Mégis fizet a Google az ausztrál hírszolgáltatóknak, nem is keveset

A Google keresőoldala.

Nemrég még kivonulással fenyegetőzött a technológiai óriáscég, most mégis rekordösszegű alkut kötöttek két ausztrál tévétársasággal. A vita tárgya az volt, hogy fizessen-e a cég az átvett tartalmakért.

Alkut kötött több ausztrál médiacéggel a Google anyavállalata, az Alphabet, alig egy hónappal az után, hogy az Alphabet még azzal fenyegetőzött, hogy leállítják a keresőmotort az országban, mert szerintük betarthatatlanok azok a tervezett új szabályok, amelyek arra köteleznék a Google-t és a Facebookot, hogy fizessenek a helyi hírszolgáltatóknak a tartalmuk felhasználásáért.

Ehhez kapcsolódóan: Megszűnhet a Google keresője az ausztráloknak

Rekordalku

A technológiai óriáscég egy évi 60 millió ausztrál dolláros (nagyjából 13 milliárd forint) alkut kötött az ország két legnagyobb televíziócsatornájával. Emellett eltörpülnek az olyan korábbi alkuk, mint például amit Franciaországban kötött az Alphabet, ahol évi 71 millió dollárt fizetnek 121 cégnek, azaz átlagosan ott 200 ezer dollárt kap egy érintett.

Az ausztrál tévétársaságokkal kötött alku sokak szerint fordulópontot jelenthet azután, hogy tavaly elakadtak a tárgyalások a Google és az ausztrál kormány között, akik egy olyan törvényt akarnak elfogadni, amely egy független döntőbizottság kezébe adná a döntést, ha egy cég és a keresőmotort üzemeltető vállalat nem tud egymással megegyezni.

A törvénytervezet miatt születhetett az alku

„Nem hiszem, hogy sikerült volna ennyi pénzt kapniuk, ha normális keretek között tárgyalnak egy ennyire erős vállalattal” – kommentálta Paul Budde független elemző az alkut. A Nine – az egyik érintett médiacég – nem kívánta kommentálni az alkut, amelyet az egyik a cégcsoporthoz tartozó lap írt meg. A Seven – a másik érintett cég – és a Google napokkal ezelőtt hivatalosan is bejelentette, hogy megegyeztek, de az összeget nem árulták el.

Igaz, ezekkel a cégekkel már az új törvény esetleges elfogadása után sem lesz dolga a Google-nek, az ausztrál pénzügyminiszter azt mondta, továbbra is szeretnék keresztülvinni a szabályozást. A News Corp helyi leányvállalata, amely a nagyobb ausztrál lapok kétharmadát kiadja, régóta azért lobbizik, hogy a Google fizessen a felhasznált tartalmakért. A cég egyelőre még nem kötött alkut a Google-el, és nem is szerették volna kommentálni a kérdést.

Továbbra is a törvény elfogadását akarja a kormány

„Ezek az alkuk nem születtek volna meg, ha nem visszük a törvényt a parlament elé” – mondta Josh Frydenberg ausztrál pénzügyminiszter. Rod Sims az ausztrál kormány trösztellenes megbízottja, aki a törvény első tervezetét írta, nem kívánt reagálni a friss alkukra, de korábban azt nyilatkozta, hogy a tervezet csak egy biztosíték, ami megakadályozza a cégeket abban, hogy „eszi, nem eszi, nem kap mást” alapon tárgyaljanak a partnereikkel.

Eközben kisebb cégek is arról számoltak be, hogy a Google azzal kereste meg őket, tegyenek javaslatot az árszabásra a cég most induló Showcase szolgáltatásában megjelenő tartalmakra.

Az EU-s törvények jóval lazábbak

Franciaországban az ausztrál példával szemben egy lobbicsoport, az APIG képviselte a lapkiadókat. Az uniós törvények csak annyit követelnek meg, hogy a technológiai cégek tárgyaljanak azokkal, akiknek követeléseik vannak velük szemben, de eltérően az ausztrál törvénytervezettől nem avatkoznak bele akkor sem, ha nem sikerül a feleknek megegyezniük.

„Az [ausztrál] tárgyalásoknál a kormány nagy nyomást helyezett a felekre, hogy egyezzenek meg, és ez a kiadókat jobb helyzetbe hozta és hozzájárult ezekhez az eredményekhez” – mondta Misha Ketchel a Conversation, egy akadémiai fókuszú lap szerkesztője, akik már tavaly megegyeztek a Google-el. A Reuters hírügynökséget üzemeltető Thomson Reuters Corporation januárban kötött alkut a céggel, és az első nemzetközi hírszolgáltatók lettek, akik tartalmat szolgáltatnak a Showcase szolgáltatásban.

Készült a Reuters tudósításának felhasználásával.

Ingyenes mobilalkalmazásunkkal bárhol és bármikor elérheti a Szabad Európa weboldalának tartalmát. Töltse le díjnyertes applikációnkat a Google Play vagy az Apple Store kínálatából.