Rezidensek ezrei léptek sztrájkba szerdán az Egyesült Királyságban. A terv szerint hat napon keresztül tartó akció nyomán jelentős fennakadások várhatók az egészségügyi ellátásban.
A fiatal orvosok érdekképviseletét ellátó szakszervezet jövő keddig hirdette meg a munkabeszüntetést. A szakértők szerint ennek következtében időpontok és műtétek tízezreit kell elhalasztani Angliában és Walesben.
A sztrájkolókat szakorvosok és más egészségügyi dolgozók helyettesítik a sürgősségi szolgálatoknál, az intenzív ellátásban.
Julian Hartley, a brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) illetékes vezetője hangsúlyozta, hogy az akciót az év egyébként is egyik legnehezebb időszakára hirdették meg, közvetlenül karácsony és újév után, az influenzaszezon közepén, ráadásul a koronavírus-járvány is felfutóban is.
„Ez tehát minden páciensre jelentős hatással lesz” – fogalmazott.
Ehhez kapcsolódóan: Orvosok tízezrei továbbra is sztrájkolnak az Egyesült Királyságban
A mintegy 75 ezer rezidenst tömörítő Brit Orvosszövetség (BMA) 35 százalékos béremelést akar elérni, hogy a fizetések reálértéke visszaálljon a 2008-as szintre.
Az ápolók, a mentősök és a szakorvosok már megállapodtak a kormánnyal a fizetésük korrekciójáról, a pályakezdő orvosokat képviselő szakszervezettel azonban megrekedtek az egyeztetések.
Az utóbbi hónapokban több hasonló munkabeszüntetésre került sor a szigetországban.
Ehhez kapcsolódóan: Ápolók tízezrei kezdtek sztrájkba az Egyesült Királyságban
A kormány arra figyelmeztetett, hogy nem hajlandó tovább tárgyalni, hacsak nem állnak el a sztrájktól, míg az érdekképviselet azon az állásponton van, hogy az újabb megbeszélések előfeltétele egy hiteles bérajánlat.
Az Egyesült Királyságban – számos más európai államhoz hasonlóan – több ágazat dolgozói is azt követelik, hogy korrigálják a magas inflációval a béreket.
Tavaly nyáron közalkalmazottok milliói számára jelentettek be fizetésemelést, a pedagógusoknak például 6,5 százalékot.