Szakmailag és gazdaságilag is átláthatatlan és megkérdőjelezhető döntések kísérték a csaknem hárommilliárd forintból megvalósított olimpiai lovasprogramot, amelynek fő célja az volt, hogy legyen magyar díjugrató a párizsi olimpián. A cél nem teljesült, a lovasszövetség vezetői már 2028-ról beszélnek, az információközléstől pedig elzárkóznak.
Szeptember elején lezárult a díjugratók Európa-bajnoksága Milánóban, ezzel véglegesen eldőlt, hogy 2024-ben sem láthatunk magyar ugrólovast az olimpián.
Hazánkat öten képviselték a kontinensviadalon, közülük Szuhai Péter szerepelt a legeredményesebben, de ő is csak a középdöntőig jutott, ahol a 42. helyen végzett. Hosszú idő óta először sikerült elég lovasnak a minősülés, hogy Magyarország csapatban is elindulhasson, ifj. Kövy András, ifj. Szabó Gábor, Czékus Zoltán és Mráz Tamás négyese azonban nem tudta beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, és a legutolsó, 15. helyezettként zárta az eseményt.
Elérhetetlen magasságok
Szuhai Péter a Riderline lovassportszaklapnak a pénteki középdöntő után elmondta: az Európa-bajnokság egy teljesen új szint volt a nyári felkészülési időszakhoz képest.
„A tegnapi pálya is nagyon nehéz és magasságra erősebb volt a csütörtökinél. Akadt 160 centiméter feletti akadály is benne. Nemhogy nem lovagoltam, de nem is láttam még soha ekkora pályát versenyzőként. Ez egy más kategória, mint ahol valaha is versenyeztem.”
A mindössze 22 éves lovas ezzel az adott kontextusban egyértelműen arra utalt, mekkora megtiszteltetésként élte meg, hogy egy ilyen színvonalú rendezvényen szerepelhetett, az elhangzottakat végiggondolva viszont kérdések merülnek fel a magyar díjugratók felkészültségét illetően.
A cél: Párizs
Pedig 2021 novemberétől kifejezetten rájuk fókuszált a Nemzeti Lovassport és Sportló tenyésztést Fejlesztő Program (NLSF), közismertebb nevén a Csekonics program, amelyre a Magyar Lovassport Szövetség erőforrásain túl még hárommilliárd forint állami támogatást is kaptak.
Mráz Tamás, a magyar EB-csapat egyik lovasa a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban
Lázár Vilmos, a szövetség elnöke akkor a sajtótájékoztatón elsődleges rövid távú célként a kijutást nevezte meg a 2024-es párizsi világjátékokra. Utoljára 1996-ban szerepelt olimpián magyar lovascsapat (lovastusa számban Atlantában), míg egyéniben Göttler Vilmos díjugratásban 1992-ben Barcelonában. Lázár Vilmos azt is bejelentette: a jövőben mindhárom olimpiai lovas szakágat (díjugratás, díjlovaglás és lovastusa) fejleszteni fogják, de az elmúlt időszak eredményeiből kiindulva az ugrólovasok állnak legközelebb a kvótaszerzéshez, így ők számítanak prioritásnak.
Ezt igazolta, amikor 2022 elején a szövetség megállapodott Paul Schockemöhle világhírű német tenyésztővel, hogy az olimpiai időszakban a magyar felnőttválogatott Németországban készüljön a tőle bérelt tíz lóval, Norbert Nuxoll német vezetőedző irányítása alatt, emellett ismeretlen számú további lovat is vásároltak tenyésztésre. Az eredeti keretbe Horváth Balázst, ifj. Szabó Gábort, ifj. Kövy Andrást és Jármy Vincét válogatták be, illetve tartalékosként az akkor még fiatal lovaskorosztályban versenyző Szuhai Péter is kiutazott.
Amikor még minden szépnek tűnt
A magyar díjugrató társadalom akkor még egységes örömmel fogadta az együttműködést, eredmények hiányában azonban rövidesen felerősödtek a kritikus hangok. A kiválasztott versenyzők közül többen hazai munkájukat sem hagyták hátra, és a két ország között ingázva vettek részt a programban. Horváth Balázs és Jármy Vince időközben ki is lépett a programból, a helyükre Szentirmai Péter és ifj. Lázár Zoltán került, de az ötfős keretből hárman párhuzamosan itthon is versenyeztek saját lovaikkal.
Ebben a német lovak felemás szereplése is komoly tényező volt. A hazai lovasok megkérdőjelezték, mennyire tudatosan menedzseli a vezetőség a költségvetést, és nehezményezték, hogy miért az ígéretes, de még nem bizonyító német lovakba fektetnek a már eredményes magyar lovak itthon tartása helyett.
Önkizsákmányolás
Az igencsak pénzhiányos magyar díjugratásban már régóta probléma, hogy anyagi szempontból a tulajdonosoknak jobban megéri külföldre el- vagy bérbe adni az állatokat, így került el hazánkból a nemzetközi szinten valaha volt legsikeresebb magyar ugróló, Chacco Blue II, vagy az ifj. Kövy András által beversenyzett és már a program ideje alatt eladott Faquitol-S is.
A hab a tortán, hogy a szintén magyar tulajdonban lévő, jelenleg brazil színekben nemzetközi, 160 centiméteres akadályokon versenyző Zeusz tenyésztői, a Lévai család egy közösségi oldalon azt nyilatkozta: megkeresték a szövetséget, és jóval a piaci értéke alatt felajánlották a lovat a válogatottnak, egy rövid egyezkedés után a vezetőség azonban mégsem kívánt élni a lehetőséggel.
Szakmailag is megkérdőjelezhető, hogy a programban részt vevő versenyzők és lovak felkészítése megfelelő módon zajlott-e (képünk illusztráció)
Amellett, hogy egyre többen kérdőjelezték meg a döntéshozók kompetenciáját, az átláthatóság hiányában jelenleg is többen gyanakodnak korrupcióra a hazai lovastársadalomban. Elindult a dijugratas.eu, az ellentábor fóruma, ahol Kádár Attila, a Pellet Hungary LSE elnöke vezetésével a kételkedők először csak egymással osztották meg fenntartásaikat, majd jogi útra terelték az ügyet.
Öt egyesület (valamint az atlatszo.hu) igényelte meg közérdekű adatként a program költségvetését, de a szövetség részéről elutasították kérelmüket, ugyanakkor a vezetőség átvilágításáért jelenleg is törvényességi felügyeleti eljárás van folyamatban.
„Elveszíti közpénz jellegét”
Az NLSF program ügyleteinek lefolytatására ugyanis a szövetség egy külön céget hozott létre Lovassport Nonprofit Kft. néven, ahová szinte egyből át is csoportosították a támogatás nagy részét. Így bármely külső megkeresésre arra hivatkozva tagadja meg a szövetség az adatszolgáltatást, hogy a 2,8 milliárd forinttal már a kft. gazdálkodik, vagyis a költségvetési támogatás „elvesztette közpénz jellegét”. (A szövetség a Szabad Európa megkeresésére is ezzel válaszolt.)
A közérdekű adatok visszatartásának ügyében még nem született jogerős bírósági döntés, a lovasok felkészülése azonban kisebb változásokkal folyamatosan zajlott tovább az elmúlt hónapokban. Ifj. Kövy András és Szentirmai Ferenc német lovakkal versenyzett a nagy nemzetközi versenyszámokban, míg Szuhai Péter és ifj. Szabó Gábor magyarokkal – egészen pontosan előbbi saját lovával, utóbbi pedig a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. tulajdonában lévő Mezőhegyes Chabalával. Ifj. Lázár Zoltán olyan versenyeken indult el, amelyeken el sem érte az olimpiai minősülés magasságát.
Utolsó esély
A legreálisabb esélyt a kvótaszerzésre a július végén Prágában megrendezett olimpiai kvalifikációs verseny jelentette volna, ahol a magyar csapat harmadik helyezettként éppen lecsúszott a minősülést jelentő ezüstéremről. A váratlan fordulat ezután következett: az NLFS három párosa mellett Mráz Tamás és Czékus Zoltán is kijutott az Eb-re, így Horváth Balázs szövetségi kapitány vezetésével Magyarország csapatban is elindulhatott a kontinensviadalon, ahol a három legeredményesebb, korábban még nem minősült csapat megválthatta a jegyét Párizsba.
Ők azonban nem a magyar válogatott tagjai lettek. Az ilyen szinten még rutintalan csapat elvérzett a nyomás alatt, így további négy évet várat magára az olimpiai álom. Innentől maximum egyéni kvótát szerezhet egyetlen lovas mint a Közép-Kelet-Európát és Belső-Ázsiát magába foglaló C csoport legjobbja, a jelenlegi rangsor alapján ez viszont esélytelennek tűnik.
(Legalábbis díjugratásban. A sors iróniája, hogy a jóval kisebb támogatást élvező lovastusában Kaizinger Balázs vezeti a csoportját, azaz jelenleg kijutó pozícióban van. Információink szerint ugyanakkor sem Kaizinger Balázs, sem az általa lovagolt ló nem része a német–magyar olimpiai együttműködésnek.)
Zavaros stratégia
A kvótaszerzési stratégia már a kezdetektől is zavaros volt. Csapatban jobb sanszunk lett volna a minősülésre, hiszen összesen hatvan lovas jut ki csapattagként, míg mindössze 15 egyénileg a maradékból. A dolog pikantériája, hogy a folyamatban pontosan három ló-lovas páros jelent egy csapatot, míg Lázár Vilmos arról beszélt: legalább két-három lovast szeretnének kijuttatni, tehát már itt is ellentmondás mutatkozik.
Ha pedig nem csapatként minősül három sportoló, egyénileg a régiók két legjobb (csapatban még nem minősült) lovasai juthatnak ki, országonként csak egy, valamint a hét régió összesített legjobbja az első két helyezettek kihúzása után. Ehhez viszont a legfelső, legmagasabb és legnehezebb szinten, azaz ötcsillagos versenyeken kellett volna eredményeket gyűjteni.
Mégis csak három ilyen találkozóra mentek a magyar versenyzők, pedig szinte minden héten rendeznek egyet a régióban. Ehelyett többségében három-négy csillagos szinten, valamivel alacsonyabb és kevésbé technikás pályákon készültek. Ha pedig a szakmai döntéshozók valóban Varsót tűzték ki mint mindent eldöntő, egyszeri kvótaszerző lehetőséget, az Eb-ről már gyakorlatilag előre lemondva, akkor talán érdemesebb lett volna több hasonló nehézségű pályát beépíteni a felkészülésbe, nem csak egyetlenegyet június közepén Sopotban.
A cél (most már): Los Angeles
Valószínűleg a szövetség is látta az esélyek alakulását, mert menet közben Lázár Vilmos (egy májusi sajtótájékoztatón) módosította a hivatalos álláspontot, ezúttal 2028-at jelölte meg fő célkitűzésként.
Ez a helyzet most. Egy legnagyobb jó szándékkal is maximum részsikereket felmutatni tudó program, lekövethetetlenül elköltött milliárdok, átláthatatlan stratégia és döntéshozó testület, nem utolsósorban pedig egy kettészakadt, elégedetlen lovasközösség. Ahogy telik az idő, válaszok helyett csak a kérdések gyarapodnak.
Ezek közül az első, hogy a szövetség vezetésén kívül senki nem tudja, pontosan hogyan történnek meg a programmal kapcsolatos döntések. Nyilván Lázár Vilmos, a szövetség elnöke és Szotyori Nagy Kristóf díjugrató szakági elnök áll a felelős pozíciókban, de a döntési és stratégiai folyamatokról a közönség csekély tájékoztatást kap.
Nem világos a jövőkép
Az Európa-bajnokság fényében pedig majdhogynem feleslegesnek tűnik a német lovak bérlése. A részt vevő kvintettben kizárólag az ifj. Kövy András alatt versenyző E-Up került ki a Schockemöhle ménesből, míg a többivel ennél kisebb magasságokon versenyeznek. Szintén kérdéseket vet fel a kerettagok összeválogatása, hiszen Mráz Tamás és Czékus Zoltán a program nélkül vitte véghez mindazt, ami Szentirmai Ferencnek és ifj. Lázár Zoltánnak támogatással sem sikerült.
A program jövője sem tisztázott. A német tenyésztővel való megállapodás 2023 végéig szól, kifejezetten az olimpiai minősülés időszakára, azt ellenben nem tisztázták, hogy mi történt volna, ha esetleg valaki német lóval szerez kvótát, ahogy azt sem, hogyan változtatja meg a tervet, hogy mostantól nem Párizs, hanem 2028-ban Los Angeles a cél. Az erre kapott erőforrásokat minden bizonnyal már felélték.
A cikk a Transparency International oknyomozó mentorprogramja keretében készült.