A Vlagyimir városi bíróság ismét elhalasztotta a meghallgatást a bebörtönzött orosz ellenzéki vezető által benyújtott panaszok ügyében.
Alekszej Navalnijról ügyvédei immár tizenhárom napja nem tudnak semmit, a holléte is ismeretlen. Ez az orosz elnök egyik leghangosabb bírálójának számító aktivista leghosszabb eltűnése azóta, hogy 2021 januárjában rács mögé került, miután sokak szerint Vlagyimir Putyin utasítására megmérgezték.
A politikus támogatói internetes kampányt indítottak #WhereIsNavalny címkével.
Az orosz Szövetségi Büntetés-végrehajtási Szolgálat (FSZIN) illetékesei arról számoltak be, hogy az érintett nincs már a Vlagyimiri területen lévő büntetőtelepen, azt azonban nem árultak el, hogy akkor mégis hol van. A hatóság december 12-én pusztán annyit közölt, hogy Navalnijt átszállították egy, a régió határain kívüli börtönbe.
Az oroszországi elítéltek etapnak nevezett áthelyezési folyamata speciális, kifejezetten rabszállításra tervezett ablaktalan vagonokat (vagonzak vagy Sztolipin-vagon) is magában foglal, ahol az érintettek kevés friss levegőhöz jutnak, nincs lehetőségük zuhanyozni, illetve csak korlátozottan férhetnek hozzá mosdóhoz és ételhez.
Az átszállítás hetekig vagy hónapokig is eltarthat, mivel a vonatok megállnak, és a rabokat addig átmeneti börtönökben helyezik el. Ezeken a helyeken szinte mindig megaláztatásnak, verésnek vannak kitéve. Előfordul, hogy az őrök vagy új rabtársaik megölik őket.
A még a szovjet időkből származó szabályok értelmében a rabok családját és hozzátartozóit csak azután tájékoztatják az elítélt új tartózkodási helyéről, miután megérkezett.
Navalnij december 1-jén közölte, hogy újabb büntetőeljárás indult ellene, ezúttal vandalizmus vádjával. Ügyvédei utoljára december 6-án láthatták, majd december 11-én bejelentették, hogy ismeretlen helyre szállították át. Eközben erősödnek az egészségügyi állapotával kapcsolatos aggodalmak.
Josep Borrell, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője múlt héten ismét felszólított az aktivista szabadon bocsátására, és rendkívül aggasztónak minősítette az eltűnését.
A külvilágtól való szigorú elszigetelés időben egybeesik a még szabadlábon lévő Navalnij-csapat Putyin-ellenes kampányának december 7-i elindításával. Ekkor jelentette be a moszkvai parlament felsőháza, hogy 2024. március 17-re tűzik ki az elnökválasztás időpontját.
Nyár végén újabb tizenkilenc év szabadságvesztést szabtak ki Alekszej Navalnijra. A bíróság szélsőséges közösség létrehozásában és finanszírozásában, kiskorúak veszélyes cselekményekbe való bevonásában és a nácizmus rehabilitációjában találta bűnösnek.
Ehhez kapcsolódóan: Szélsőségesség vádjával újabb tizenkilenc év börtönre ítélték Alekszej Navalnijt
A politikusnak egy legszigorúbb minősítésű büntetés-végrehajtási telepen kell letöltenie a büntetését. Ilyen helyeken az orosz törvények alapján az életfogytiglani börtönbüntetéssel sújtott vagy különösen veszélyes, visszaesőnek számító elítélteket tartják fogva.
Alekszej Navalnijt 2021 elején tartóztatták le, amint hazaérkezett Németországból, ahol a szerinte az orosz elnök utasítására végrehajtott, majdnem halálos mérgezése után gyógykezelték. Egy bíróság két év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést szabott ki rá, amiért megsértette korábbi, széles körben vitatott ítélete feltételeit azzal, hogy lábadozása alatt nem jelentkezett a hatóságoknál. Később további ügyekben is bűnösnek találták, szélsőséges szervezetnek bélyegezték korrupcióellenes alapítványát és oroszországi hálózatát.
Ehhez kapcsolódóan: Anne Applebaum-interjú: Putyin „valójában elpusztítja a modern Oroszországot”
A Kreml tagadja, hogy bármi köze lenne az aktivista megmérgezéséhez, szakértők szerint azonban ilyen típusú idegméreggel kizárólag állami szereplők rendelkeznek.
Számos nemzetközi jogvédő szervezet politikai fogolynak tartja az ellenzéki politikust. Az Európai Unió és az Egyesült Államok többször is felszólította Oroszországot azonnali szabadon engedésére.