A svéd elnökség, az Európai Bizottság és az Európai Parlament is támogatja, az Európai Bíróság pedig jogilag kivitelezhetőnek tartja, hogy az EU ratifikálja az isztambuli egyezményt, még akkor is, ha több tagállam, köztük Magyarország ellenzi. A nők elleni és a családon belüli erőszakkal szembeni nemzetközi egyezmény intézményes keretet biztosítana az áldozatok védelmére és a megelőzésre.
Az isztambuli egyezményt az Európa Tanács (ET) keretein belül fogadták el 2011-ben. Az ET nem az Európai Unió intézménye, hanem egy attól független, lényegesen lazább páneurópai szövetség. Valamennyi európai ország a tagja, kivéve Fehéroroszországot, ahol még mindig létezik halálbüntetés, ez pedig kizárja a tagságot, illetve már Oroszország sem tag. A moszkvai vezetés Ukrajna megtámadása után lépett ki a szervezetből, megelőzve, hogy kizárják. Az Európai Tanácson belül működik az Emberi Jogok Európai Bírósága is, amelynek célja Az emberi jogok európai egyezménye rendelkezéseinek betartatása.
A nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzéséről és leküzdéséről szóló isztambuli egyezmény a nők és lányok elleni erőszakkal szembeni küzdelem egyik fontos eszköze, sőt az első olyan eszköz Európában, amely jogilag kötelező érvényű normákat határoz meg kifejezetten a nemi alapú erőszak megelőzésére, az ilyen erőszak áldozatainak védelmére és az elkövetők megbüntetésére.
Az EU-ban minden harmadik nő, körülbelül 62 millióan tapasztaltak már fizikai és/vagy szexuális erőszakot, a nők több mint fele (55 százaléka) legalább egyszer elszenvedett szexuális zaklatást 15 éves kora óta. Minden uniós tagállam és a EU is aláírta már az isztambuli egyezményt, de Bulgária, Csehország, Magyarország, Lettország, Litvánia és Szlovákia és az EU sem ratifikálta még. Az EU-ban nagyon komoly a nyomás azzal kapcsolatban, hogy az unió mint intézmény teljeskörűen csatlakozzon az egyezményhez. Erre létezik jogi lehetőség, az Európai Parlament pedig politikai síkon szeretne érvényt szerezni mindennek. A parlament emberi jogi és nőjogi szakbizottsága közös állásfoglalásban érvelt emellett, minden bizonnyal hamarosan a plenáris ülés elé kerül – és ott nagy valószínűséggel el fogják fogadni a most kialakított szöveget.
Ehhez kapcsolódóan: 62 millió nőt érint a nőkkel szembeni erőszak az EU-ban
Parlamenti nyomás
Egyfajta fordulópontot jelentett az ügyben, amikor – az Európai Parlament beadványa nyomán – az Európai Bíróság 2021-ben kimondta, hogy a tagállamok tanácsa a tagállamok előzetes közös megállapodása nélkül is ratifikálhatja az isztambuli egyezményt. Azt is rögzítették a bírák, hogy ehhez nem szükséges a tagállamok egyhangú döntése, elegendő a minősített többség. Miután a fentebb említett hat kormány nélkül is el lehet érni ezt a szavazati arányt, az európai parlamenti képviselők fokozzák a nyomást. A most nagy többséggel elfogadott szöveg kiemeli, hogy az isztambuli egyezmény továbbra is igazodási pont és kulcsfontosságú eszköz a nemi alapú erőszak felszámolásában, beleértve a családon belüli erőszakot is. Az EP-képviselők határozottan elítélik, hogy egyes tagállamok megpróbálják visszavonni az isztambuli egyezmény alkalmazása során már meghozott intézkedéseket, és felszólítják őket a teljes körű végrehajtására.
Elítélve a nemek közötti egyenlőség, a nők jogai és az isztambuli egyezmény ellen néhány tagállamban – például Lengyelországban – tapasztalható hangulatkeltést, a képviselők felszólítják a nemzeti hatóságokat, hogy küzdjenek a dezinformáció ellen, és oszlassanak el az egyezménnyel és annak a társadalom egészére gyakorolt előnyeivel kapcsolatos minden kétséget.
A szavazást követően Łukasz Kohut lengyel szociáldemokrata képviselő, az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság előadója kijelentette: „Sok otthonban, ahol erőszak történik, a valóságnak hamarosan meg kell változnia! Az egyezmény konkrét kötelezettséget ró az aláíró felekre a nők elleni erőszak és a családon belüli erőszak elleni küzdelemben. Jelentésünk erős jelzés, amely támogatja a svéd elnökség azon erőfeszítéseit, hogy az EU csatlakozzon az isztambuli egyezményhez, de a jelentésben szereplő, a nők jogaival foglalkozó nem kormányzati szervezetek pénzügyi forrásainak biztosítására irányuló felhívás is. A nők jogait ki kell zárni a politikai konfliktusokból.”
Az egyezmény haszna
Az egyezményt az Európa Tanács azért hozta tető alá, hogy a nőkkel és lányokkal szembeni erőszak nyomon követésére, a jogszabályok hiányosságainak feltárására és a legjobb gyakorlatok megtalálására legyen egy intézményes keret. A nemi alapú erőszak leküzdésére vonatkozó más nemzetközi szerződésektől eltérően az isztambuli egyezmény átfogó és összehangolt politikák végrehajtását írja elő a megelőzési, büntetőeljárási és védelmi tevékenységekben részt vevő nemzeti és kormányzati szervek között.
Az egyezmény meghatározza és kriminalizálja a nők elleni erőszak különféle formáit (beleértve a fizikai, szexuális és pszichológiai erőszakot, az üldözést, a szexuális zaklatást, a női nemi szervek megcsonkítását, a kényszerházasságot, a kényszerabortuszt és a kényszersterilizációt). Fellép a erőszakkal szemben azáltal is, hogy arra kötelezi a feleket, fektessenek be az oktatásba, szakértők képzésébe és az elkövetők kezelési programjaiba. Megvédi az áldozatokat oly módon, hogy arra kötelezi az államokat, hozzanak létre megfelelő támogató szolgáltatásokat (azaz ingyenes országos forródrótot; menedékhelyeket; orvosi, pszichológiai és jogi tanácsadást). Kötelezettséget ír elő a felek számára, hogy adatokat gyűjtsenek a nemi hovatartozáshoz kapcsolódó bűncselekményekről.
Az EP-képviselők arra is felhívták a figyelmet, hogy az isztambuli egyezmény kulcsfontosságú volt a Covid–19-világjárvány idején abban, hogy segítsen az uniós országoknak szembenézni a nemi alapú erőszak riasztó növekedésével. Felismerve a női és más emberi jogi szervezetek – köztük a kisebbségi csoportok jogaiért dolgozó szervezetek – kulcsfontosságú szerepét a nemi alapú erőszak megelőzésében és leküzdésében, valamint az áldozatoknak nyújtott segítségre irányuló erőfeszítéseiket, a képviselők felszólítják a tagállamokat és a bizottságot, hogy támogassák ezeket a célokat és szervezeteket megfelelő, megbízható, fenntartható és hosszú távú pénzügyi források biztosításával.
Különutasok
Az egyezmény hajóján azonban komoly repedések tátonganak. A 2011-es dokumentumot Törökország elsőként ratifikálta – és másfél évvel ezelőtt elsőként hagyta el. Az EU-ban a ratifikálással eddig adós hat tagállam közül egy, mégpedig Lengyelország bejelentette, hogy ki akar lépni, de formailag ez még nem történt meg. A magyar álláspont alakításában a KDNP viszi a szót, 2020 májusában a kisebbik kormánypárt képviselői nyújtották be annak a politikai nyilatkozatnak a tervezetét, amely arra szólította fel a kormányt, hogy szólaljon fel az EU-csatlakozás ellen az EU-s intézményekben. Ezt a dokumentumot a parlament elfogadta, s egyben kinyilvánították, hogy Magyarország nem akarja ratifikálni az egyezményt. A KDNP-nak az a kifogása, hogy az isztambuli egyezmény egyes rendelkezései ellentétesek a magyar kormány migrációs politikájával, és nem tartanák jónak, ha az egyezmény a magyar jog részévé tenné a társadalmi nem fogalmát, a „genderideológiát”.
A kereszténydemokraták egyrészt azt sérelmezik, hogy az egyezmény elismeri, hogy egy nőnek különösen kiszolgáltatott lehet a helyzete menekültként, menedékkérőként, ha státusza a bántalmazó férjtől függ, ezért a tagállamok vállalják, hogy speciális védelmet biztosítanak ezeknek a nőknek ebben a helyzetben. A másik aggály pedig azzal kapcsolatos, hogy az egyezmény bevezeti a társadalmi nem, a gender definícióját annak érdekében, hogy felismerjék a nők elleni erőszak sajátos formáit, amelyek a hatalmi egyenlőtlenségekben gyökereznek. Ez vonatkozik a fiúkra és férfiakra, valamint a lányokra és a nőkre mint lehetséges áldozatokra, különösen a családon belüli erőszak és a kényszerházasság áldozataira.
Van kiút?
Könnyen elképzelhető, hogy áttörés lesz a következő időszakban, és az EU teljeskörűen csatlakozik az egyezményhez. Erre ugyanis nemcsak a jogi lehetőség és a parlamenti politikai akarat adott, hanem a végrehajtó hatalom szándéka is megvan. A Von der Leyen-bizottság ugyanis prioritásként vette fel az ügyet az EU 2020–2025 közötti nemek közötti egyenlőségi stratégiájába. A sor a tagállamokon van. Ugyanakkor ha az EU ratifikálja az egyezményt, az nem jelenti azt, hogy a ratifikálást eddig elmulasztó tagállamok helyett cselekedne. Az Európai Bíróság ugyanis azt is kimondta, hogy egy ilyen döntés nem helyettesíti az egyes tagállamok lépéseinek hiányát.
Ehhez kapcsolódóan: Rontja-e a női egyenjogúságot, ha a férfiak is szülhetnek: a magyar kormány tévhírei egy aggasztó felmérés tükrében