Csaba anyaországi magyarként dolgozott egy energetikai cégnél középvezetőként 2024 áprilisáig, amikor lelkiismereti okokból úgy döntött: felmond, és önként, a visszatérés szándéka nélkül átlépi a magyar–ukrán határt, csatlakozik az ukrán hadsereghez. Jelenleg a 101.-es beregszászi dandár 73-as zászlóaljában szolgál az orosz–ukrán határon. A Szumi területen, Hluhivban találkoztunk, ahol mesélt a motivációjáról, az ukrán hadseregről és arról, háborúpártinak tartja-e magát.
Hogy tetszik az új munkahelyed?
Tetszik. Nincs bennem félelem. Úgy pláne, hogy a csapatunkban szinte mindenki önkéntes, nem összefogdosott katona. Laci, a parancsnokunk 2014 óta harcol. Feri 56 éves, szintén önként vonult be 2022-ben, harcolt Bahmutban is. 56 éves, pocakkal, de nagyon tud menni, ha kell. Pedig nehézgéppuskát kezel. Beregszásziként magyar zászlóval várt, amikor megérkeztem.
Akkor bejött a váltás. Hol dolgoztál előtte?
(Energetikai cégnél) dolgoztam középvezetőként a román határ mellett. Villamoshálózat-szerelő a végzettségem. A munkahelyemen másik beosztást kaptam áprilisban, ami nem tetszett. Szerettem fizikai munkásokkal dolgozni, emberekkel foglalkozni, ezt elvesztettem volna, úgyhogy felmondtam, megcsináltattam az útlevelet, és minden előzetes kapcsolatfelvétel nélkül elindultam Ukrajnába.
Már azzal a szándékkal lépted át az ukrán–magyar határt, hogy harcolni akarsz.
Így van.
Volt bármi előzetes tapasztalatod, felszerelésed?
A sorkatonaságon kívül semmi. Egy darab bakancsom se. Nem mertem áthozni semmit a határon, féltem, hogy ha katonai cuccot látnak meg nálam, nem engednek ki, mert akkor egyértelmű, hogy katonáskodni jövök. Tisztában vagyok a magyar törvényekkel, hogy ez bűncselekmény.
Otthon elmondtad, hogy mire készülsz?
Nem.
A gyerekeidnek se?
Nem. A volt feleségemmel nagyon rossz a kapcsolatom, a gyerekeimet csak kéthetente láthattam a válásunk után, már amikor engedte, így nem tudtam elköszönni. A szüleimtől sem, mert tudtam, hogy lebeszéltek volna. Fogtam a készpénzt, és április 19-én nekiindultam.
Sok papírmunka volt, mire Szumiban leadtad az első lövést? Hogy lesz az emberből egy idegen ország katonája?
Ungváron és Munkácson sétáltam, katonákat kerestem, hogy megkérdezzem, hogy lehet csatlakozni, hol lennék a leghasznosabb. Aztán találkoztam egy kárpátaljai magyar katonával, aki segített nekem papírokat, adószámot intézni, fordított, illetve egy grúz tiszttel, Vaszilijjel, aki elintézte, hogy a Nemzetközi Légióba kerüljek kiképzésre, illetve később ehhez az egységhez (a 101-es beregszászi dandárhoz) egyengette az utamat. A mai napig tartjuk a kapcsolatot.
Elintézted a papírmunkát, megérkeztél a légióba, ahova a világ minden tájáról érkeznek a harcolni vágyók. Hogyan kezelnek benneteket?
Nem kapunk semmit. Van egy katonai bolt, ott lehet megvenni mindent, ami szükséges. Nem adnak abszolút semmi ruhát. De a kiképzés megy – aki civilben, az civilben nyomja. Ott már ment a pénz. Az élelmezés gyenge, tíz kilót fogytam, nem így néztem ki. De ez egy alaptábor, aminek a szelekció a célja. Ki alkalmas, ki nem, kit inkább erre, inkább arra küldjenek tovább. Utána van egy főtábor a lvivi területen, ahol megkaptuk a harci kiképzést.
Mi alapján válogatnak egy háború kellős közepén? Katonai tapasztalat? Fizikai erőnlét?
Csak fizikum alapján. Hihetetlen, de volt például három indiai srác, akik a fegyvert sem tudták fölemelni, a föld felé tartották a csövét. De még őket sem küldték haza, csak máshová, talán szanitécnek. Ők fizikailag nem voltak alkalmasak. Előzetes katonai tapasztalat nem kellett, bár már a fizikai felmérők során elsajátít az ember ezt-azt, az utcai harc alapjait.
Ukrán katonák az orosz határ közelében, a Szumi területen 2024. augusztus 13-án (képünk illusztráció)
Mit szóltak hozzá, hogy magyarként szeretnél csatlakozni?
Azt, hogy míg a szelekciós tábor maximum egy hétig tart mindenkinek, nekem három volt, mert annyi ideig dolgozott az SZBU (az ukrán titkosszolgálat), hogy utánajárjanak, ki vagyok, mert nem bíztak bennem, azt hitték, valamifajta besúgó vagyok. Akkor fogtam gyanút, amikor nálam rosszabb állapotú embereket továbbküldtek, nekem pedig mondták, hogy még egy hét felmérő, vagy már az se, csak várjak. Azért olyan nem volt, hogy fizikálisan gyötörtek volna a magyarságomért, csak várattak. A politika miatt picit meg vagyunk bélyegezve. Egy dél-afrikai kiképzőnk egyszer kérdezte, milyen nemzetiségű vagyok. Amikor megtudta, fogta a fejét: ó, akkor mit keresel itt? Az ukrán telefonszámú SIM-kártyám internetével nem tudok például magyar vagy orosz webshopról rendelni. Le van tiltva. Bárhonnan máshonnan lehet, csak ebből a kettőből nem. Kemény, mi?
Amikor elmondom az ukránoknak hogy magyar vagyok, mindig kérdezik: Orbán Viktor dobré? (Orbán Viktor jó?) Erre azt válaszolom: né, és akkor megnyugodnak. Ők is értik: ha kormánypárti lennék, valószínűleg nem lennék itt.
Nekik is új volt ez a helyzet, nem csak neked?
Ha nem is voltam fehér holló, de nagyon kevesen vagyunk magyarországi önkéntesek. Rajtam kívül még ketten jöttek ide harcolni 2022 óta. Az egyikőjük a Francia Idegenlégióban szolgált, a másikról annyit tudok, hogy tizenkét év börtönre ítélték otthon azért, hogy kijött. Hiába kért kegyelmet Novák Katalinnál, nem kapta meg. Illetve még egy emberről hallottam a kiképzőnktől, hogy volt egy negyedik srác is, de ő a szelekció alatt meggondolta magát, fizikálisan nem bírta. Azt azért tudni kell, hogy a légióban nem golyófogókat gyártanak. Rettentően megkínoznak. Nem úgy, mint a Francia Idegenlégiónál, de rettentő kemény a kiképzés, amin keresztülmegyünk. Hétfőtől szombatig foglalkoznak velünk, fél hatkor kelünk, reggeli torna testpáncélban, utána mindent teljes menetfelszerelésben kell csinálni, a rádiókezelést is. Mindez egy erdőben.
Hogy kerültél a Nemzetközi Légióból a 101-es beregszászi dandárhoz?
Május 4-én kezdtem el a szelekciós tábort, és a három plusz öt hét kiképzést követően fölhívtam a grúz veterán barátomat, hogy én kárpátaljai egységben szeretnék szolgálni. Jó, rendben, gyertek, mondta, és nekiláttunk a papírmunkának, mert a légió nem ad semmilyen papírt, újra kellett csinálni az orvosi alkalmasságit is. Nem volt nehéz bekerülni, mert ezt a dandárt épp töltik fel, sok veszteséget szenvedett, Bahmutban is harcoltak. Nagyon sok magyar ajkú srác elesett ott. Egy szó mint száz, mire mindent elintéztünk, és egy szép nap délután öt órára megérkeztem Beregszászra az egységünkhöz, azzal fogadtak, hogy holnap reggel ötkor tudok-e indulni. Mondtam, persze, hova? Szumiba. Gázolajat tudtok adni? Nem. Úgyhogy beültünk az autóba a frissen kiképzett társaimmal hajnal 5-kor, megtankoltuk saját zsebből, beírtuk a megadott GPS-koordinátákat, és elindultunk ide.
Hogyhogy ilyen hamar kikerültél a frontra?
Én úgy hallottam, hogy itt a magyarokat jó katonának tartják. Az ukránok nagyon sokszor fejetlenek voltak, nem tartanak össze. Ha támadás van, szanaszéjjel szaladnak, fejetlenül védekeznek, vagy ha támadnak, akkor orosz technikával, fejjel a falnak. A magyarok ésszel, egymást fedezve, viszont emiatt nagy a veszteségük is. A kárpátaljaiak megszokták, hogy kisebbség. A katonaságon belül is összetartanak, védik egymást. Előretolják őket, de nem golyófogónak, hanem mert erősek. Mivel a légióból jöttem, az tovább emelte a szemükben a harcértékem. Illetve az is igaz, hogy az oroszok hiába hallgatják le a magyar kommunikációt, nem értik, mint az amerikaiaknál szolgáló indiánokat a második világháborúban.
Megérte a pályaváltás? Mennyit keresel kint?
Szerződéskötéstől kétszázezer forint az alapfizetés az ukrán katonáknak, és a légiónál is. Erre jönnek különféle veszélyességi pótlékok: ha a narancssárga zónában szolgál az ember, akkor félmillió forintot, ha a vörösben – tehát a frontvonalon –, akkor majdnem kétmilliót keres egy hónapban. Én jelenleg a narancsban szolgálok. Nem a pénzért csinálom. Eddig olyan négyszázezer forintot költöttem felszerelésre és benzinre, főleg az utóbbira. De az egész csapatunk kicsit elfeledett itt, a periférián: minden elektromos cuccunk odaveszett egy dróntámadásban, most vettünk sátrat, amiben főzhetünk, illetve generátort is most veszünk. Saját autóval közlekedünk.
Nem lombozott le, hogy ennyi mindent neked kell beszerezned?
Azért Szumiban már kaptunk felszerelést. A meglévő, megvásárolt mellé itt már megkaptuk az ukrán ruhákat, bakancsot. Autóval sajnos nagyon gyengén állnak, pláne, miután lebombázták az egyik házunkat, azután még gyengébb lett az autókészlet. Ott parkoltak az autók, ki volt véve az egyik autó motorja, az megsemmisült az udvaron, mert pont egy autójavító helyszín volt, amit lebombáztak az összes pótfegyverrel, szünetmentes áramforrással, a routerekkel, a műholdas kapcsolattal; mindent, mindent elpusztítottak egy-egy dróntámadásban. Annyi volt a mázlink, hogy senki nem halt meg. Ketten tartózkodtak akkor a házban, ki tudtak menekülni. Két drónt küldtek a házra. Az egyiket mellé, a másikat meg bele. Azt akarták, hogy kiszaladjanak, hogy majd a második elintézze őket. Nem sikerült, de három napig égett utána a házikónk. Előző nap felgyújtották egy belövéssel a közelben lévő búzamezőt. Amikor kimentünk oltani, valószínűleg kifigyelték, honnan jönnek és merre mennek vissza a katonák. Ez lehetett a bemérés.
Nemzetiségre vonatkozó jelzések Csaba egyenruháján
Legkésőbb amikor megérkeztél az egységedhez a Szumi területre, az orosz–ukrán határra, fel kellett tenned magadnak a kérdést, hogy miért csinálod. Miért csinálod?
Mert nem bírtam tovább nézni, hogy gyerekeket és civileket ölnek a szomszédban. Igaz, hogy nem a mi háborúnk, nem is a pénzért vagyok itt, nem most fogok meggazdagodni, nem ezért jöttem, nézd meg a kezem, a lábam, milyen koszos, két-három naponta fürdök. De ha ez itt nincs megállítva, akkor jönni fog tovább. Putyin nem fog megállni, megmondta, hogy mit akar, visszaállítani az egykori Orosz Birodalom fényét, ehhez pedig terület kell. Teszi mindezt az orosz kisebbségre hivatkozva: ez olyan, mintha mi lőnénk válogatás nélkül Kárpátalját az ottani magyarok kedvéért. Persze, én is gondolok a békére, de nem úgy, ahogy az M1-en. Persze hogy kell a béke, de mi útján, mi árán?
Hogy jössz ki az ukrán ajkú kárpátaljaiakkal?
Az itteni ukrán katonák nagy megtiszteltetésnek veszik, hogy én, a magyar velük harcolok. Nagyon becsülnek érte. Nem egy kért magának az ukrán magyar felvarróból, és hordja, amit az új feleségem készített nekünk. A mesterlövészünk, aki egy kukkot nem beszél magyarul, nem merte felrakni, amíg személyesen nem tépőzáraztam a karjára. Ez tisztelet. Ezekért a pillanatokért érdemes itt lenni. Megbecsülik a magyar embereket, csak a politikusainkat utálják. Mondjuk a sajátjaikért se rajonganak: gyakran mondják, hogy a hazánkért harcolunk, nem a politikusainkért.
Milyen a kapcsolat az ukrán és magyar ajkú egységed és az oroszul beszélő helyiek között?
A poén az, hogy eddig bent laktunk egy faluban, amit orosz emberek laktak. Ugyanúgy lövik a falut, lövik a várost, pedig itt nagyrészt orosz emberek laknak, oroszul beszélnek, nem ukránok, oroszok. Vannak emberek, akik várják az oroszokat, persze, meg rokonaik vannak a határ túloldalán. Most például bent vannak a csapataink Kurszkban. Ott is halnak meg civilek, őket is nagyon sajnálom.
Szóval háborúpárti vagy?
Háborúpárti? Mi a békét várjuk. De tudod, ha most azt mondaná az ukrán hadsereg, hogy leteszi a fegyvert, az egyszeri ukrán katonák közül nagyon sokan nem engedelmeskednének. Ebben az országban a civilek odaálltak a tankok elé. Nem fogják az ukránok letenni a fegyvert, és nem fogják odaadni a házaikat. Az ukrán nép szenved, de nem fogja feladni. Egy talpalatnyi földet nem fognak odaadni. Ez a nép nem olyan. Amikor meglátják, hogy katonaruhába vagyunk, odajönnek, hogy megköszönjék. Ráadásul ha kiderül, hogy magyar vagyok… Egy orosz néni, aki itt lakik a határ ezen oldalán, megáldott. Orosz nemzetiségű. Mindenki várja a háború végét, persze. Ha azt mondanák, hogy holnap vége, örülnénk neki.
Egy szó mint száz, megérkeztél az egységedhez júniusban, és azóta sem mentél haza.
Nem azért jöttem, hogy ücsörögjek, minél hamarabb harcoló egységhez akartam kerülni. Kaptam megfelelő felszerelést, nem úgy volt, hogy a kezembe adnak egy Kalasnyikovot, aztán mehetsz lőni, bár az otthoni magyarok szerint ezt csinálják idekint a kárpátaljai magyarokkal.
Hogy néz ki egy napotok?
Jellemzően földmunkát végzünk, lövészárkot ásunk, bunkert építünk. De bármikor érkezhet utasítás, hogy indulás lőni. Heti egy alkalommal van lövészetünk, hogy gyakoroljunk, lőszer van bőven szerencsére. Ma például azért tudok veled találkozni, mert lőttek reggel, úgyhogy nem engedtek ki a földekre ásni.
Mi a feladatod?
Páncéltörő-kezelő vagyok harmadmagammal, egy SZPG–9-essel kell ellenséges csapatösszevonásokat zavarnunk. Eredetileg tankok ellen kifejlesztett, de általunk módosított 75 milliméteres rakétával kell riasztás után öt-hat lövést leadni egy perc alatt, miközben két társam két oldalról figyeli a drónokat. A rakéta, mivel harckocsik ellen fejlesztették ki, magától másfél kilométer után felrobbantja magát, hogy ne tegyen kárt céltévesztés esetén, de mi szétcsavarozzuk satuval és csőfogóval a műgyantával összeragasztott menetből a fejet, kivesszük belőle a távolsági gyújtót, és megtöltjük szeggel a helyét, hogy pusztítóbb legyen.
Hat ukrán katona temetése a Szumi területen 2024. augusztus 15-én (képünk illusztráció)
Milyen közel kell mennetek az ellenséghez?
Mi tüzérségnek számítunk, a narancs zónából négy–hét kilométerről adunk le lövést. Utána öt percünk van összepakolni a fegyvert, és elindulni, mert azonnal indulnak a drónok, ha nincsenek is már eleve a levegőben, hogy megkeressenek minket. Egyszer forró volt a helyzet, ott fél kézzel az ablakon kinyúlva kellett a gépfegyvert a kocsi tetején tartanom, mert csak félig sikerült felrögzíteni, miközben száguldottunk el a tüzelőállásból. Szerencsére a vörös zónában dolgozó határőrkollégák tűzharcban feltartóztatták az utánunk rohanó oroszokat.
Mi a terv arra az esetre, ha fogságba esel? Számítasz a magyar békediplomáciára?
Fogságba nem eshetek, odáig nem juthatok el. Nem szabad. Ott van nekünk Laci, az egységparancsnok, ő tudja, hogy mit lehet, mit nem. Ha követjük őt – és mi csak vele megyünk –, úgy fogságba nem eshetünk. Bízom benne. Megmondták a srácok, hogy a külföldiekkel itt nem cicóznak, alapból kivégzik őket az oroszok. Agyonlövik ott helyben. Feltesznek egy kérdést ukránul vagy oroszul, és ha nem érted, jön a golyó. Ha banderás (Sztepan Bandera, a szélsőjobboldali, nácikkal kollaboráló szabadcsapatok szellemi és katonai vezetője a második világháború alatt, ukrán nemzeti hős) felvarród van az ukrán helyett (fekete-piros), akkor is alapból agyonlőnek, nem számít, hogy ukrán vagy, vagy milyen. Bevetésre eleve nem szabad vinni személyes holmit, mert ha elestél, a sajtóban, a közösségi médiában előszeretettel mutogatják mint trófeát. Ilyenkor minden rangjelzés lekerül, itt nincs tisztelgés sem, támadásnál az ukrán zászlón kívül nincs rajtunk semmi, csapatjelvény sem. Ne mutogathassák, hogy megöltünk egy kárpátaljait.
Rendszeresen éri kritika az ukrán katonai vezetést, hogy az oroszhoz hasonló módon, a szovjet katonai doktrínából örökölt módon kezelik az élőerőt, húsdarálóba hajtva őket. Te mit tapasztalsz?
Itt nincs húsdaráló. Aki ért hozzá, meg tapasztalt, meg aki épp itt van, azt küldik előre, de nem azért, mert itt húsdaráló van, embert nem küldenek húsdarálóba. Megkérdezik, hogy mihez értesz és mit akarsz csinálni. Féltenek minket, az élőerőt. Az autó nem érdekli őket, de az élőerőt nagyon féltik. Nem lehet azt mondani, hogy majd jön másik ember. Háború van, katonák vagyunk, parancsot teljesítünk, de nincs húsdaráló.
Akaratuk ellenére elhurcolt emberek sem?
Ami otthon megy a tévében, hogy a szórakozóhelyekről viszik a kiképzésre, aztán a frontra a férfiakat, nem igaz. Amikor már ötször nem vette át valaki a behívóját, akkor tényleg megfogják, beviszik a parancsnokságra, és felírják az adatait, hogy legközelebb megtalálják, de nem azonnal viszik. Háború van, ők pedig férfiak.
Légvonalban pár száz kilométerre szolgálsz a Don-kanyartól. A nyarat túlélted, de mi lesz, he beköszönt a hideg? Belegondoltál már a télbe?
Nagyon hideg lesz, mondták a fiúk, –30 fok, sok hóval. Mozdulni is alig lehet majd, megdermed az üzemanyag. Egy kályhát akarunk beszerezni az aggregátoron kívül, hogy egy kis fény és meleg legyen, meg emberhez méltó körülmények
Arra gondoltál, hogy energetikai céges középvezetőként, menedzserszaktudással hasznosabb lehetsz valahol máshol az országban?
Majd utána, az újjáépítés után. Lehet. Én most azt érzem, hogy ezzel vagyok hasznos. Ha vége, hazamegyek Munkácsra az új feleségemhez. Köztársasági elnöki kegyelmet nem tervezek kérni. De ahhoz, hogy béke legyen, ezt a háborút először meg kell vívni.
Your browser doesn’t support HTML5
Drónfelvételen a pusztítás a kelet-ukrán Szumi régióban