Hogyan igyekeznek felkészülni a fékeket és ellensúlyokat jelentő intézmények az Európa szerte erősödő szélsőjobboldali populista pártok hatalomátvételére? Erről is, nem csak a magyar helyzetről beszélgettünk Kazai Viktor Zoltán alkotmányjogásszal, a berlini székhelyű Civil Liberties szakértőjével annak apropóján, hogy elkészült a szervezet hatodik, 21 EU-országot monitorozó Jogállamisági jelentése, mely az Európai Bizottság éves országjelentéseinek fontos forrása.
Kazai Viktor Zoltán összehasonlító alkotmányjoggal foglalkozó jogász, aki a Közép-európai Egyetemen (CEU) szerzett doktori fokozatot. Jelenleg posztdoktori kutatóként dolgozik az Université libre de Bruxelles-en és közben jogállamisági szakértőként segíti a berlini székhelyű Civil Liberties Union for Europe nevű civil szervezet munkáját.
Beszéljünk először az országjelentés(ek) készítőiről, akik a saját országuk jogállamisági helyzetét értékelték, és sok uniós jelentés hivatkozásai között találkozunk a nevükkel, ahogy a Libertiesével is. Ezeket az ngo-kat a magyar kormány régóta és az új amerikai kormány is támadja. A leggyakoribb vád, hogy senki sem választotta őket, mégis befolyásolják a nép által választott politikusok politikáját, mindezt külföldi támogatásokból, így sértik a nemzeti szuverenitásokat is. Mi a válasza ezekre a vádakra, mi legitimálja ezeket a civil szervezeteket?
Egy plurális demokráciában, legyen az nemzeti vagy EU szintű demokrácia, a civil szervezetek évtizedek óta legitim és elismert szereplői a politikai közbeszédnek. Az egyik alapvető feladatuk, hogy a politikai döntéseket megpróbálják jó irányba terelni. Minden civil szervezetnek van egy alapító okiratban rögzített mandátuma, amelyben meghatározza a céljait. Mi olyan szervezetekkel dolgozunk együtt, amelyek az emberi jogok, a jogállamiság, a demokrácia értékeinek fenntartásáért dolgoznak.
Egy civil szervezet legitimációja abból ered, hogy szerves része a társadalomnak. Az egyesülés alapjogából következően alakulnak, egyszerűen azért, hogy képviseljék az emberek érdekeit. Nem választott szervezetek, de a demokráciát nem lehet kizárólag a választott szervezetekre leszűkíteni. Magyarországon és az EU szintjén is jogszabályban rögzített joga van a civil szerveteknek részt venni a politikai döntéshozatalban.
A civil szervezetek semmi mást nem tesznek, mint ezzel a törvényben biztosított jogukkal élnek.
Nem is a közösségeket, csoportokat képviselő ngo-kkal van problémája ezeknek a kormányoknak, hanem a political advocacy, politikai nyomásgyakorló csoportokkal.
A mi értelmezésünkben az advocacy nem más, mint egy angol elnevezése az érdekképviseletnek, amelyre minden civil szervezet létrejött. Ettől meg kell különböztetni azt a fajta lobbitevékenységet, amelyet cégek és egyéb szervezetek saját anyagi vagy politikai céljaik elérésére folytatnak. Ilyen tevékenységet civil szervezetek nem végeznek.
Csak nem egy csoportot képviselnek, hanem az egész társadalmat, ennyiben hasonlítanak a politikai szereplőkhöz.
A politikai szereplőknek az az elsődleges célja, hogy választásokat nyerjenek és közhatalmat gyakoroljanak. A civil szervezeteknek nincs politikai ambíciója, nem fognak választásokat nyerni, hiszen nem is indulnak azokon. Semmilyen érdekük nem fűződik ahhoz, hogy a mindenkori kormány vagy egyes politikai pártok kegyeibe férkőzzenek.
A civilek sokkal objektívebb, hitelesebb hangot tudnak megütni, mint azok a politikai szervezetek, amelyek az emberek szavazataiért harcolnak.
Ilyen szempontból nem gondolom, hogy legitimitási problémájuk lenne.
Miért kerültek ennyire célkeresztbe?
A civil szervezetek akkor kerülnek célkeresztbe, amikor a mindenkori kormánytöbbség megpróbálja úgy gyakorolni a politikai hatalmát, hogy a felett ne legyen demokratikus kontroll.
Azok a civil szervezetek, amelyek arra szakosodtak, hogy monitorozzák a mindenkori kormányok munkáját, kimutassák, hogy milyen sérelmek érik a jogállamiságot, az emberi jogokat, nyilvánvalóan zavarják a hatalmon levőket.
A mindenkori kormány ez ellen úgy tud tenni, hogy nemcsak védekezik, hanem támad, aminek egyik leghatékonyabb eszköze, amikor megpróbálja a civil szervezetek hitelességét aláásni. Ezért hívják sokszor ezeket a civil szervezeteket külföldről támogatott civil szervezeteknek vagy külföldi ügynököknek. Megpróbálják azt a benyomást kelteni, mintha ezek külföldi vagy magánérdekeket szolgálnának.
A másik taktika az, hogy egyszerűen megpróbálják a munkájukat ellehetetleníteni adminisztratív terhekkel, mindenféle felesleges jelentéstételi kötelezettségekkel, miközben a civil szervezetekre általában sokkal erősebb átláthatósági követelmények vonatkoznak, mint a politikai pártokra.Mindegyik civil szervezet honlapján meg kell jeleníteni, hogy miből gazdálkodnak, kitől kaptak pénzt, azt mire használták és gyakran auditálják is őket.
Ez a hatodik országjelentés, vagyis a 2010-es években emelődött uniós szintre ez a fajta ngo-aktivitás, persze korábban is voltak európai szintű civil szervezetek. Az Európai Bizottságnak szüksége volt egy uniós ngo-partnerre, vagy ez belső fejlődése volt a lokális civil szervezeteknek?
Az Európai Bizottság 2020-ban kezdett el éves jogállamisági jelentéseket közzétenni valamennyi uniós tagállamról Ursula von der Leyen kezdeményezésére.
A Liberties jogállamisági jelentéseinek 6 éve az az elsődleges célja, hogy a Bizottság által nyújtott lehetősséggel élve részt vegyen jogállamisági jelentésének megalkotásában és hiteles információkkal segítse a jelentéstevőket. Ezért minden évben együtt dolgozunk sok nemzeti civil szervezettel azért, hogy átfogó és hiteles jelentést tudjuk készíteni. A riport egyre bővül. Ebben az évben már 21 országot fedtünk le és 43 civil szervezettel működtünk együtt. Ennél átfogóbb civil jogállamisági riport nem létezik Európában.
Az, hogy az országjelentés költségvetését a Bizottság fedezi, nem veszélyezteti a jelentéstevőknek és magának a jelentésnek a függetlenségét?
Miért veszélyeztetné?
Aki fizet, az rendel.
Ez a magyar kormány logikája. A Bizottság által nyújtott forrásokat nyilvános felhívások útján lehet elnyerni, amelyre civil szervezetek beadják a pályázatukat, és kapnak pénzt bizonyos tevékenység ellátására. A bizottsági forrás jelen esetben kizárólag a tagszervezeteknek adott adatgyűjtési támogatást fedezi, a Bizottságnak esze ágában sincs beleszólni a jelentés tartalmába. Nem is lenne erre lehetősége.
Természetesen vannak adományok, amelyeket magánemberektől lehet kérni, de ezek nem tudnak hosszú távú biztonságot nyújtani egyetlen civil szervezetnek sem. Az országok többségében a civil szervezetek nyilvános pályázatok útján nyert pénzekből gazdálkodnak, mely pályázatokat részben kormányok írják ki, részben az Európai Unió, részben pedig nagy donor szervezetek, mint például az OAK Foundation vagy az OSF (Open Society Foundation, Soros György alapította nemzetközi szervezet – K.Gy.), vagy korábban a USAID volt, ami már kivonult Európából.
Akkor merülhetne fel az elfogultság vádja, ha azt látná valaki, hogy az Európai Bizottságnak vagy az EU intézményeinek az a célja, hogy minél rosszabb képet fessen egy civil szervezet a tagállamokról. Egyrészt ez nem célja, sőt a civil szervezetek, így mi is gyakran pont azért kritizáljuk a Bizottságot, mert azt gondoljuk, hogy az országjelentések nem kellően pontosak vagy nem kellően kritikusak a tagállamokkal szemben.
Olyan elvárás pedig soha nem fogalmazódott meg, hogy a civil szervezetek a kelleténél kritikusabbak legyenek. Kellő integritással rendelkező civil szervezetek ilyen kérést vissza is utasítanának.
Fontos a megkülönböztetni a valós civil szervezeteket azoktól, amelyek formálisan ugyan függetlenek, de gyakorlatilag a mindenkori kormány érdekét szolgálják. Ezeket hívjuk gongo-nak. (government organised non governmental organisation: kormányzati civil szervezet – K.Gy.) Ezeket a szervezeteket közvetlen vagy közvetett módon a kormányok vagy kormánypártok finanszírozzák, és szépen kimutatható, hogy mindig aszerint változtatják az álláspontjukat, ahogy fordul a kormány kommunikációja. Ezzel szemben egy valódi civil szervezet következetesen képvisel egy álláspontot. Nyugodtan vissza lehet keresni, hogy mi mit mondtunk 2-5-10 évvel ezelőtt: ugyanazokért az értékekért küzdünk és ugyanazokat az üzeneteket mondjuk.
Az, hogy egy civil szervezet kritikus, abból következik, hogy az a feladata, hogy azt nézze meg, hogy hol nem működnek jól a dolgok. Nekünk nem az a dolgunk, hogy megírjuk, hogy kinyílott a pitypang.
Azt megírom én. A USAID beszántása hogyan érinti ezeknek a szervezeteknek a finanszírozását? A költségvetésük mekkora része esik ki hozzávetőlegesen?
A USAID-programok leállítása ezen a területen is komoly forráshiányt okoz. Konkrét számok erről nincsenek birtokunkban, a Liberties mint szervezet soha nem használt ilyen forrásokat.
A civil szervezetek főszabály szerint projekt alapon működnek, egy-egy projektre kapnak pénzt. Nagyobb szervezetek bizonyos mértékben tudnak takarékoskodni, vagy működésre pénzt kapni, de a nagy részük nem. Így, ha elzárják a csapokat, ha csak ideiglenesen is, akkor a szervezetek jelentős része arra kényszerül, hogy elbocsássa alkalmazottainak egy részét, vagy legrosszabb esetben megszűnjön. Utána rettenetesen nehéz azt visszaállítani.
Akik civil szervezeteknek dolgoznak, általában sokkal kevesebb pénzért teszik, mintha a magánszférában dolgoznának, mert nagyon gyakran azért mennek erre a pályára, mert elkötelezettséget éreznek magukban, hogy az emberi jogokért vagy a jogállamiságért küzdjenek. Ha még a pénzt is elveszik tőlük, és arra kényszerülnek, hogy elmenjenek a magán vagy a közszférába, nem biztos, hogy vissza tudnak migrálni később a civil szférába.
Jelenleg a finanszírozás hiánya a civil szervezetek egyik legnagyobb problémája. Nagyon megnehezíti a munkájukat és veszélyezteti a hosszú távú működésüket.
A USAID kiszállása után hajlamos az EU nagyobb szerepet vállalni ezeknek az ngo-knak a finanszírozásában?
Most kezdődtek el a tárgyalások a következő, 2027 utáni uniós költségvetésről.
A civil szervezetek erőteljesen próbálják képviselni azt az álláspontot, hogy az unió kénytelen bizonyos mértékben kompenzálni azt a hiányt, amelyet az USAID és az OSF kivonulása okoz.
Nem tudok konkrét ígéretekről a támogatás növelésére, én annyit hallottam eddig a Bizottság képviselőitől, hogy mind a Horizon, mind a CERV, amelyek az akadémiai, illetve a civil szférát finanszírozzák, továbbra is fennmarad.
Az önök munkáját nem csak jogvédőnek, hanem jogkiterjesztőnek is nevezhetjük, hiszen a nagyobb társadalmi egyenlőség biztosítása a céljuk. Elfogadják, hogy progresszív, ha akarom, woke szervezetekről van szó, amivel sokszor vádolják önöket?
Még Sólyom László is úgy gondolta, aki nagyon konzervatív ember volt, hogy az alapjogok egy alapvetően liberális projekt. A liberális alatt azt kell érteni, hogy értelemszerűen az alapjogi védelmi szint növelése állandó cél.
Egy civil szervezet mindig azért fog küzdeni, hogy az alapjogok minél nagyobb védelemben részesüljenek. Ezt nem kötném össze a woke-kal. Az viszont biztos, hogy a civil szervezetek mindig fel fognak szólalni, amikor azt látják, hogy mondjuk szexuális vagy etnikai kisebbségekkel szemben diszkriminációt alkalmaz egy kormány.
A jogkiterjesztés néha alapjogi konfliktusokat is okoz, alapjogok sérülhetnek, sokszor a szabad véleménynyilvánításé.
Alapjogok között mindig van konfliktus, de van egy feloldási mechanizmus, a bíráskodás, leginkább az alkotmánybíráskodás. Például, ha a véleménynyilvánítás szabadsága és mondjuk a valláshoz való jog között feloldhatatlannak tűnő konfliktus merül fel, akkor a bíróság meg fogja mondani, hogy hol van a határ, ameddig a véleménynyilvánítás elmehet és amikortól már védeni kell a vallásszabadságot.
Ezért nagyon fontos, hogy mindig vigyázunk a bíróságok függetlenségére, nehogy egy bíróság politikai, nem pedig tisztán jogi alapon döntse el ezeket a kérdéseket. Az a baj, hogy a magyar kormány 2010 óta tartó tevékenységének eredményeképpen egyre kevésbé lehet bízni a bíróságok függetlenségében. Azt pedig tudjuk, hogy 2013 óta az Alkotmánybíróságon túlsúlyban vannak az egypárti bírák, akiket a Fidesz nevezett ki.
Amerikában is éppen az az egyik legnagyobb probléma, hogy miután a legfelső bíróságot már megszállták a republikánus párt kinevezettjei, ezért a szakirodalomban és a civil szférában is van egy általános bizalmatlanság a legfelsőbb bírósággal szemben. Nem tudunk abban bízni, hogy az a döntés, amit hozni fog, elfogulatlan. Ugyanez a probléma a magyar alkotmánybírósággal.
Ez a szkepszis csak a republikánusok felé van meg, vagy meglenne akkor is, ha Obamának sikerült volna kinevezni a bírókat?
Minden olyan bírósággal szemben…
Amelyben politikai kinevezettek ülnek?
Nem azt mondom, hogy politikai kinevezettek. Politikai szereplők, tehát a parlament, illetve a kormány választja meg, illetve jelöli ki őket, ami rendben van, mert ezeknek a magas szintű bírói fórumoknak is kell bizonyos mértékű demokratikus legitimitás. De ezt meg kell különböztetni attól, amikor valakit pártpolitikai alapon neveznek ki, mert tudják róla, hogy olyan álláspontot fog képviselni, amely a hatalmon lévő kormány érdekeit védi.
De az Egyesült Államokban jól kimutatható, hogy a republikánus pártnak régi stratégiája volt, hogy megszállja a legfelső bíróságot, ezért Obama elnöksége alatt a szenátus elodázta a legfelsőbb bíróság néhány tagjának megválasztását, blokkolták Obama egyik jelöltjének megválasztását, hogy majd a republikánus kormány alatt tudjanak új tagokat választani.
Azt írják a jogállamisági jelentésben, hogy a kormányok minden tagországban törekednek a jogállami szabályok gyengítésére. Mitől függenek ennek a fokozatai? Attól, hogy egy országban mennyire erősek a jogállami és a demokratikus intézmények, attól, hogy a hatalomgyakorlók mennyire elkötelezettek a jogállamiságnak vagy a közvélemény, a társadalom elkötelezettségétől?
Mindhárom fontos. Ha a fékek és ellensúlyok rendszere nagyon összetett és jól működik, mert jól meg vannak tervezve a szabályok, az jelentősen ellen tud tartani az illiberális trendeknek.
Ugyanakkor azt látjuk, hogy olyan államokban, mint Németország, Franciaország, vagy akár Belgium, vannak olyan jogi megoldások a fékek és ellensúlyok rendszerében, amelyek papíron nem tűnnek túl erősnek, mégis tudják garantálni a jogállamiságot. Például Németországban tagállami szinten az igazságügyi miniszter nevezi ki és lépteti elő a bírókat, de ott van egy olyan alkotmányos kultúra, amely meggátolja azt, hogy a miniszter visszaéljen ezzel a törvényben biztosított jogával. Soha nem szokott kinevezni anélkül, hogy konzultálna bírói szervezetekkel, ezért a bírói kinevezéseket általában konszenzus övezi.
De azt látjuk, hogy Németország, Hollandia és Svédország is elkezdett olyan reformokat életbe léptetni, amelyek pont azt hivatottak meggátolni, hogy túlságosan politizálódjon a bírói kinevezési rendszer, arra az esetre, ha esetleg egy populista kormány kerülne hatalomra.
A politikai vagy az alkotmányos kultúrán kívül pedig nyilván az is fontos, hogy az emberek mennyire készek utcára menni, amikor probléma van. Nagyon szembeötlő, hogy miközben Magyarországon 2025-ig kellett várni, hogy legyen egy bírótüntetés, addig Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában, Horvátországban a bírák sokkal gyakrabban utcára mennek, és a bírók mellett sokszor kiálltak a civil emberek is. Tehát mind a három tényező fontos.
Az észt oktatási miniszter, aki egyedülálló sokgyerekes anya, 2020-ban lemondott amiatt, mert kiderült, hogy a hivatali autója vitte reggel a gyerekeit az óvodába. A magyar kormányfő pedig Egyiptomból hazatérve a kormánygéppel tetetett egy kitérőt, és a feleségével Firenzében kiszálltak, hogy meglátogassák az ott tanuló lányukat. Ő nem mondott le, a hivatala technikai leszállásnak nevezte a kitérőt, ami nem igaz. Mit jelez a demokratikus jogállam tiszteletéről ez a két posztszovjet államot összehasonlítva?
Az egyik legfontosabb tényező az, hogy mennyire van monopolizálva a politikai hatalom egy országban és mennyire bebetonozott egy kormánytöbbség. Azokban az országokban, ahol váltogatják egymást a kormánypártok, vagy koalíciós kormányok vannak, tehát politikailag kénytelenek kompromisszumot kötni egymással, ott magasabb a tisztelete a jogállamiságnak.
Magyarországon azért tapasztalható ilyen óriási visszaesés a jogállamiságban, mert a Fidesz senkivel nem kényszerül semmiféle politikai kompromisszumra, és egyetlen olyan párt sincs, amely képes lenne kihívást jelenteni és magyarázatra kényszeríteni. Nincs senki, aki akár jogilag, akár demokratikus úton képes lenne felelősségre vonni. Egy ilyen országban egy idő után már egyáltalán nem érzi kötelességének a kormánypárt, hogy bármiért felelősséget vállaljon, és akár lemondjon.
Valójában minden hatalomgyakorló igazából autoriter rezsimet működtetne, vagy az új populista rezsimek új illiberális playbookot használnak?
James Madison, az amerikai alapító atyák egyike mondta, hogy ha angyalok kormányoznák az embereket, akkor nem lenne szükség sem külső, sem belső ellenőrzésre a kormányzat felett.
A túlhatalom veszélyével minden hatalomgyakorló találkozik, és szerintem nagyon kevés az olyan ember, aki annyira bölcs, belátó és jószívű, hogy ne éljen vissza a hatalmával, amikor lehetősége van rá.
A mi feladatunk civil szervezetként és jogászként is az, hogy olyan környezetet teremtsünk mind a jogi, mind a társadalmi szférában, hogy ne lehessen ezzel a hatalommal visszaélni. Vagy ha mégis történik ilyen, akkor legyen megfelelő demokratikus és jogi eljárás az elkövető felelősségre vonására.
De azt hozzá kell tenni, hogy egyértelműen kimutatható felmérésekből, hogy az elmúlt 30 évben folyamatosan növekedett a jobboldali populista pártok népszerűsége az európai társadalmakban, 2015-től pedig nagyon megemelkedett. Ha az európai palettát nézzük, a jobboldali populista pártok társadalmi támogatottsága 30 % fölött van. Ezekre a pártokra pedig fokozottan jellemző a hatalommal való visszaélés veszélye és a demokrácia leépítése.
De kevesen vannak hatalmon.
Még ha nem is kerülnek hatalomra, ez mégis hatással van a demokratikus pártok hatalomgyakorlására is. Ezért sérül jobban a jogállamiság. Van egy olyan logika a mainstream pártoknál, hogy megpróbálják…
Kifogni a szelet a vitorlájukból.
…és megpróbálják ugyanazokat az üzeneteket közvetíteni, mint a szélsőjobboldali pártok. Még jelöltként a német kancellár mondta is, hogy céljuk, hogy kifogják a szelet az AFD vitorlájából, és bizonyos kérdéseket, például a migrációt sokkal erőteljesebben képviseljenek, sokkal radikálisabb álláspontot fogadjanak el éppen azért, hogy az AFD ne kerülhessen hatalomra ezzel a témával.
Ráadásul minél több ilyen párt van, minél többször kerülnek be a parlamentbe - például az Európai Parlamentben is soha nem látott mértékben ott vannak már - a szélsőjobboldali, radikális populista pártok, akkor egyszerűen elkezdenek normalizálódni. Ezekben a képviseleti intézményekben úgy viselkednek, mintha egy teljesen átlagos néppárt lennének, és azt az illúziót keltik az emberekben is, hogy teljesen rendben van, ha valaki rasszista, homofób nyelvet használ a parlamentben, hiszen úgysem lesz semmiféle következménye. Megfigyelhető most az Európai Parlamentben is, hogy ezek a populista pártok sokkal radikálisabb nyelvet használnak, és a parlament egyelőre nem tud mit kezdeni azzal, hogy ilyen rasszista, homofób felszólalások hangzanak el a parlamenti vitában.
Ami korában radikálisnak tűnt, bekerült a mainstream politikai diskurzusba, és az emberek számára nem tűnik annyira félelmetesnek, hiszen egyre többen képviselik azt az álláspontot.
Menjünk bele egy kicsit konkrétabban a jelentésbe. Mennyire sikerült Lengyelországnak visszatérnie a jogállami útra úgy, hogy ne sértse meg a jogállami elveket?
Lengyelország rendkívül nehéz helyzetben van, mert az előző kormány, a Jog és Igazságosság Pártja gyakorlatilag megszállta a médiát és az igazságszolgáltatást.
Visszakanyarodnék arra, amit korábban mondtam, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere csak akkor tud jól működni, ha olyan emberek működtetik, akik egyébként is elkötelezettek a jogállamiság iránt. Politikai kinevezettekkel szinte lehetetlen alkotmányosan működtetni a fékek és ellensúlyok rendszerét. Ha van egy politikailag korrumpált legfelsőbb bíróság, alkotmánybíróság és bírói tanács, akkor azzal nem lehet együttműködni. Nem fognak együttműködni az új kormánnyal, amely pont ezeket az embereket akarja eltávolítani a pozíciójukból.
Márpedig addig nem lehet visszaállítani a jogállamiságot, amíg politikailag korrumpált személyek vezetik ezeket az intézményeket.
Ezzel küzd a lengyel kormány, és látjuk, hogy nagyon lassan halad, éppen amiatt, mert megpróbál a lehető legjogállamibb eszközökkel élni. Ennek egyik jele, hogy az igazságügyi miniszter, Adam Bodnar, aki korábban ombudsman volt, minden egyes reformjavaslatot megküld a Velencei Bizottságnak, az Európa Tanács jogállamisági tanácsadó testületének, és minden ilyet egyeztet civil szervezetekkel és bírói testületekkel is.
És meg is fogadja, amit azok mondanak?
Úgy tűnik, hogy pont azért történnek ilyen lassan a folyamatok, mert megpróbál minden érdeket összeegyeztetni.
Ami viszont nagy előnye a lengyeleknek és a magyaroknak nagy hátránya, hogy az igazságszolgáltatás terén a strasbourgi és a luxemburgi bíróság is nagyon sokszor kimondta, hogy a bírói tanács, a legfelsőbb bíróság bizonyos szekciói, illetve az alkotmánybíróság Lengyelországban nem független. Tehát nekik van papírjuk arról, hogy nem független a bíróság, és ezért kénytelenek radikális reformokat véghez vinni. A magyaroknak ilyen papírjuk, legalábbis az elmúlt időszakból nincsen, úgyhogy Magyarországon egy ilyen reformot sokkal nehezebb lenne véghez vinni.
Civil szervezetek panaszkodnak, hogy nem történnek elég gyorsan a változások Lengyelországban, de attól tartok, hogy ezt az eljárást nem lehet felgyorsítani, ha a mostani lengyel kormány szeretne benne maradni az Európai Unió kegyeiben.
Magyarországon jogállamisági szempontból mit tart a legsúlyosabb területnek? Például a folyamatosan fenntartott jogi válsághelyzet milyen jogállami problémákat generált?
A problémák nagy része külföldön is megtalálható: mindenhol vannak politikai kinevezettek, mindenhol van médiakoncentráció stb. Ami Magyarországot különlegessé teszi az EU-ban, és ami miatt a magyarországi jogállamisági indexek soha nem látott mélyponton vannak, az az, hogy itt minden egyes szférát kompromittált a kormány. Nem lehet azt mondani, hogy az igazságszolgáltatás már nem független, de legalább a média még igen.
Az antikorrupciós szféra, az igazságszolgáltatás, a fékek és ellensúlyok rendszere, a civil szféra,az alapjogok: mindenhol rosszul teljesít Magyarország és ez különlegessé teszi az Európai Unióban.
Vannak országok, ahol bizonyos problémák még rosszabbak, mint Magyarországon. De ha az összképet nézzük, akkor nincsen Magyarországnál rosszabb hely. Fontos ránézni a jogállamisági indexekre, bármelyikre: 2025-re a magyar jogállamisági index nagyon messze az európai uniós átlag alatt van. Felettünk van Bulgária meg Románia, de még ők is kenterbe vernek minket.
Magyarországon elkeserítően rossz a helyzet. 2024 nem volt eseményekben gazdag év a jogállamiság szempontjából. Nagyrészt az történt, hogy nem volt javulás, és amíg nem történik javulás, addig gyakorlatilag egyre rosszabb a helyzet.
Ha muszáj lenne három dolgot kiemelnem 2024 Magyarországáról, akkor az egyik nyilván az igazságügyi minisztérium és az Országos Bírói Tanács között köttetett igazságügyi reformcsomag-megállapodás lenne.
Teljesen méltatlan volt az OBT-t rákényszeríteni arra, hogy előzetes hozzájárulását adja egy olyan reformcsomagra, ami nincs is kidolgozva, azért, hogy a Magyarországon rendkívül rossz anyagi helyzetben lévő igazságszolgáltatás bizonyos mennyiségű forráshoz jusson.
A másik az, hogy az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal elkezdte vegzálni a civil szervezeteket: a Transparency International és Átlátszó már a célkeresztjébe került, és legutóbb a Liberties is.
A harmadik dolog pedig a veszélyhelyzeti rendelkezések fenntartása. A magyar kormány, annak ellenére, hogy kétharmados többséggel bármit el lehetne fogadni a parlamentben, évek óta gyakorlatilag rendeleti kormányzást folytat. A veszélyhelyzeti rendelkezések több mint 90 százalékának semmi köze nincs semmiféle veszélyhelyzethez.
Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a demokratikus törvényalkotás, és rendeleti kormányzás folyik,
ami nonszensz, hiszen pont fordítva kéne történnie. Minden fontos politikai döntésnek a parlamentben kéne megszületnie, mert a parlamenti eljárás garanciái tudják biztosítani a döntéshozatal demokratikusságát. Az, hogy a magyar kormány gyakorlatilag kiszervezte vészhelyzeti rendelkezésekbe a jogalkotást, Európában is egyedülálló.
Van-e az EU-ban példa a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hasonló intézményre?
Hasonló intézményről más országban nem tudok. Azt viszont látjuk, hogy az úgynevezett“külföldi ügynök”törvények elkezdtek terjedni. Bulgáriában, Franciaországban, Szlovákiában és Hollandiában is látunk példát arra, hogy ilyen törvényeket terveznek meghozni, vagy már el is fogadta azokat a parlament. A bevezetett intézkedések a külföldi finanszírozásban részesülő szervezetek nyilvántartásától kezdve a különleges címkézési követelményeken át a részletes finanszírozási információk közzétételéig terjednek.
Hogyan lehet jogállami eszközökkel védekezni a külső autoriter vagy diktatórikus rezsimek beavatkozási kísérletei ellen? A mostani román példa is egy intenzív külföldi befolyásolási kísérletet mutat.
Romániában a Legfelsőbb Nemzeti Védelmi Tanács arra jutott, hogy az egyik elnökjelölt egy összehangolt és átláthatatlan módon finanszírozott kampánynak köszönhetően jelentős előnyre tett szert, amely tisztességtelen volt. Ez egy kampányfinanszírozási kérdés. Ehhez semmi köze nem volt jogvédő civil szervezeteknek.
Ha egy országban azt látják, hogy a civil szervezetek gazdálkodását átláthatóbbá kell tenni, mert konkrét problémák merültek fel, akkor azzal természetesen foglalkozni kell. De ezeket a „külföldi ügynök” törvényeket azért fogadják el, hogy megbélyegezzék a civilek és aláássák velük szemben a társadalmi bizalmat.
Visszatérve a Szuverenitásvédelmi Hivatalra: propagandaszervnek vagy valós autoriter hatalmi eszköznek tartja?
Egy megbélyegző szervezetnek. Magyarország szuverenitását nagyon sok minden tudja veszélyeztetni, főleg az, ha mondjuk a kormány politikai döntéseket nem a magyar állam, a magyar nép érdekében hoz, hanem külföldi befektetők érdekében próbál elfogadtatni kormányrendeleteket és törvényeket.
Nem a magyar civil szervezetektől és nem az újságíróktól kell védeni a magyar szuverenitást.
Az, hogy létrejön egy hivatal, ami már az első évében pont azokat a szervezeteket célozza meg, amelyek az elmúlt években szerintem a legtöbbet tették azért, hogy Magyarország megőrizze az önrendelkezését és a szuverenitását, mutatja, hogy ez egy propagandaszervezet.
Hadházy Ákos képviselő vesszőparipája, hogy a médiaviszonyok, elsősorban a közmédia átalakulása nélkül nem lehetséges Magyarországon demokratikus fordulat és szabad választás. Ezzel mennyire ért egyet?
Szabad, tisztességes választások csak akkor lehetnek, ha van médiapluralizmus és médiaszabadság. Önmagában az, hogy léteznek független médiumok Magyarországon és azért még vannak szép számmal független újságírók, akik elmondják, hogy mi a probléma, nem azt jelenti, hogy az emberek többsége ténylegesen értesül is arról, hogy hogy mi a probléma a kormány politikájával.
A választók jelentős részének nincs meg az az információkészlete, ami alapján szabadon el tudná dönteni, hogy támogatja a jelenlegi kormánypártot, vagy inkább egy ellenzéki pártra szeretne szavazni.
Ilyen értelemben igen, a kormányváltásnak, illetve a politikai váltógazdálkodás visszaállításának feltétele az, hogy először független legyen a közmédia és a tág értelemben vett média, a magánmédia is.
Akkor Magyarországon nincsenek szabad választások?
Azt már kimondta több monitoring szervezet, az EBESZ 2018-ban és 2022-ben is, hogy a magyar választások szabadok voltak, de nem voltak tisztességesek.
Pontosabban ezt nem az EBESZ mondta, hanem a tizennyolcas választás utáni jelentésük másnapján egy New York Times cikknek volt a címében, hogy free but not fair.
Azért abból a jelentésből, amit az EBESZ közzétett, nem lehet más következtetést levonni, mint azt, hogy a magyar választások nem tisztességesek. Hogy lehetne tisztességes egy olyan választás, amely egy ilyen koncentrált és a kormány által leuralt médiaközegben zajlik? Hogy lehetne tisztességes egy olyan választás, ahol egy választási jogvitában olyan bíróság dönt, amelynek a függetlenségében nem lehet bízni? Hogyan lehetne tisztességes a választás egy olyan országban, ahol a kampányfinanszírozási szabályok hátrányban részesítik az ellenzéki pártokat, ahol a szabályokat a választások előtt egy éven belül változtatják meg az aktuális politikai helyzettől függően? Ebből nem lehet más következtetést levonni, mint azt, hogy formálisan még szabad a választás, de nem tisztességes.
Az EU tízéves versenyjogi hozzáállása a magyar médiahelyzethez sikertelen volt, az alapján nem sikerült fogást találni rajta. Tágabban is kérdezem: kevés az EU-ban a politikai akarat vagy kevés a jogosítvány?
A jogosítvány biztos, hogy nem kevés. A jogállamisági eljárásoknak már a jelenlegi eszközei is elegek lennének arra, hogy változásokat lehessen elérni Magyarországon. A probléma az, hogy egyrészt ezeket nem összehangoltan alkalmazza az Európai Unió, másrészt pedig nem elég gyorsan és határozottan lép fel a magyar kormánnyal szemben.
A bizottság egyik legszélesebb körű eszköze a jogállamisági jelentés, amiben egy óriási területet monitoroz és fogalmaz megajánlásokat a kormányok felé.A probléma az, hogy ha ezeket az ajánlásokat nem fogadja meg a kormány, annak semmilyen közvetlen negatív következménye nincs. Ezért mondtuk azt évek óta, hogy
tessék egy világos kapcsolatot teremteni a bizottsági jelentések, a költségvetési felfüggesztési mechanizmus,a kötelezettségszegési eljárások és a hetes cikkelyes eljárás között.
Ezt most elkezdte az unió, benne van az új igazságügyi biztos küldetésnyilatkozatában, hogy a következő években megpróbálják minél jobban összekötni a bizottság jelentéseit a költségvetési feltételességi eljárásokkal, ami nem egy rossz irány, de önmagában kevés.
Mert a költségvetési feltételességi eljárás sem mindig vezet eredményre, mint ahogy azt látjuk a magyar kormány esetében, ami hajlandó volt lemondani egy óriási összegről, csak azért, hogy ne kelljen semmilyen valódi reformot végrehajtani.