Vlagyimir Putyin elnök egyik magas rangú szövetségese pénteken úgy vélekedett, hogy a Nyugat komolyan alábecsüli a nukleáris háború veszélyét, és arra figyelmeztetett, hogy Oroszország megelőző csapást indít, ha Ukrajna atomfegyverhez jut.
A 2022-es ukrajnai orosz invázió a második világháború óta a legsúlyosabb európai konfliktust robbantotta ki és a legnagyobb összecsapást váltotta ki Moszkva és a Nyugat között az 1962-es kubai rakétaválság óta.
Oroszország, amely minden más államnál több atomfegyverrel rendelkezik, többször kijelentette, hogy a Nyugat proxyháborúba bonyolódott Oroszországgal Ukrajna miatt, és ez sokkal nagyobb konfliktussá fajulhat.
„A háborúnak megfordíthatatlan törvényei vannak. Ha eljut a dolog a nukleáris fegyverekig, megelőző csapást kell végrehajtani” – idézték Dmitrij Medvegyevet, az orosz Biztonsági Tanács alelnökét az orosz hírügynökségek.
Ha nukleáris fegyvereket adnának át Ukrajnának – amit egyetlen nyugati állam sem javasolt nyilvánosan –, az azt jelentené, hogy „nukleáris töltetet tartalmazó rakéta landolna náluk” – mondta Medvegyev, aki 2008 és 2012 között Oroszország elnöke volt.
„Az angolszászok ezt nem teljesen értik, úgy gondolják, hogy nem kerül sor rá – mondta Medvegyev. – Pedig bizonyos feltételek esetén sor kerül rá.”
Ehhez kapcsolódóan: Végleg eldőlt: Oroszország taktikai atomfegyvereket fog állomásoztatni Belaruszban
Medvegyev pénteken azt is közölte, hogy lehetetlenek a tárgyalások Ukrajnával, amíg Volodimir Zelenszkij elnök van hatalmon.
„Mindig mindennek tárgyalás a vége, ez elkerülhetetlen, de amíg ezek az emberek vannak hatalmon, addig Oroszország tárgyalási feltéltelei nem fognak változni” – idézték Medvegyevet.
Medvegyev, aki egykor liberális modernizálónak vallotta magát, most hevesen Nyugat-ellenes héjának mutatkozik. Diplomaták szerint nézetei azt a gondolkodást közvetítik, amely a Kreml elitjének legfelső szintjeit jellemzi.
A Nyugat azt mondja, hogy segíteni akar Ukrajnának Oroszország legyőzésében, de Joe Biden amerikai elnök arra figyelmeztetett, hogy a közvetlen konfrontáció az Egyesült Államok által támogatott NATO katonai szövetség és Oroszország között a harmadik világháborúhoz vezethet.
Moszkva szerint Washington soha nem engedné meg Oroszországnak, hogy felfegyverezzen egy, az Egyesült Államokkal szomszédos országot, és azt állítja, hogy a Nyugat lényegében már hadüzenet nélküli háborút vív Oroszországgal.
Amikor Ukrajna a Szovjetunió 1991-es bukása után elnyerte függetlenségét, több ezer nukleáris fegyvernek adott otthont. Ezeket az 1994-es budapesti memorandum értelmében átadta Oroszországnak, cserébe azért, hogy Oroszország, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia szavatolta Ukrajna biztonságát és szuverenitását.
Ehhez kapcsolódóan: Medvegyev: egykor a liberálisok és a Nyugat reménysége volt, most harcias héja