Megkezdődött a Schadl–Völner-per tárgyalása a Fővárosi Törvényszéken

Megkezdődött a Schadl–Völner-per a Fővárosi Törvényszéken. A képen az egyik vádlott, Völner Pál volt igazságügyi államtitkár 2023. február 17-én

Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar letartóztatásban lévő elnöke maszkban és bilincsben érkezett az előkészítő tárgyalásra, ahol Völner Pál volt igazságügyi államtitkár is ott ül a vádlottak padján. Rajtuk kívül még húsz vádlottja van az utóbbi évek legnagyobb horderejű korrupciós perének. Úgy tudni, az első ülésen Völner és Schadl nem nyilatkozik arról, hogy elismeri-e a vádakat.

Schadl Györgyöt vezetőszáron vezették a tárgyalóterembe. Sebészmaszkban, sötét, mintás zakóban, hátrazselézett hajjal jelent meg a bíróság előtt, és megtiltotta, hogy fényképek készüljenek róla. Az öltönyben érkező Völner Pál hozzájárult a fotózáshoz – számolt be a 444.hu.

Az ügyészség beismerés esetén tíz év börtönt kér Schadl Györgyre, nyolc évet Völner Pálra, emellett kétszáz-, illetve huszonötmillió forint pénzbüntetést, tíz év közügyektől eltiltást, jogi végzettséghez kötött foglalkozástól végleges hatályú eltiltást, valamint vagyonelkobzást jogtalan gazdagodásuk erejéig.

Ehhez kapcsolódóan: Vádalkut köthetett a Schadl-ügy egyik szereplőjével az ügyészség

A vád szerint – ahogy arról már korábban beszámoltunk – Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar elnöke 2018 májusa előtt korrupciós kapcsolatot alakított ki Völner Pállal, az Igazságügyi Minisztérium akkori parlamenti államtitkárával. Ennek keretében Schadl György jogtalan előnyként rendszeresen készpénzt – 2021 júliusáig összesen legalább 83 millió forintot – adott a politikusnak, aki ezért az államtitkári és miniszterhelyettesi pozíciójából eredő befolyását az őt vesztegető személy érdekeinek megfelelően gyakorolta.

Az ügyészség szerint Schadl György több mint kilencszázmillió forintot szedett be azoktól, akik a segítségével jutottak önálló bírósági végrehajtói kinevezéshez.

A harmadrendű vádlottra, R. Róbertre kilenc év börtönt kért az ügyészség. A nyomozók először őt figyelték meg mint korrupciógyanús NAV-os középvezetőt, rajta keresztül jutottak el Schadl Györgyhöz, mivel a bizonyítékok alapján kölcsönösen elintéztek egymásnak ügyeket. R. Róbert egy nyolc osztályt végzett, szakképesítés nélküli férfi, akit egyszer már felfüggesztett börtönre ítéltek sikkasztásért. Orosz felesége van, ő maga oroszul és németül szokott tolmácsolni. Későbbi vallomása szerint 16 éve ismeri Schadl Györgyöt – írja a 444.hu.

Ehhez kapcsolódóan: Schadl-ügy: bűnpártolásért akarta feljelenteni egy végrehajtó Varga Juditot

A lap tudósítása szerint Schadl György ügyvédje próbálta elérni, hogy ne tartsák meg az előkészítő tárgyalást, mert nem kaptak meg minden iratot, ami a vádirat benyújtása óta keletkezett, és amúgy sem tudtak zavartalanul készülni a börtönben. Völner Pál védője szintén a teljes nyomozati irat hiányát tette szóvá, de ő nem kért halasztást.

A bíró végül úgy döntött, hogy megtartják az első előkészítő tárgyalást, ahol még nincsenek vallomások, tanúkat sem hallgatnak meg, csak nyilatkoztatják a vádlottakat, hogy elismerik-e azokat a bűncselekményeket, amelyeket az ügyészség a vádiratban a terhükre rótt.

A lap szerint kiderült, hogy Schadl György és Völner Pál nem a pénteki első tárgyaláson nyilatkozik erről, hanem a következő három előkészítő ülés valamelyikén.

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő is jelen van a tárgyaláson – derül ki Facebook-bejegyzéséből. Azt írta, azért ment el az első tárgyalásra, hogy lássa, „ki hiányzik azok közül, akiknek Völner Pál és Schadl György mellett kellene ülniük a vádlottak padján”.

„A végrehajtói kar elnöke és az Igazságügyi Minisztérium volt államtitkára ugyan kétségtelenül bűnös, komoly büntetést érdemelnek, de sokkal érdekesebb, hogy kik hiányoznak ma a törvényszékről. Az a bűnszervezet, amelynek tagjai ma a bíróság elé állnak, nem önállóan működött, egy nagyobb hálózat része. Ennek a hálózatnak a központi figurája Rogán Antal propagandaminiszter” – fogalmazott Hadházy Ákos.


Mint írja, a nyomozati iratokban számtalan alkalommal felbukkan a neve, több vádlott is beszélt arról a nyomozóknak, hogy Schadl egyik fő bűntársa rá hivatkozva intézte az ügyeit. Rogán Antal kabinetfőnökének intézett egyetemi vizsgákat Schadl György, és minden bizonnyal ő az a Tóni, akitől egy nagy, harmincéves bizniszt, a betegszállítás koncesszióját remélték. Az egyik vádlott pedig részletesen beszélt arról, hogy Rogán hogyan próbálhatta meg kirúgatni egy állami vállalat vezetését – emlékeztet a kiszivárgott nyomozati iratok részleteire a független képviselő.

A lehallgatási jegyzőkönyvekből azt is tudni lehet, hogy Schadl nemcsak időpontot kért Varga Judithoz, de utána azzal dicsekedett, hogy elintézte nála, hogy ne fogadja a „kipakolni” készülő végrehajtókat – írja Hadházy Ákos.

Ehhez kapcsolódóan: A Schadl–Völner-ügy dönthette be az esztergomi helyi tévét is