hagyta el a háború óta Oroszországot – elsősorban fiatal, jól képzett férfiak, akik attól féltek, hogy előbb-utóbb besorozzák őket. A hiányuk hatalmas és hosszú távú veszteséget jelent. Ezzel párhuzamosan megjelent a bújtatott munkanélküliség, elsősorban persze az állami szektorban.
A hosszabb távú strukturális problémák között említi a jelentés, hogy nemzetközi összehasonlításban Oroszország a sereghajtók közé tartozik a robotikában és az automatizálásban, és nagyon alacsony az oktatásra fordított állami kiadások aránya. Ezzel párhuzamosan a 2006-os kilencvenmillióról nyolcvanmillió alá csökkent a munkaképes korú lakosság száma.
Gabona ajándékba
Az orosz gazdaság egyik fontos bevételi forrása az energiahordozókon túl a gabonaexport. Ez 2023-ban csúcsot ért el, köszönhetően a kedvező időjárásnak és természetesen annak, hogy az agresszió részeként Oroszország bejelentette, hogy az ukrán gabonát szállító hajók is célponttá váltak a Fekete-tengeren. Bár rövid ideig élt egy (az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött) egyezmény, amely lehetővé tette a hajók szabad mozgását, de 2023 júliusában Moszkva bejelentette, hogy a maga részéről már nem tartja be a megállapodást.
Az ukrán gabona hiánya miatt Oroszország új piacokhoz jutott, elsősorban a Közel-Keleten és Afrikában – Vlagyimir Putyin direkt rá is játszott erre, több baráti államnak juttatott nagyon kedvezményesen gabonát. Ezzel párhuzamosan az orosz műtrágya exportja is megugrott, 16,7 milliárd dollárt érve el 2023-ban.
Ehhez kapcsolódóan: Az ukrán gabona rögös útja: ha nem pusztítják el az oroszok, kitiltják az európaiak
A jelentés részletesen foglalkozik a nyugati nagyvállalatok oroszországi jelenlétével. Ukrán adatok szerint a háború óta ugyan 1600 nyugati cég kivonult az orosz piacról, de 2100 maradt. Oroszország elhagyásának azonban súlyos ára van a piac elveszítésén túl is. A háború után meghozott jogszabályok szerint például akár kilencvenszázalékos kedvezményt is elérhetnek a külföldi tulajdonossal szemben az orosz vevők, akik átvennék a cég működtetését.
A háború kitörése óta 210 milliárd dollárnyi orosz vagyont fagyasztottak be külföldön. Ez tökéletes pénzügyi alapot jelenthetne akár Ukrajna háborús megsegítésére, akár az ország újjáépítésére, de politikai konszenzus híján egyelőre csak a vagyon hozamát fordítják ilyen célokra, és a jelentés szerint nem is tűnik úgy, hogy a közeljövőben változás lenne.
Hadigazdaság
A jelentés egyik aggasztó következtetése, hogy mivel Vlagyimir Putyin rövid idő alatt formálta háborús gépezetté az orosz gazdaságot, ez már önmagában azt eredményezi, hogy Moszkva nem a békében érdekelt. Jelenleg hatezer hadiipari cég működik az országban három és fél millió foglalkoztatottal – ez már önmagában hatalmas lobbierőt jelent a politikai döntéshozók számára. Számos fejletlen régióban akár hatvanszázalékos bérnövekedést is tapasztalhattak a hadiiparban dolgozók az elmúlt két évben. Ha ez a mesterségesen fenntartott konjunktúra egyik pillanatról a másikra megszűnne, komoly társadalmi feszültségekhez vezethetne. Minden jel arra mutat, hogy a hadiipar hosszú időre az orosz gazdaság meghatározó tényezőjévé válik.
Ehhez kapcsolódóan: Műholdfelvételek szerint Oroszország növeli fegyvergyártási kapacitását az Ukrajna elleni háborúhoz
A szankciók kijátszásának egyik legfontosabb eszköze a csak szellemhajóknak nevezett tartályhajókból álló flotta, amely a világ minden tájára szállítja az orosz olajat vagy cseppfolyósított gázt – ezeket a szankciós rezsimet el nem ismerő államok vásárolják, majd gyakran átcímkézve olyan országokba is eljut, amelyek egyébként deklarálták, hogy nem vesznek orosz olajat vagy földgázt. A szellemhajóflotta nagysága mára elérheti a 630 hajót – a háború előtt nagyjából 280 orosz tankhajó szállított LNG-t vagy olajat. A tanulmány egy becslésre hivatkozva azt állítja: a világ legfejlettebb államait tömörítő G7-ek (Franciaország, Németország, Olaszország, Japán, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és Kanada) által birtokolt vagy biztosított tankhajók akár 48 százalékban valójában orosz szénhidrogént szállítanak.
Ennek fényében érdekes a hivatalos adatokat nézni, amelyek szerint az EU 2023 végére a korábbi havi 16 milliárdról egymilliárd dollárra csökkentette az orosz olaj és gáz importjának volumenét. Az orosz gázt nagyrészt a jóval drágább LNG-vel lehet kiváltani; a tanulmány meg is jegyzi, hogy ennek forrásai amerikai cégek, amelyek jóval drágábban adják.
Moszkva nem csak saját energiahordozóinak illegális exportjával tudja hatékonyan megkerülni a nyugati szankciókat, a folyamat kétirányú: a szankciós listán szereplő nyugati termékek szintén nagy mennyiségben jutnak be az országba. Ez ugyancsak közvetítőkön keresztül történik; a feketepiac legnagyobb szereplői Kína, Hongkong, Kazahsztán és az Egyesült Arab Emírségek.
A jelentés azzal a következtetéssel zárul, hogy bár az európai gazdaságok is komoly árat fizetnek a háborús szankciókért, egyelőre nem nagyon látszik más megoldás arra, hogy olyan magasra emeljük az agresszió árát Vlagyimir Putyin diktatúrája számára, hogy egy ponton túl már ne érje meg folytatni. Emellett ugyanakkor fontos lenne hozzányúlni a már említett, befagyasztott orosz külföldi vagyonhoz, és felszabadítani Ukrajna megsegítésére.