A hódmezővásárhelyi önkormányzat lebontatja azt a mártélyi fa játszóteret, amelyet Lázár Jánosék 2009-ben még ötvenmillió forintos kalandparkként adtak át, és jegyet árultak a belépésért. Az ártéri területre épített létesítményt az önkormányzat először átminősítette és karbantartatta, de miután idén ismét elöntötte a víz, és az uniós támogatás miatti fenntartási kötelezettség is lejárt, inkább eltakarítják.
A mártélyi tájvédelmi körzetben Lázár János 2009-ben kalandparkként adott át egy fa játszótérnek tűnő létesítményt – írja a szegeder.hu. Az akkor ötvenmillió forintba kerülő (mai értéken ez nagyjából százmillió forintot jelentene) létesítmény felét uniós támogatásból finanszírozták, a másik felét Hódmezővásárhely adta hozzá.
Bár a terület tíz kilométerre fekszik a várostól, mégis Hódmezővásárhelyhez tartozik. A belépésért eleinte az önkormányzat jegyet árult, az uniós pénzért pedig vállalták, hogy legalább tíz évig üzemeltetni fogják az ártéri területre épített kalandparkot.
A létesítményt aztán évekkel ezelőtt ingyenessé tették – írja a lap. 2023-ban az önkormányzat teljes felújítást végeztetett rajta, bár Márki-Zay Péter jelenlegi polgármester szerint csak „átnézték és karbantartották”, illetve átminősítették mindig nyitva tartó játszótérré.
Ehhez kapcsolódik: Az önkormányzatiság leépítése hatással van a helyi fejlesztésekre is
Idén viszont olyan állapotba került az ártéri területen fekvő létesítmény, hogy az önkormányzat szerint az uniós szabályoknak megfelelően már játszótérként sem működhet, és nem éri meg felújítani sem. „Rosszul építették meg, egy ártéri gödörbe, ahol minden évben áll a víz. Ráadásul fából készültek a játszótéri elemek, és mivel a fa közvetlenül a talajban volt, nem tudott kiszáradni, és szétrohadt” – mondta Márki-Zay Péter a lapnak.
A polgármester szerint Lázár Jánosék célja csak az uniós pénz elköltése volt. Miután 2020-ban lejárt a fenntartási kötelezettség, az önkormányzat most elbontatja a szétrohadt játszóteret.
Hódmezővásárhely húszmillió forintból építene új játszóteret a környéken. Ezzel még a közbeszerzési fázisban tartanak, így egy darabig várhatnak a helyi játszóterezni vágyók.
Ehhez kapcsolódóan: Sokmilliárdos költség lenne elbontani az engedélyét ismét elvesztő balatonföldvári e-kikötőt